Nagyvilág

Visszatértek a tüntetők Kairóba

Több ezer kormányellenes tüntető tért vissza szombat reggel Kairó központjába, a Tahrír térre Hoszni Mubarak távozását követelve, néhány órával azután, hogy az egyiptomi elnök elrendelte a kormány lemondását, és demokratikus reformokat ígért, de elutasította saját lemondását.

Tüntetők gyülekeztek Egyiptom más városaiban is. Az éjszaka folyamán a hadsereg egységei vették át a kormányépületek és más kulcsfontosságú létesítmények őrzését a rendőrségtől, és a Tahrír téren több páncélos is megjelent. A katonák egyelőre nem avatkoztak be az eseményekbe.

A Tahrír tértől nem messze a hadsereg lezárta a parlamenthez és a kormányépületekhez vezető utat. A Nílus partján még mindig füst gomolyog a kormányzó párt székházának épületéből, amelyet a tüntetők a pénteki zavargások során felgyújtottak.
A rendőrség lőfegyverből sorozatokat adott le a Tahrírra vezető mellékutcákban gyülekező tüntetők szomszédságában. Nem tudni, hogy éles lőszerrel lőttek-e. Az emberek a lövések hallatán menekülni kezdtek. Az elmúlt napokban a rendőrség többször is használt gumilövedéket a tüntetők ellen.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió azt jelentette, hogy tudósítója több mint 20 holttestet látott Alexandria kikötővárosban, ahol pénteken ugyancsak tömegtüntetések voltak, és a demonstrálók összecsaptak a biztonsági erőkkel. További részletekre a televízió nem tért ki.

Kairóban szombat reggelre részlegesen helyreállt a mobiltelefon-szolgáltatás, amelyet a hatóságok a példátlan méretű pénteki tüntetések nyomán függesztettek fel. Szöveges üzeneteket (SMS) azonban továbbra se lehet küldeni, mint ahogy az internetszolgáltatás sem állt helyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik