Nagyvilág

Nyugalomra inti Koszovót az unió

Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása ellen foglalt állást több uniós külügyminiszter és az EU külpolitikai főképviselője.

A svéd külügyminiszter azt tanácsolta a koszovói albánoknak, hogy gondoljanak a nemzetközi összefüggésekre. Carl Bildt attól tart, hogy a hétvégi parlamenti választások nyomán nem csupán a koszovói albánok, de a Koszovóban kisebbségben levő szerbek is függetlenedni akarnak.

Jim Murphy, az európai ügyek brit államminisztere szerint Koszovónak függetlenné kell válnia, de nem egyoldalú függetlenségi nyilatkozat révén. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter úgy vélte, az unióban nehéz lenne egységes álláspontot kialakítani egy esetleges függetlenségi nyilatkozat fogadtatásáról. Ezért igyekeznek meggyőzni a koszovóiakat, hogy a nemzetközi közösség támogatása nélkül ne lépjenek a függetlenség kinyilvánításának útjára.

Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter szerint az unió továbbra is azt reméli, hogy az EU-amerikai-orosz „trojka” közvetítésével folytatott tárgyalások eredményre vezetnek. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint Koszovó hivatalos függetlenedése „megfelelő előkészületet” igényel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik