Nagyvilág

Barack Obama életrajza

Honolulun született, Hawaiin és Kansasban nőtt fel, de élt Indonéziában is. Politológiát és jogot tanult, ügyvédkedett, majd a politika felé fordult. Fiatalon lett szenátor, 2008-ban pedig, 47 évesen lett az Egyesült Államok elnöke.


Barack Hussein Obama
a Hawaii állambeli Honoluluban született 1961. augusztus 4-én. Apja, id. Barack Obama Kenyában nőtt fel egy kis faluban, ahol kecskékre vigyázott édesapjával, aki még a britek cselédje volt. Anyja, Ann Dunham, a Kansas állambeli Wichita nevű kisvárosban nevelkedett. Obama szülei végül Hawaiin találkoztak, ahol mindketten a helyi egyetem diákjai voltak, s mivel akkoriban az Egyesült Államok nem minden államában házasodhattak össze fehérek és feketék, ott is keltek egybe, és ott született meg Barack is. Szülei két évvel később elváltak, apja végleg visszatért Kenyába, Obamát pedig anyja nevelte Hawaiin, majd pár évig Indonéziában, végül 1971-től Kansasban.

Obama egy tömeggyűlésen (GALÉRIA)

Obama egy tömeggyűlésen (GALÉRIA)

Feleségét, Michelle Robinson Obamát egy chicagói ügyvédi irodánál töltött nyári gyakorlat során ismerte meg 1989-ben, a pár három évvel később házasodott össze. A szintén a Harvard jogi karán végzett Michelle közismerten energikus és aktív harcostárs férje kampányában. Két lányukkal, a tízéves Maliával és a hétéves Sashával Chicago déli részén élnek. Barack Obama a United Church of Christ nevű amerikai keresztény egyház tagja.

Columbiai és harvardi diploma

Barack Obama főiskolai tanulmányait Los Angelesben kezdte, majd New Yorkba költözött, ahol a Columbia Egyetemen szerzett politológus diplomát 1983-ban. Bő egy évig a Business International Corporationnél dolgozott, majd ezt követően költözött Chicagóba 1985-ben, ahol közösségszervező feladatokat látott el egy egyházi szervezetben, amely a bűnözéstől és magas munkanélküliségtől sújtott szegénynegyedek életkörülményein igyekezett javítani. Relatív sikerei ellenére Obama gyorsan felismerte: ahhoz, hogy valóban javítani tudjon az ilyen közösségekben élő emberek helyzetén, nem a helyi szinten, hanem az állami törvényeken és a politikai döntéseken kell változtatnia.

Ezért újabb három év kemény tanulás után 1991-ben magna cum laude minősítéssel szerzett jogi diplomát a Harvard Egyetemen, ahol ő volt a tekintélyes egyetemi jogi szemle (Harvard Law Review) első afroamerikai elnöke. Ezt követően ismét visszatért Chicagóba, ahol emberi jogi ügyvédként dolgozott és alkotmányjogot tanított a Chicagói Egyetemen.

A politikával itt került közvetlen kapcsolatba: 1992-ben egy olyan választói regisztrációs kampányt szervezett afroamerikaiaknak, amely 150 ezer embert mozdított meg. Elsősorban ennek eredményeképpen 1996-ban a város déli választókörzetéből bekerült Illinois állam szenátusába, ahol az állami egészségügyért felelős bizottság elnöke lett. Rövid idő alatt meggyőződéses balliberális szociálpolitikussá vált: több szenátortársával az egyik kezdeményezője volt egy szegény családokat segítő törvénynek, illetve kidolgozott egy tervezetet, amely a betegbiztosítás nélküli embereknek nyújtott segélyt.

A harmadik választott afroamerikai szenátor

2000-ben még sikertelenül szállt harcba egy szövetségi, vagyis washingtoni képviselőházi helyért, ennek ellenére, vagy éppen emiatt, négy évvel később még magasabbra tette a lécet: 2004-ben már az amerikai Kongresszus felsőházát, a Szenátust célozta meg, s végül elsöprő, 70 százalékos arányban választották meg. A Kongresszus történetének ezzel ötödik afroamerikai és harmadik közvetlenül választott fekete szenátora lett.

2005 januárjától a Szenátusban újfajta gondolkodásmódjával és kétpárti együttműködésre törekvő politikájával tűnt ki. Első törvénytervezetét a republikánus Tom Coburn szenátorral együtt terjesztette elő, amely az amerikai kormányzatba vetett bizalmat igyekezett növelni: minden amerikai állampolgár számára lehetővé téve, hogy az interneten utánanézzen, mire is költi adódollárjait a szövetségi kormány.

A béke pártján

Obama az etikai reformfolyamat vezető szószólója volt, míg a tömegpusztító fegyverek és a terrorizmus összekapcsolódásából következő fenyegetés jelentőségét felismerve Richard Lugar republikánus szenátorral új generációs fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat kezdeményezett. Ez utóbbi megvalósítása elméletileg lehetővé tenné a tömeghalált okozó fegyverek lokalizálását és biztonságos leszerelését világszerte.

Barack Obama - az első színesbőrű elnök lehet (GALÉRIA)

Barack Obama – az első színesbőrű elnök lehet (GALÉRIA)

A Veteránügyi Bizottság tagjaként Obama harcolt az idős katonáknak beígért segélyezés kiutalásáért, miközben igyekezett javítani annak jogi szabályozásán, még a több ezer iraki és afganisztáni veterán visszatérése előtti helyzetben. A kezdetektől, 2003 óta szisztematikusan ellenezte az amerikai beavatkozást és a csapatbővítést Irakban, az illinoisi Szenátusban mindkét törvényjavaslat ellen szavazott. Másik két prioritást élvező kampánycélja az Egyesült Államok energiafüggetlenségének elérése, és egy minden állampolgárra kiterjedő egészségügyi rendszer létrehozása. Jelenleg tagja az egészségügyi, a külpolitikai, a munkaügyi és a védelmi bizottságnak.

megjelent könyvei

Álmok apámtól: Származásom és örökségem története (Dreams From My Father: A Story of Race and Inheritance), Three Rivers Press, 1995
A remény vakmerősége: Gondolatok az amerikai álom visszaszerzéséről (The Audacity of Hope: Thoughts on Reclaiming the American Dream), Three Rivers Press, 2006
Változás, amelyben hihetünk: Barack Obama terve Amerika ígéretének megújítására (Change We Can Believe In: Barack Obama’s Plan to Renew America’s Promise), Barack Obama előszavával, Three Rivers Press, 2008

Magyarul megjelent életrajzok:
Bokor Pál: Barack Obama szupersztár – Egy fergeteges és szabálytalan politikai karrier hiteles története és anatómiája, Atlantic Press Kiadó, 2008

(Az összeállítást a Compass Közpolitikai Intézet készítette: Fabók Márton, Győry Csaba, Kosztolányi Bálint, Szabó Imre Gergely, Sebők Miklós)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik