Nagyvilág

Már a világhálón a Korán-ellenes film

Geert Wilders, holland szélsőjobboldali képviselő feltöltötte csütörtökön pártja internetes oldalára Koránt bíráló tizenöt perces dokumentumfilmjét. A politikus közlései szerint a film azt kívánja szemléltetni, hogy a Korán "fasiszta", Mohamed próféta pedig "barbár" volt.

A bevándorlóellenes nézeteket hangoztató Szabadságpárt alapító-elnöke a holland kormány figyelmeztetése ellenére tette közkinccsé Fitna (magyarul: küzdelem) című, 15 perces munkáját.

A hágai kormány elhatárolódott Wilders nézeteitől, és arra figyelmeztetett, hogy a muzulmán vallást támadó film olyan erőszakos tiltakozásokhoz vezethet, mint amilyeneket két éve a Mohamed-karikatúrák megjelenése váltott ki. Tartani lehet a kormány szerint továbbá attól, hogy erőszakos cselekményeket hajthatnak végre Hollandiában, illetve holland állampolgárok és intézmények ellen külföldön. A pakisztáni és az iráni kormány már előre élesen bírálta a dokumentumfilmet.

Félni kell az iszlámtól?

“Állítsuk meg az iszlamizálást, védjük meg szabadságunkat!” – hívott fel Wilders muszlim szélsőségesek által elkövetett kivégzésekről – így a meggyilkolt Theo van Gogh holland filmrendezőről – és a 2001. szeptemberi egyesült államokbeli és más merényletekről készült felvételeket bemutató összeállításában. Azt állította, hogy az iszlám mindent le akar igázni, az uralma alá akar hajtani, és “meg akarja semmisíteni” a nyugati civilizációt. Bizonyítékul a nem muszlimokkal szembeni viselkedésről szóló Korán-verseket idézett, és olyan muzulmán prédikátorokat mutatott be, akik a “hitetlenek” megölésére buzdítottak.

A film emellett Hitlert éltető, a zsidókat becsmérlő fejkendős lányok-asszonyokat mutatott, és egy grafikont arról, hogy egyre emelkedik a muzulmánok száma Hollandiában és szerte Európában. “Hollandia a jövőben?” – tette fel a kérdést, majd gyerekeket mutatott, akiknek arcát vér borította, és egy nőt, akit megköveztek. A film mondanivalója egyezik azzal, amit a szélsőjobboldali politikus régóta állít, vagyis, hogy a nyugati politika szerinte becsukja a szemét az előtt, amit a politikus az “iszlám jelentette fenyegetésnek” nevez.

Veszélyben az élete

Wilders – aki már hónapok óta tervezte a film bemutatását – korábban elmondta, azt kívánta szemléltetni, hogy a muzulmán vallás szent könyve “fasiszta”, Mohamed próféta pedig “barbár” volt.

Az összeállítás tavaly december óta az egyik fő vitatéma Hollandiában. Egyetlen tévécsatorna és mozi sem vállalta, hogy eredeti formájában bemutassa a dokumentumfilmet, Wilders viszont – aki évek óta erős őrizet alatt áll, miután halálos fenyegetéseket kapott – nem volt hajlandó belemenni, hogy alkotását – amely szerinte nem provokáció, csupán figyelmeztetés – megvágják.

A kormány elhatárolódik

A film az erőszakkal társítja az iszlámot, mi visszautasítjuk ezt az értelmezést – szögezte le a holland kormányfő abban a nyilatkozatban, amelyet késő este tett. Balkenende egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy Wilders egyáltalán nyilvánosságra hozta filmjét, amelynek fő célja a kereszténydemokrata kormányfő szerint, hogy bántson.

Geert Wilders, a többek között bevándorlóellenes nézeteket hangoztató Szabadságpárt (PVV) elnöke a holland kormány figyelmeztetése ellenére tette közzé az interneten Fitna (Küzdelem) című munkáját, amelyben egyebek között azt állította, hogy az iszlám mindent le akar igázni, az uralma alá akar hajtani, és “meg akarja semmisíteni” a nyugati civilizációt.

Erőszakos cselekményektől tartanak

A hágai kormány már korábban figyelmeztetett, hogy a muzulmán vallást támadó film olyan erőszakos tiltakozásokhoz vezethet, mint amilyeneket két éve a Mohamed prófétáról készített karikatúrák dániai megjelenése váltott ki. Tartani lehet attól is, hogy erőszakos cselekményeket hajthatnak végre Hollandiában, illetve holland állampolgárok és intézmények ellen külföldön.

Balkenende mindazonáltal csütörtökön arról is beszélt, hogy az országban működő muzulmán szervezetek első reakciói megnyugtatóak. A hollandiai marokkóiak egy szóvivője ugyancsak azt mondta, nem számít arra, hogy a bemutatót erőszakos tiltakozó akciók követik, mivel egyértelmű, hogy nem művészeti alkotásról van szó, hanem propagandáról.

Az iszlámot bíráló film miatt gyilkolták meg néhány évvel ezelőtt Theo Van Gogh filmrendezőt Hollandiában. Wilders hosszú idő óta rendőri védelmet élvez, mert szintén már számos halálos fenyegetést kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik