Pénzügy

Interjústratégia – fejtsd meg a főnököt!

Az állás elnyerésében segíthet a felvételiztető karakteréhez igazított tárgyalási stratégia. Más-más stílus válik be az egyes személyiségtípusoknál. Ezekre a környezetből és a viselkedésből lehet következtetni.

Könnyebben érhetnek el sikert a felvételi interjún azok álláskeresők, akik környezete és viselkedése alapján percek alatt képesek legalább felületes képet alkotni a felvételiztető személyiségéről. A fejvadász vagy a felvételiztető HR-es kizárólag a jelentkezőre kíváncsi, de a leendő közvetlen főnökkel folytatott, általában második beszélgetés alatt a főnök személyisége is előtérbe kerül: a két fél felméri egymást, hogyan tudnának együtt dolgozni. Az egyes karaktereknél más és más taktika vezet az állás elnyeréséhez, melyeket egy német karriertanácsadó cég gyűjtött csokorba.

A narcisztikus
Interjústratégia – fejtsd meg a főnököt! 1

Ha a felvételiztető személy a beszélgetés során nem tárgyilagosan mutatja be a betöltendő pozícióval járó feladatokat, hanem saját élményein keresztül, melyek mesélése közben önmagát helyezi előtérbe, feltehetően narcisztikus főnökkel van dolgunk. Az ilyenek általában a saját sikereiken keresztül mutatják be a vállalatot, mivel a legszívesebben magukról beszélnek. Irodájuk falait gyakran a saját nevükre szóló elismerések, oklevelek díszitik. A berendezés pedig általában tekintélyt parancsoló, hogy beosztottaik tiszteljék őket.

Az ilyen főnökök mellett gyakran cserélődnek a beosztottak, mivel a munka során elkövetett hibákért sosem önmagukat okolják, hanem mindig a másikat. Ha egy álláskereső ilyen leendő főnökkel találkozik, legjobb ha tisztelettel és nagy érdeklődéssel hallgatja. Érdemes azt mutatnia, hogy rendkívüli benyomást tett rá az adott személy. Még az sem túlzás, ha eljátssza, hogy le van nyűgözve.

A pedáns

Interjústratégia – fejtsd meg a főnököt! 1

Ha a beszélgetést percre pontosan kezdi az interjúztató, akinek az asztalán rendben sorakoznak a tollak és iratok, kínosan precíz emberrel van dolgunk. Az ilyenek mindig tárgyilagosak, részletesen és korrekten taglalják a munkafeladatokat, kerülik a személyes témákat, és kevés érzelmet olvashatunk le az arcukról. Főnökként általában megkövetelik a fegyelmet, a kiszámíthatóságot, értékelik beosztottaiknál az analitikus képességeket és precízitást. Szeretik a kimutatásokat és az egyes feladatok pontos dokumentálásához is ragaszkodnak.

Ebben az esetben a jelentkezőnek mindenképpen a korrektségre kell törekednie a felvételi beszélgetés során, hogy jó benyomást tegyen az interjúztatóra. Precíz és világos mondatokban beszéljen, és hansúlyozza fent említett tulajdonságait – ha ezzel nem hazudik.

Az antiszociális
Interjústratégia – fejtsd meg a főnököt! 1

Ha az álláskereső kényelmetlenül, hívatlan vendégként érzi magát a felvételi beszélgetés alatt, leendő főnöke feltételezhetően igazi skizoid típus, akinek kevéssé fejlettek a szociális képességei. Az ilyen emberek mindent személytelenül és tárgyilagosan közelítenek meg, beosztottaik érzelemvilága és magánélete egyáltalán nem érdekli őket. Társasági eseményeken, informális beszélgetések során kínosan érzik magukat, gyakran ügyetlenek ilyen helyzetekben.

Nehéz dolga van a jelentkezőnek, ha meg akarja állni a helyét egy ilyen interjúztató előtt. Sem a hangulat oldódására, sem a szimpátia bármilyen fajta kimutatására nem számíthat a hosszú percek alatt. A legokosabb, amit tehet, hogy megőrzi hidegvérét, és nem hagyja magát befolyásolni a hűvös hangulattól: mindenképpen közli magáról azokat az információkat, amelyeket eredetileg is akart. Érdemes röviden és precízen fogalmazni, és nem küzdeni azért, hogy a beszéletőpartnerból kicsikarjon bárféle érzelemnyilvánítást.

A vizionárius

Interjústratégia – fejtsd meg a főnököt! 4

Ha az interjúztató nagy szavakat használ, átfogó tervekről beszél, nagy vonalakban mutatja be a betöltendő munkakört, és azonnal a jövőről kezd el fantáziálni, igazi vizionáriusra akadt az álláskereső. Az ilyenek kerülik a részleteket, az operatív ügyintézésben kevéssé jeleskednek, ugyanakkor hosszú távú célok kitűzésében, a helyes stratégiai irány megtalálásában igen kiválóak lehetnek. Az ilyen emberek, bár a kezdetekben nagyon energikusnak látszanak, hosszú távon elveszítik a lelkesedésüket, akár saját terveik iránt is. Rengeteg ötletük támad, megvalósítani azonban már nehezen tudják őket. Sokat adnak a kapcsolattartásra a külvilággal, szívesen forgolódnak társasági rendezvényeken.

Az ilyen típusú ember szimpátáját könnyű elnyerni, általános tanácsot viszont nehéz adni, hiszen pillanatnyi hangulatuktól függ, hogy éppen mit tartanak rokonszenvesnek. A szakértők szerint talán annak a jelentkezőnek van a legnagyobb esélye az állás elnyerésére, aki legutoljára kerül sorra a felvételi beszélgetésen.

A depresszív
A depresszióra hajlamos embert nem nehéz felismerni. A stressztől nyúzott arc, a mosoly hiány önmagáért beszél. Az ilyen interjúztatók általában nem is urai a beszélgetésnek, akadozva követik egymást a céltalan mondatok. Főnökként általában a csapatmunkát részesítik előnyben, nem törekednek autoriter szerepre.

A pályázónak nem szabad hagynia, hogy az interjúztató rossz kedve rá is átragadjon, mutassa magát nyugodtnak és lazának. Az ilyen személyiségek társaságában egyre intenzívebbé váló idegességérzet nem segít az állás elnyerésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik