Nagyvilág

Tüntettek Iránban Izrael ellen

Több tízezren vettek részt Izrael-ellenes tüntetéseken Iránban a Ramadán utolsó péntekén. Az ügy kapcsán Szilvan Salom izraeli külügyminiszter figyelmeztett: Irán fenyegeti a térség biztonságát, amennyiben fél éven belül atombomba előállítására lesz képes.

“Halál Izraelre, halál Amerikára!” – kiabálták a tüntetők a “Jeruzsálem felszabadításáért vívott harc” emléknapján. Nemcsak Teheránban, hanem több vidéki városban, köztük az ország keleti részén fekvő Meshedben is rendeztek megmozdulásokat, melyeken többször megtapostak, illetve elégettek izraeli és amerikai zászlókat.  A korábbi években több százezren vettek részt az államilag szervezett Jeruzsálem-napi tüntetéseken.

Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter már előző nap jelezte, hogy az irániak pénteken kifejezésre juttatják az iszlám világ dühét Izraellel szemben. Mottaki a muzulmán országok nagykövetei előtt mondott beszédében beszélt erről, amikor megerősítette, hogy Ahmadinezsád Izrael elpusztítását szorgalmazó kijelentése Irán hivatalos álláspontját tükrözi.


Nemzetközi felháborodás


A Nyugat, valamint Oroszország is elfogadhatatlannak minősítette az iráni elnök kijelentését, Irán moszkvai nagykövetsége pedig közleményt adott ki, melyben enyhíteni igyekezett a kijelentés hatását, hangoztatva, hogy az iráni államfő nem szándékozott ilyen élesen fogalmazni. Szilvan Salom izraeli külügyminiszter az ügy kapcsán kijelentette, hogy Irán fél éven belül birtokában lesz az atombomba gyártásához szükséges technológiának, s ha ez bekövetkezik, az “rémálom lesz az egész világ számára”. Izrael eltökélt szándéka folytatni a diplomáciai offenzívát Irán elítélése érdekében, mindenekelőtt az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt – hangoztatta.

Magyarország példátlannak tartja, hogy egy ENSZ tagállam államfője egy másik ENSZ tagállam térképről való eltörlésére hívjon fel – áll a Magyar Külügyminisztérium közleményében. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) levélben kérte Somogyi Ferenc külügyminisztert, hogy hivatalosan tiltakozzon a Budapesten működő iráni nagykövetségnél az iráni elnök kijelentése miatt.

Az iráni elnök szerdán egy teheráni nemzetközi konferencián – nagy nemzetközi felháborodást kiváltva – azt mondta, hogy Izraelt el kell törölni a föld színéről. Az iráni állami televízióállomások mind tudósítottak a zsidó állam létezését elítélő és az 1948 óta tartó palesztin ellenállást éltető programokról. A tévék az elmúlt egy hétben igyekeztek felkorbácsolni az Izrael-ellenes hangulatot, hogy növeljék a tüntetők számát. Több fiatal demonstráló kijelentette, hogy Ahmadinezsád elnök minden iráni nevében beszél, s ők támogatják bel- és külpolitikáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik