Angyal Ágnes

Angyal Ágnes

A parlamenti ülések keresésével telt az Országgyűlés alakuló ülésének első órája, a mosdót és a büfét azonban hamar megtalálták az új képviselők. A nagy napra mindenki ünneplőbe öltözött, a színes kosztümök és Bocskai-menték kavalkádjában Dúró Dóra és Novák Előd volt a legösszeöltözöttebb, az LMP-frakció pedig a legelegánsabb. Videó!

Bár a világ túl van a pandémia csúcsán, a H1N1-járvánnyal szembeni intézkedéseket továbbra is a legmagasabb, hatos fokozaton tartják. A szakemberek nem számítanak tavaszi influenzajárványra, a veszélyeztetettek oltása azonban továbbra is fontos. Egyedi, akár súlyos esetek ugyanis továbbra is előfordulhatnak.

2010. 03. 10. 11:28

Az fn.hu-nak nyilatkozó politológusok szerint az MDF budapesti elnökének kijelentése az SZDSZ-szel kötött választási szövetség felbontásáról, majd Lévai Zoltán kizárása egyre távolabb sodorja a pártot a listaállítástól és így az ötszázalékos küszöb elérésétől. A választási kudarc viszont a párt teljes eltűnéséhez vezetne.

2010. 03. 08. 16:59

A nagy pártok mellett olyan régi ismerősök is bekapcsolódtak 2010-ben az ajánlószelvényekért folytatott harcba, mint a Munkáspárt vagy a MIÉP. Sok új induló is van: Seres Mária vagy a monoki polgármester pártja mellett egy valószínűleg viccből alapított pártot is nyilvántartásba vett az OVB. De Torgyán József is feltűnik megint.

2010. 02. 18. 06:30

Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az Országos Választási Bizottság öt állandó és két póttagját, a testület az eskütételt követően ülést is tart. A Fidesz már a Házbizottságban kifejtette, hogy nem támogatják a tagokat, Szigeti Pétert és Halmai Gábort ugyanis nem tartották elfogulatlannak.

2010. 02. 15. 14:08

A WHO folyamatosan figyeli az oltások mellékhatásait, ám 95 százalékban kiderül: az esetleges láznak nincs köze a vakcinához. Kanadában leállították az oltást, mert allergiás reakciót okozott. A magyar vakcina világviszonylatban is jó minőségű.

2009. 11. 25. 11:28

Kommunikációjában lényegében már a kampány kezdete előtt feladta a 2010-es választásokat az MSZP. Szakértők szerint a Fidesz kétharmados győzelmével való riogatással igyekeznek mozgósítani a szocialisták, a stratégia viszont a Jobbikot is erősítheti.

2009. 09. 29. 06:45
Olvasói sztorik