Pénzügy

Tanulmányi szerződés

A tanulmányi szerződés tartalmi elemei:
A munka törvénykönyve (Mt.) meghatározza a tanulmányi szerződés fontos elemeit. A legfontosabb szabályok egyike, hogy a szerződést írásban kell kötni. Meg kell jelölni benne, hogy milyen jellegű képzésen (oktatási intézmény, szak) vesz részt a munkavállaló. Rögzíteni szokták azt is, hogy az iskola hány oktatási időszak alatt végezhető el leghamarabb. Ez azért válhat fontossá, mert a napjainkban divatossá vált kredit rendszerben ugyanazon tanulmányok időtartama eltérő lehet a tantárgyak felvételének sorrendjétől függően. Célszerű meghatározni azt is, hogy milyen végzettséget szerez a támogatásban részesített munkavállaló. A munkáltató azonban nem köteles automatikusan a dolgozó új végzettségének megfelelő munkakört és munkabért kínálni, kivéve azt az esetet, ha a tanulmányi szerződésben ezt külön rögzítették. Kötelező elem annak meghatározása, hogy milyen jellegű és összegű anyagi támogatást nyújt a munkáltató és az, hogy ennek ellentételezéseként a munkavállaló tanulmányai befejezését követően mennyi időt köteles a munkáltatónál munkaviszonyban eltölteni. Ez öt évnél hosszabb nem lehet. A munkavállaló szerződésszegést követ el, ha munkaviszonyát korábban megszünteti. Ilyen esetben köteles visszafizetni a munkáltató által nyújtott támogatás arányos részét.

Szabadság:
Amennyiben a munkavállaló iskolarendszerű képzésen vesz részt, a munkáltató köteles az ehhez szükséges szabadidőt biztosítani. Erre az időre díjazás (távolléti díj) azonban csak akkor jár, ha a munkavállaló általános iskolai tanulmányokat folytat. A tanulmányi szerződésben megállapodhatnak abban is, hogy a munkavállaló feletteseivel egyeztetett módon és időpontban ledolgozza a távollévő időt.

A vizsgákra való felkészüléshez is köteles a munkáltató szabadidőt biztosítani. A törvény szerint vizsgánként, a vizsga napját is beleszámítva 4 munkanap jár. Ha egy napon több tárgyból kell a munkavállalónak vizsgát tennie, akkor a 4 munkanap vizsgatárgyanként számítandó. Diplomamunka, szakdolgozat és évfolyamdolgozat elkészítéséhez 10 munkanap szabadidőt köteles a munkáltató biztosítani. A törvény értelmében ennek a szabadidőnek az igénybevételekor sem jár díjazás a munkavállalónak. De humánusabb megoldás, ha a felek eleve úgy állapodnak meg, hogy vizsgaidőszak alatti távollétre ad valamilyen összegű juttatást a munkáltató, vagy a tanulmányi szerződésben rögzítik, hogy tanulmányi szemeszterenként összesen hány nap fizetett, úgynevezett tanulmányi szabadság jár a munkavállalónak.
A tanulmányi szerződés megszegése a munkáltató részéről: A munkáltató akkor követ el szerződésszegést, ha például nem biztosítja a szerződésben vállalt támogatást, a szabadidőt. Ilyen esetben a munkavállaló mentesül a szerződéses kötelezettségei alól, ezenfelül követelheti kárának megtérítését is. Ez azt jelenti, hogy a munkavállaló nem köteles a szerződésben rögzített időt a munkáltatónál eltölteni, sőt a meg nem fizetett tandíj iránti igényét mint felmerült kárát is érvényesítheti, hiszen elkezdett egy iskolát, amit a munkáltatónak felróható okból nem vagy csak saját költségen tudott folytatni.

A tanulmányi szerződés megszegése a munkavállaló részéről: A munkavállaló szerződésszegést követ el, ha például iskolai tanulmányait nem folytatja az iskolai előírásoknak megfelelően, az előírt vizsgákat nem vagy nem megfelelő eredménnyel teszi le, ha megbukik és ezért félévismétlésre kényszerül. Szerződésszegést követ el a dolgozó akkor is, ha az előírt időtartamot nem tölti a munkáltató alkalmazásában. Ilyen esetben a munkáltató követelheti a kifizetett támogatás, illetve arányos része visszafizetését.

Más munkáltatóval kötött tanulmányi szerződés:
Nemcsak saját munkáltatónkkal, hanem más munkáltatóval is köthetünk tanulmányi szerződést. Ezt azonban a saját munkáltatónknak be kell jelenteni. Ebben az esetben azonban a munkáltatónk a más munkáltatóval kötött tanulmányi szerződés meglétét a munkaviszony megszűntetésére is felhasználhatja. Munkáltatónk hivatkozhat arra, hogy ha ez a körülmény a munkaszerződés megkötésekor fennállt volna, akkor a munkaviszony létesítésére sor sem került volna. A rendkívüli felmondásban indokként felhozhatja, hogy a munkavállaló magatartása miatt a munkaviszony további fenntartása lehetetlenné vált.

Kedvezmények a tanulmányi szerződésben: Nem szerepelhet a tanulmányi szerződésben olyan kedvezmény, amely a munkavállalónak a munkaviszonyra vonatkozó szabályok alapján eleve jár.

Nem köthető tanulmányi szerződés akkor sem, ha a tanulmányok elvégzésére a munkáltató kötelezte a munkavállalót.


Vonatkozó jogszabály:
Munka Törvénykönyve 110-116. §

Ajánlott videó

Olvasói sztorik