Nagyvilág

Kína a dalai lámát vádolja a zavargásokért

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő szerint a dalai láma és köre szervezte meg és irányította a színfalak mögül a tibeti lázongásokat.

“Elegendő számú tény, egy sor bizonyíték támasztja alá,
hogy a dalai láma körüli klikk határozta el, szervezte meg és irányította a
színfalak mögül ezt az incidenst” – mondta a miniszterelnök keddi pekingi
sajtótájékoztatón a Tibet feletti kínai fennhatóság elleni, a múlt héten kitört
zavargásokról.

A kínai kormányfő szavai szerint ez azt mutatja, hogy
“nem egyéb, mint hazugság a dalai klikk folyamatosan hangoztatott
állítása, amely szerint ők nem függetlenségre, pusztán békés párbeszédre
törekednek”. Ugyancsak hazugságnak nevezte a tibeti vezetőnek a
“kulturális népirtásra” vonatkozó vádjait. “Nemcsak arra vannak
meg az eszközeink, hogy megvédjük a rendet és stabilitást Tibetben, de
folytatnunk kell a társadalmi és gazdasági fejlődést, emelni minden tibeti
kisebbség életszínvonalát, megóvni a tibeti kultúrát és közegét. Ez az
álláspontunk nem változik” – mondta.

Ugyanakkor Ven Csiao-pao kijelentette: amennyiben a dalai
láma lemond a függetlenségről, és Tibet ugyanúgy Kína elidegeníthetetlen része,
mint Tajvan, akkor ajtónk nyitva áll a vele való párbeszédhez”.

A konfliktus kapcsán Ven Csia-pao elismerte, hogy Tibet
“érzékeny kérdésnek számít” Kína és India között, de hangsúlyozta:
Peking nagyra értékeli Újdelhi magatartását “a dalai láma klikkjének
függetlenségi törekvéseivel” szemben. Tibet spirituális vezetője 1959 óta
él száműzetésben Indiában.

A kormányfő közölte, hogy a külföldi újságírók elmehetnek
majd Tibetbe, hogy “felmérjék a helyzetet”, azt azonban nem mondta
meg, hogy mikor. A tibeti úthoz általában különleges engedélyre van szüksége a
külföldi sajtónak, de a tüntetések kezdete óta nem engedik őket be a
tartományba.

A kínai miniszterelnök egy kérdésre válaszolva leszögezte:
Kína nem kívánja erősíteni az ellenzékiekkel szembeni elnyomást a nyári
olimpiai játékok előtt. Éppen kedden kezdődik ugyanis az egyik legismertebb
ellenzéki személyiség, Hu Csia (Hu Jia) pere, akit “felforgató
tevékenységgel” vádolnak és súlyos börtönbüntetésre számíthat. A bíróság
azonban egyelőre még nem hozott ítéletet. A 34 éves Hut tavaly tartóztatták le,
miután többször is azt hangoztatta, hogy Peking nem tartotta tiszteletben az
emberi jogok helyzetének javítására tett ígéreteit, amelyeknek fejében elnyerte
az olimpia rendezési jogát. A vád elsősorban Hunak egy külföldön szerkesztett
kínai nyelvű internetes honlapon megjelent cikkein alapul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik