Pénzügy

Növekedés-menedzsment – a kicsik fegyvere

Rengeteg olyan módszerről, eszközről, megközelítésről hallhattunk, melyek a közepes és nagyobb cégek fejlesztését célozzák meg, ám fehér hollóként jelenik meg Magyarországon is a növekedésmenedzsment megközelítése, mely épp a kisebb cégek fejlődését katalizálhatja.

Egy jó cégvezető, a tapasztalatok alapján 20-30 munkatárs munkáját irányíthatja közvetlenül – ám a kritikus üzemméret minden vezető esetében más és más. A növekedéssel új, addig nem ismert buktatók jelentkezhetnek: kicsúsznak a dolgok a vezető kezéből, valahogy kezd szétesni mindaz, ami eddig jól működött.


Ennek többféle oka is lehet. Nehézséget okozhat a delegálás, mert a vezető tart attól, hogy az átadott tudás kikerül a cégből, vagyis nem bízik meg feltétel nélkül a munkatársaiban. Az általános probléma azonban az, hogy a vezető nem képes vezetőként jelen lenni a szervezetté nőtt kisvállalatban. A cég csak az ő konkrét munkájának köszönhetően működik – ha szabadságra megy, balsejtelmek gyötrik. Mégpedig joggal, hiszen eddig munkatársai csak a végrehajtásban vettek részt, ám vezetőként, a delegálás művészetét hasznosan alkalmazva a cég nélküle is képes hatékonyan, sikeresen működni. A növekedés-menedzsmentnek tehát célja: kifejleszteni a vezetőben a képességet arra, hogy nagyságrendet váltson.


Ehhez folyamatos tanácsadói jelenlét szükséges, valamint fontos az is, hogy a tanácsadó ismerje a kisvállalatok “nyelvezetét” (e vezetők többnyire a műszaki értelmiség soraiból származnak), legyen tapasztalata a kisebb cégekkel (érdekes dinamikák jellemzők e cégvilágra – furcsa tulajdoni szerkezetek, tulajdonosok közötti, megoldatlan konfliktusok stb.), illetve rendelkezzen a változásmenedzsmenthez kapcsolódó szakmai tudással.


A növekedés-menedzsment célja


Olyan tudás átadása a vezetőknek, melynek birtokában sikerrel kezelhetik a cég folyamatos változásait, stratégiát alkothatnak, megismerik a kommunikáció csatornáit és a hiteles kommunikációt. Többféle vezetési stílust ismerhetnek meg, képet kapnak a humánerőforrás stratégiaalkotási folyamatairól és annak menedzsmentjéről. Képesek lesznek elősegíteni csapatuk kibontakozását, ösztönzését, valamint a vállalaton belüli konfliktusokat is sikeresebben kezelik majd.


E munka során számos olyan feladat adódik, amelyet a munkatársaknak közösen, csapatban kell megoldaniuk. A hatékony csapatmunka törvényszerűségeinek megértése és konkrét helyzetekben való felismerése, a gátló tényezők felszínre hozása és megszüntetése jelentős mértékben segíti a csoport együttműködését. Ezért a képzésben nagy súlyt kapnak az együttműködést segítő tényezők, a konfliktuskezelés és azok a szempontok, amelyeket figyelembe kell venni az emberek viselkedésének elemzése és fejlesztése során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik