Nagyvilág

A lehetetlennel próbálkozik a Nyugat Líbiában

A történelem során még nem fordult elő, hogy egy háborút egyedül a légierő bevetésével nyerjenek meg, márpedig a Nyugat most ezzel próbálkozik. Habár az erőfölény egyértelműen a szövetségeseké, ha Líbia mégis szakad, annak tragikus következményei lesznek. Az észak-afrikai ország elleni támadás megindításának valószínűleg több, a közelmúltban lelepleződött titokhoz is köze van.

Fennáll a lehetősége, hogy Líbia kettészakad, ez az opció azonban többszörös tragédiát jelent: véget érnek az Afrikai Egységszervezet által létrehozott korábbi határok és szétszakad az olajkincs egy olyan államban, amely 1,7 millió négyzetkilométer és 6 és félmillió lakossal bír – nyilatkozta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Nyilvánvaló az alapvető cél, ezt az amerikaiak és franciák is megfogalmazták, Kadhafi leváltása és egy líbiai egységkormány létrehozása.

Nógrádi szerint az elméleti kérdés az, hogy meg lehet-e nyerni háborút csak légi háborúval. A történelem eddigi menete azt mutatta, hogy nem. Ha Líbiában ez lehetséges lesz, akkor ez egy teljesen új, elméleti összefüggést nyújt a háborúk történelmének – véli a szakértő. Jelenleg a líbiai hadsereg zöme északon van, a katonai fölény egyértelműen a szövetségeseké, ezt jól illusztrálja, hogy a háború kezdete óta egyetlen egy líbiai repülőgép sem tudott felemelkedni, mert ha felemelkedne, megsemmisítenék. A líbiai hadsereg létszáma 74 ezer fő, döntő többsége azonban nincs magas színvonalon kiképezve, a líbiai légierő 400 gép, de ezek zöme nem tud felszállni. A haditengerészet szintén rendkívül gyenge.

kattintson a képgalériáért! Fotó: MTI / EPA

kattintson a képgalériáért! Fotó: MTI / EPA

A szakértő szerint a háború második szakaszában a nyugat rendkívül vigyázni fog arra, hogy relatíve minimális polgári áldozattal járjanak az összecsapások, ezen kívül arra fognak törekedni, hogy a teljes radarrendszer szétverjék. Mint minden háborúban, itt is van egy katonai és egy politikai vonal. Nógrádi György szerint a katonai vonal eddig döntően sikeres, a politikai vonalon viszont sem az ENSZ BT öt önálló tagja, sem a NATO, sem pedig az EU tagországai nem képviselnek egységes álláspontot.

A szakértő szerint a jelenlegi helyzet kialakulásának több, a közelmúltban lelepleződött titokhoz is köze van. Nógrádi György szerint ahhoz, hogy a franciák elsőként indítottak támadást a líbiai kormányerők ellen, hozzájárult, hogy „Kadhafi olyat csinált, amit a politikában nem szokás: közzétette, hogy Sárközy kampányát ő finanszírozta”. Februárban pedig a líbiai igazságügy miniszter közölte, hogy Kadhafi személyes parancsára hajtották végre a Lockerbie- merényletet 1988 decemberében. A merénylet során akkor a PanAm amerikai légitársaság Londonból New Yorkba tartó 103-as járatát robbantották fel a skóciai városka felett. A 270 halálos áldozatot követelő katasztrófa kivizsgálásában során kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a merényletet a líbiai titkosszolgálat tervelte ki és hajtotta végre. A franciák és a britek gyors reagálása a jelenlegi eseményekre jól mutatja, hogy számukra vált először egyértelművé, hogy Kadhafi bűnös, és hogy amit a líbiai diktátor két évtizeden át mondott, az hazugság.

Nógrádi György szerint Obama számára egyértelmű volt, hogy ebből a háborúból nem tud kimaradni, hiszen az Egyesült Államok nélkül Európa nincs abban a helyzetben, hogy tartós és sikeres háborút vívjon. Obama annak ellenére döntött így, hogy az amerikai lakosság hatvan százaléka ellenezte a fegyveres beavatkozást Líbiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik