Pénzügy

Fehér: nem teljesült a kormány ígérete

Sokan rosszabbul járnak idén a közszférában az adóváltozások miatt a meghirdetett kompenzáció ellenére, a félelem légköre pedig a szakmai színvonalat rontja – véli a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete főtitkára.

Nem teljesül a kormány ígérete, hogy senki nem jár rosszabbul a közszférában az adóváltozások miatt – mondta az fn.hu-nak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete főtitkára. A kormány korábban bejelentette, hogy az adó- és járulékváltozások következtében fellépő nettó illetménycsökkenést kompenzálja.

A szakszervezeti vezető rámutatott, hogy a tavalyi nettó kereset nominálisan sem őrződik meg annál, aki nem vehet igénybe gyerekkedvezményt, mivel a kormány nem számolja azt a 98 ezer forintos bérkiegészítést, amit idén már nem kapnak meg a közszolgák. A kompenzáció nem veszi figyelembe az idén – a kormány által 3,5 százalékosnak várt – inflációt sem.

Fehér József arra is fölhívta a figyelmet, hogy ha a közszférában dolgozó család/élettársa igénybe veszi a családi kedvezményt, akkor a kedvezmény összegével csökkenteni kell a kompenzációját. A szakszervezeti vezető kifogásolja, hogy a magas keresetű családosok duplán jól járnak az új adórendszerrel – részben az adókulcs, részben a családi kedvezmény változása miatt -, az alacsony, és közepes keresetű családosoknak már nem járhat dupla előny, mivel a családi kedvezménnyel a kompenzációt csökkenteni kell.

2006 végén emelték utoljára az illetményeket, a reálbérek a 2002-es szinten vannak a közszférában – mondta Fehér. Az indoklás nélküli elbocsátás intézménye félelmet gerjeszt a munkahelyeken, ennek is betudható, hogy a közalkalmazottak nem jelentek meg olyan létszámban a tavaly decemberi szakszervezeti demonstráción, mint amelyet helyzetük romlása indokolna. A szakszervezeti vezető arra is fölhívta a figyelmet: az indoklás nélküli elbocsátás rontja a szakmai színvonalat, hiszen nem sokan mernek ilyen körülmények közepette szakmai vitába keveredni a főnökükkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik