Nagyvilág

Kisiklott a Budapest-Bukarest járat

Teherautóval ütközött, majd kisiklott egy Budapestről Bukarestbe tartó vonat hétfőre virradóra Arad közelében – közölte a román vasúti társaság.

A vonat éppen elhagyta Aradot, s mintegy 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, amikor nekiütközött egy almát szállító teherautónak, amely egy vasúti átjárón akart áthajtani. Az ütközés után a szerelvény egy része kisiklott, a mozdonyvezető könnyebb sérülést szenvedett. A teherautó sofőrjének nem esett baja.

A szerelvényen egyetlen utas sem sérült meg. Az Arad megyei katasztrófavédelmi hatóságok gyorsan közbeléptek, s eloltották a mozdonyon kitört kisebb tüzet.

A vasúti társaság közlése szerint az utasokat visszaszállították az ütközés ellenére is pályán maradt vagonokban az aradi állomásra, majd mindenkinek lehetővé tették, hogy a célállomásának megfelelő járaton folytathassa útját.

Várhatóan a hétfői nap folyamán szabadítják fel teljes mértékben a vasúti pályát. A baleset miatt a vonatok többórás késéssel közlekednek Románia nyugati részében.

A Magyarországról érkező, Aradon át közlekedő vonatokat Temesvár vagy Nagyvárad irányába terelik el, amíg ismét beindulhat a közlekedés az Aradot átszelő vasúti pályán.

Van egy híre, fotója, videója? Töltse fel az FN Tudósítóra!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik