A terror hol kezdődik? Ott, ahol egy migráns megdobálja a kerítést a határnál egy kővel, vagy ott, ahol félnem kell néhány kopasztól, akit valakik fizetnek, hogy ne tudjak élni állampolgári jogaimmal?
Mindenki csak a miniszterelnököt látja, még az is, aki azt kéri, hogy ne vele foglalkozzunk. Pedig az oktatásban is ugyanaz a helyzet, mint az egészségügyben: a szikét nem a politikus fogja.
A vírusokkal kapcsolatban két dolgot szokott csinálni az emberiség: vagy bepánikol tőlük, vagy épp ellenkezőleg, a szőnyeg alá söpri a kérdést, jól lehet, kiböki a szemünket a veszély.
A TV2-nél hullanak a fejek. De ne ebből vonjunk le következtetéseket, hanem abból, hogy kik lesznek az új emberek.
Ezt a történetet könnyen el tudom képzelni egy valóságshow-ban. A sztori arról szól, hogy egy ember életét megmentik, meg hogy mindez mennyi véletlenen is múlik.
1990-ben a harag politikai természetű volt, elegük lett a hazug rendszerből. De most valahogy a politikusokkal szembeni ellenszenv nem játszik.
Sokáig azt hittem, ciki, hogy nem tudom megmondani, mi a probléma, de aztán a miniszterelnök azt nyilatkozta, ő sem érti, és ez persze egyfelől megnyugtató volt, másfelől azt kellett kérdeznem magamtól, hogy itt mi mindannyian hülyék vagyunk?
A menekültügy és az újságírás kérdései a kölni szilveszteri molesztálások apropóján.
A szeretet szereti szeretni a szeretetet” – írja Joyce az Ulyssesben úgy általában a szeretet természetéről. Hasonlóképp mondhatnánk, hogy a gyűlölet gyűlölködően gyűlöli a gyűlöletet.
Három cikkel igyekszünk összefoglalni a menekült-kérdést. Az első a népvándorlással foglalkozott és a „potyautasokkal”. A második a valódi
Miért ne volna esélye annak, hogy az Iszlám Állam területe egyszer ugyanolyan sikeres demokráciává válik, mint amilyen a náci Németországból lett? A mostani dzsihádisták és Hitler “bátor hősei” közt sok a párhuzam.
Egyre kevesebb tehetség kellett az utóbbi időben a celebbé váláshoz, de egyre kevésbé van hírértéke annak is, ha egy ismert nő ma levetkőzik. Egész egyszerűen nem érdekes annyira egyetlen celeb mezítelensége sem.
A tömeges migrációban egyre szembeszökőbb jelenség a potyautasság. A vándorlás csak akkor volna megállítható, ha a gazdasági kizsákmányolásnak vége volna.
Benne élünk a jövőben, ami bár szerethető, nagyon komfortos, de nem tudjuk, mindez hová vezet. Egy poszthumán társadalom lényege épp az, hogy nem fogunk benne hiányozni.
A történet lényege nem a coming out, mely szerint amíg Simicska és Orbán Viktor között béke volt, addig a Hír TV pártvezérlet alatt állt, hanem az, hogy ezt a kormányzat most tagadja.
Két tévedésbe szoktunk esni, az egyik, hogy a politikában csak érdekszövetségek vannak, a másik, hogy a magyarok legjobb barátai a szovjetek.
Sok helyen szinte egymás utáni hírként jelent meg az elgáncsolt menekült kisfiával történő szerencsés célba érkezőnek híre, László Petra operatőr második magáról tett nyilatkozatával, a romba dőlt életéről. Ez az egymás mellettiség regénybe illő.
A Nyugatnak ma nem a kereszténységet kell féltenie – ami egyrészt nincs is, másrészt az arabok értékrendjét nem is ez bántja –, hanem épp a szekularizmusát. A szekularizmus két lépésre van az istenhittől.
