Pénzügy

Az MLM-vallást erősíti a válság

A válság miatt munkanélkülivé vált emberek közül egyre többen állnak ügynöknek. Az Egyesült Államokban már 15 millióan dolgoznak így, és a jövőben hazánkban is reneszánszát élheti a multilevel marketing (MLM). A pszichológus szerint a népszerűség oka nemcsak a könnyű pénzkereset ígérete, hanem az is, hogy ezek a rendszerek a valláshoz hasonlóan hitet és reményt kínálnak a kétségbeesetteknek.

Az amerikai Direct Selling Association (DSA) szóvivője, Amy Robinson a CNNMoney.com-nak elmondta, hogy az MLM-üzletág 2007-ben 1,3 százalékkal visszaesett, ám az idei év első felében javult – főként akkor, amikor a válságot elkezdték érezni az emberek. Rich Razgaitis, egy direktmarketinggel foglalkozó cég vezetője hozzátette, hogy a múlt hónapban az új tagjaik száma az előző év azonos időszakához képest 20 százalékkal nőtt. Robinson szerint ez nem teljes munkaidős állás, inkább csak extra pénzt lehet vele keresni. Connie Tangnak – aki szintén egy MLM-cég vezetője – hasonló a véleménye: azok az emberek, akik elveszítik a munkájukat, gyorsan megtalálják ezt a pénzszerzési formát.

Magyarországon is sokféle rendszer működik, rengeteg ilyen típusú hirdetést lehet találni az újságokban. Juhos Andrea karriertanácsadó, a DBM Magyarország ügyvezetője a FigyelőNetnek elmondta: szerinte csak akkor lehet egy MLM-rendszerrel jól keresni, ha valaki még az elején csatlakozott, és sokan vannak „alatta”. Mérő László gazdaságpszichológus véleménye pedig az, hogy csak az lehet sikeres az MLM-ben, aki az üzleti élet más területén is megállja a helyét. A jó üzletkötő önbizalma nagy, lelkes és nagyon széles az ismerősei köre.

Az MLM, mint vallás

Mérő László szerint az emberek azért vágnak bele, mert – főleg válságos gazdasági és társadalmi helyzetben – valamiben hinniük kell. „Ez olyan, mint egy vallás. Például nagyon sokszor templomi hangulata van az összejöveteleknek. Egy hit köré szerveződött: az emberek azt remélik, hogy elérhetik azt az anyagi biztonságot, amikor csak azzal kell foglalkozniuk, amit szeretnek, és nem kell a megélhetésért küzdeni” – mondta.

Az üzletkötők az MLM-mel foglalkozó fórumokban foggal-körömmel védik az álláspontjukat, szinte meg akarják téríteni a más véleményen levőket. A gazdaságpszichológus szerint ezzel valójában semmi baj nincs: a marketingköltséget ők a lelkesedésükkel váltják ki. Az MLM nem pilótajáték, ezek az emberek tisztában vannak a lényegével, tudják, hogy mire vállalkoztak: a rendszer egyik alappillére az, hogy be kell magunk alá szervezni másokat – így javíthatják a saját pozíciójukat.

Könnyen elköteleződünk

Síklaki István szociálpszichológus az MLM-rendszerek „becsalogatási” módszeréről mesélt a FigyelőNetnek. Ez egy pszichológiai technikára épül: azokat a normákat – a kölcsönösség és az elköteleződés normáját – hasznosítja, amelyek igen erősek a társadalomban.

„Részt veszünk egy bemutatón, egy komoly és nívós előadáson. Ekkor biztosan megfordul a fejünkben, hogy ’hűha, ez az ember ezt a prezentációt csak miattam készítette, mennyire megtisztelő, hogy ilyen sokra tart engem’. Ezek után már nagyon rossz érzéssel mondunk nemet valakinek. Az apró, ártatlan gesztusokat általában mindenki viszonozni akarja, ezért – főleg mivel az előadásból az derült ki, hogy nincs is kockázata a dolognak –, elköteleződünk. A kedvezményes vagy ingyenes próbacsomag egy újabb gesztust jelent felénk: hiszen milyen kedves, hogy használhatom a terméket. Így viszont megint az adósa leszek az előadónak. Innen már egyenes út vezet ahhoz, hogy belépjek a rendszerbe” – fejtegette Síklaki István.

A szociálpszichológus szerint inkább érzelmi okok miatt dönt úgy valaki, hogy beszáll. Egyetért Mérő Lászlóval abban, hogy azt vetítik az emberek elé: „Ha befekteted a munkád és az energiádat, akkor ez hamarosan meghozza a gyümölcsét.”

Az MLM-be belépő új tagok között is vannak persze olyanok, akik csak pénzkereseti módként tekintenek rá (azaz hamar akarnak sokat keresni), de a szakember szerint nem szabad csak a meggazdagodás vágyára fogni az elköteleződést. Valójában az értelmes munka vágya is hajtja az embereket, főleg akkor, ha erre más lehetőségük nincsen. Sokszor látni például kozmetikumokat forgalmazó ügynököket, akik boltot nyitnak, és ott árulják a termékeket, szinte valódi nyolcórás állásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik