Nagyvilág

Visszavonulnak a britek Dél-Irakból

A dél-iraki Bászrában a 2003 márciusa óta ott állomásozó brit haderők vasárnap délelőtt ünnepség keretében átadták a hasonló nevű tartomány fölötti ellenőrzést az iraki kormánynak. A brit sajtó visszavonulásként értékelte az akciót.

A ceremónia a bászrai repülőtéren lévő brit támaszponton Korán-részletek felolvasásával és Muaffak ar-Rubai iraki nemzetbiztonsági tanácsadó beszédével kezdődött. “Bászra biztonsága immár az irakiak kezében van” – hangsúlyozta Rubai, s arra figyelmeztetett, hogy “a fegyvereknek a kormány kezében kell lenniük, minden más fegyver törvénytelen”.

174 brit katona halt meg

Ezt követően Mohammed al-Vaili tartományi kormányzó és Graham Binns vezérőrnagy, a délkeleti országrész többnemzetiségű erőinek brit parancsnoka aláírta az átadásról szóló jegyzőkönyvet.

Az ünnepségen részt vevő David Miliband brit külügyminiszter “nagy előrelépésként” üdvözölte a biztonsági felelősség átadását, ami “az iraki biztonsági erők növekvő képességét és az irakiak felkészültségét jelképezi”. A szintén jelen lévő Des Browne brit védelmi miniszter ugyancsak üdvözölte az irakiak számára “alapvető fontosságú napot”, megemlékezett ugyanakkor arról a 174 brit katonáról, aki Irakban meghalt a háború 2003. márciusi kezdete óta.

Visszavonulás

„Visszavonulásként” értékeli a hétfői brit sajtó nagy része, hogy az Irakban állomásozó brit haderők átadták az irakiaknak Bászra tartomány ellenőrzését. A balközép-irányzatú Guardian szerint kínos dolog beismerni, hogy a brit csapatok nem csináltak mást, mint kihúzták magukat abból a törzsi zűrzavarból, amit nem is értettek meg egészen, és talán nem ártana elgondolkodni egy kicsit, mielőtt bárki elhinné, hogy az ország fordulóponthoz érkezett.

A The Times úgy látja, hogy a brit egységek “pozitív szerepet játszottak” Irak déli részén, ahol sokkal jobb lett a biztonság és megindultak a beruházások, de azért “törékeny békéről” van szó és a lap figyelmeztet: mindig is nagy naivitás volt azt hinni, hogy Irak olyan nyugati típusú demokráciává válik, amely példaként szolgálhat az egész Közel-Kelet számára.

A The Independent viszont úgy vélekedik, hogy a brit kivonulást sem a britek, sem az irakiak nem könyvelhetik el győzelemként.

A repülőtéren még maradtak britek

Bászra az utolsó a négy legdélibb tartomány közül, amely visszakerült az irakiak kezébe, miután a britek korábban már átadták az ellenőrzést al-Muszanna, Zi Kár és Majszán fölött.

A most átadott tartomány székhelye, Bászra kikötőváros, az iraki olajkivitel fő helyszíne már szeptember 3-a óta az iraki hatóságok biztonsági felügyelete alatt áll. Kevesebb mint 5 ezer brit katona állomásozik még a repülőtéri bázison, de már bejelentették, hogy számuk a jövő év elején a felére csökken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik