Gazdaság

1,5 milliárd forint jár a Malév-dolgozóknak

A számítások szerint 8,2 milliárd forintra van szükség a Malév Zrt. munkavállalói bérkövetelésének és munkabérének rendezésére, amiből nettó 1,5 milliárd a dolgozóknak jár, 6 milliárd forint pedig a különböző járulékok és adók összege - közölte a Malév pénteken.

Többi között a pénteki Napi Gazdaság számolt be arról, hogy kevés pénz maradt a Malév-dolgozók bérére: 1 milliárd forintnál kevesebb van a cég számláin, a munkavállalók követelése és munkabére pedig 9 milliárd forintot tesz ki. A lap úgy tudja, hogy a bérgarancia-alapból 700-800 millió forint folyhat be, így ha a számlákon lévő teljes összeggel együtt kifizetik, akkor is csak a dolgozói járandóságok negyede teljesíthető.

A Malév közlése szerint a teljes bruttó 8,2 milliárd forint tartalmazza a végkielégítés, a felmondási idő, a szabadságmegváltás munkatörvénykönyv szerinti bruttó összköltségét és egyéb személyi követeléseket, amely összesen mintegy 7,6 milliárd forintot tesz ki, valamint a felmondás közléséig járó munkabért, amely közel 300 millió forint havonta. A Malév az MTI-t tájékoztatva felhívja a figyelmet arra, hogy a bérfizetési kötelezettség a csoportos létszámleépítés bejelentésétől számított 53 napra vonatkozik.

A felszámolásba került magyar nemzeti légitársaság az MTI-nek utalt arra, hogy a pontos vagyon feltérképezése és a lehetséges források feltárása a felszámolási eljárás során történik meg. A Malév megfogalmazása szerint “ez a folyamat (…) nagy erőkkel folyik azzal a céllal, hogy a dolgozók részére a lehető legnagyobb mértékben kerüljön kifizetésre a törvény által meghatározott kötelezettség”.

A Malév légi forgalmi tevékenysége 2012. február 3-án állt le, s a korábbi tájékoztatás szerint a csoport 2600 munkavállalójából 2080-at bocsátanak el csoportos létszámleépítés keretében. A Malév Zrt. 1100 munkavállalóján kívül a leánycégekben foglalkoztatottak harmadát is elbocsátják. A földi kiszolgálást végző Malév Ground Handlingnél 450 munkavállalótól, a karbantartó Aeroplex-nél 230-tól, továbbá a Trenkwaldertől kölcsönzött 300 dolgozótól válnak meg a Malév leállása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik