Nagyvilág

Time: Putyin az év embere

Vlagyimir Putyin orosz elnököt választotta a 2007. év emberévé az amerikai Time magazin.

Putyin elnökségének utolsó éve volt a legsikeresebb. Hazájában „bebiztosította” saját politikai jövőjét, külföldön pedig kiterjesztette szokatlanul nagy – ha nem is mindig jóindulatú – befolyását a világpolitikára a magazin indoklása szerint.

Nobel-díjas második

Az orosz elnök “rendkívüli vezetői teljesítményt” nyújtott, egykor káoszba jutott országában stabilitást teremtett – mondta Richard Stengel, a Time főszerkesztője, aki az NBC televízióban jelentette be a döntést.

A magazin rangos címéért mások mellett az Oscar-díjas Al Gore volt amerikai alelnök és J.K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője is versenyben volt. Azonban az egykori KGB-tisztből lett orosz elnök nyert, aki visszaemelte Oroszországot a világhatalmak sorába, s 2007-ben a legnagyobb hatással volt a világ eseményeire.

“Nem egy rendes alak, de rendkívüli dolgokat vitt véghez (…) ő Oroszország új cárja” – mondta Richard Stengel. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy Putyin veszélyes abban az értelemben, hogy nem törődik a polgárjogokkal, sem a szólás szabadságával, a stabilitás a fontos számára. De Oroszországnak mindenekelőtt stabilitásra volt szüksége és az oroszok azért csodálják őt, mert megadta ezt nekik – mondta.

Nem mindig a jók győznek

A kemény, eltökélt szándékú Vlagyimir Putyin a XXI. század kulcsfigurája lett – írta a Time, amelynek szerkesztői arra kívánják ráirányítani a figyelmet, hogy naivitás leírni Oroszországot, jelentőségéről megfeledkezni, mert kulcsszerepe van a világban, és főleg a születő új világban.

Ez a Föld legnagyobb területű országa, 4200 kilométernyi közös határa van Kínával, jelentős és nyugtalan iszlám népesség él határain belül, ezenkívül a világ legnagyobb tömegpusztítófegyver-állományával rendelkezik. Szaúd-Arábia után a világ második olajtermelője, megkerülhetetlen a szerepe a közel-keleti folyamatokban. Mindezen tényezők miatt ha Oroszország elbukik, a XXI. század esélyeinek is “lőttek”. Ha viszont Oroszország nemzetállamként sikeres lesz, akkor ebben nagy szerepe van egy embernek, Vlagyimir Putyinnak – érvelt az amerikai magazin.

A hetilap tavaly, 2006-ban nem megszokott módon, nem egy konkrét személyiségnek, hanem „Neked”, a globális elektronikus hálózat, az internet tagjának ítélte oda a „díjat”, amelyet olyan – általában – emberek kapnak, akik a legnagyobb hatást gyakorolják az emberiség életére akár jó, akár rossz értelemben.

A Time, amely 1927 óta „osztja ki” a gyakran vitatott díjat – 1938-ban például Adolf Hitler, 1979-ben Khomeini ajatollah lett az év embere – nem első ízben tért el attól a tradíciótól, hogy nem konkrét személyt választ. A 25 év alatti fiatalok nemzedékét tüntették ki 1966-ban, az amerikai nők lettek az év emberei 1975-ben, és a számítógép került a címlapra 1982-ben. A magyar szabadságharcosok nyerték el a címet 1957-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik