Nagyvilág

Ismét egy asztalnál Abbász és Olmert

Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentette kedden, hogy június 7-én találkozik Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel, hogy fennmaradjon az Egyesült Államok támogatta izraeli-palesztin párbeszéd, dacára az Izraeli elleni palesztin rakétatámadásoknak és a Gázai övezetbeli izraeli légitámadásoknak.

A palesztin elnök legutóbb április 15-én találkozott az izraeli miniszterelnökkel. “Továbbra is szükséges találkozókat tartanunk az izraeliekkel, éppen ezért június 7-én ismét találkozom Olmert kormányfővel” – mondta Abbász azután, hogy Gázában tárgyalt Hans-Gert Pöttering európai parlamenti elnökkel. Abbász újfent javasolta, hogy a palesztin szélsőségesek és Izrael kössön tűzszünetet egymással.


Túlzott erőszak

Olmert hivatala annyit erősített meg a tervezett találkozóval kapcsolatban, hogy arra a jövő héten kerítenek sort, és azon biztonsági kérdéseket vitatnak meg. Azonban a találkozónak sem a napját, sem a helyét nem jelölték meg.


John Dugard, aki az ENSZ megbízásából jelentéseket készít az emberi jogoknak a palesztin területeken való érvényesülésétől, kedden Genfben bírálta Izraelt. Álláspontja szerint a zsidó állam megsérti a nemzetközi jogot a Gázai övezetben, ugyanis “aránytalan” erőt alkalmaz a palesztin szélsőségesekkel szemben, és polgári személyek halálát is okozza.


Megsértették a Genfi Konvenciót


A nemzetközi humanitárius törvényekkel ellentétesnek nevezte, hogy Izrael jogi felhatalmazás nélkül öl meg palesztin szélsőségeseket. Dugard szintén a nemzetközi humanitárius törvények megsértésének nevezte, hogy palesztin fegyveresek rakétákat lőnek ki Szderót dél-izraeli városra.

Az ENSZ-megbízott szerint több mint 40 olyan palesztin – köztük több mint 30 Hamász-tag – van izraeli börtönben tavaly óta, akinek nincs kilátása a szabadon bocsátásra vagy arra, hogy bíróság elé állítsák. “Az ilyen letartóztatások a kollektív büntetés egyértelmű példái, a Genfi Konvenciók megsértése, amivel Izrael aláássa a békefolyamatot” – mondta a dél-afrikai jogtudós.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik