Nagyvilág

Superdome: pokoli stadion

Embertelen állapotok alakultak ki a New Orleans-i stadionban, ahol menekültek tízezrei próbálták, próbálják átvészelni a természeti csapást és az ezt követően kialakult káoszt.

A New Orleansban rekedtek legtöbbje a Superdome stadionban vészelte át a Katrina hurrikán pusztítását. Beszámolók szerint a stadionban a helyzet szinte elviselhetetlen volt. Káosz, kegyetlenség és 90 fokos hőség uralkodott, húszezer embert zártak össze élelem és víz nélkül.

A CNN-nek egy, már a stadionból elvitt férfi dühödten nyilatkozta, hogy az embereknek egyfolytában csak azt mondták, hogy jönnek a buszok és jön a segítség. „Nemcsak a hurrikán miatt kellett féltenem a feleségem és az ötéves kislányom életét. Gyermekeket erőszakoltak és öltek meg fegyverrel rohangászó őrültek. Betegek és idősek haltak meg nap mint nap.”

New Orleansban a hatóságok elhatározták az ott rekedt emberek kitelepítését, amit szerdán a Superdome stadion kiürítésével kezdtek. Az evakuálás megkezdésekor a stadionban 20 ezer ember tartózkodott, de délutánra 30 ezerre emelkedett a számuk. Ugyanis a városban rekedt emberek közül sokan a stadionba mentek abban a reményben, hogy onnan hamarabb ki lehet jutni New Orleansból. Az evakuálás pénteken is tartott, mivel sok esetben nem volt elég jármű a kitelepítettek elszállításához. 


A stadion kiürítését lassítja az is, hogy nem fogad több menekültet Houstonban az Astrodome baseballstadion, mert már 11 ezren érkeztek oda. A leggyengébbeket Baton Rouge-ba, a közeli negyedmilliós városába viszik, amelynek a lakossága a menekültekkel megduplázódott. Dél-Louisiana és Dél-Mississippi számos települését elárasztották a New Orleansból és máshonnan elmenekült emberek, akik szállodákban, útszéli motelekben vagy rokonoknál húzták meg magukat.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik