Pénzügy

Álláskeresés felsőfokon

Ha valaki állást keres, akkor van a legnagyobb esélye, ha egyszerre minél több módszerrel dolgozik. Az sem árt persze, ha pontosan tudja, mit akar és reálisan mire számíthat.

Célszerű az álláskeresést – miként a pályaválasztást is – azzal kezdeni, hogy tisztázzuk elképzeléseinket és lehetőségeinket; azt tehát, hogy milyen tapasztalattal és képességekkel rendelkezünk, mit várunk jövőbeni munkahelyünktől és munkakörünktől. Ha ezekre a kérdésekre megtaláltuk a választ, könnyebben indul az álláskeresés, mert már tudjuk, hogy milyen cégekhez és milyen pozíciókra érdemes jelentkezni.

Hol keressünk?

Az induláshoz legkézenfekvőbbnek az újságban, az interneten, vagy egyéb fórumokon – például állásbörzéken – megjelent álláshirdetések tűnnek. Piaci tapasztalatok szerint azonban Magyarországon a vállalatok az üres állásoknak mindössze 25 százalékát töltik be hirdetések útján, a maradék 75 százalék ismerősökön keresztül “kel el”. Ha az állást kereső a hirdetések mellett dönt, számolnia kell azzal, hogy akár több száz pályázóval kell megküzdenie. Ők mind konkurenciát jelentenek számára, hiszen vélhetően mindannyian hasonló kvalitásokkal rendelkeznek.
A hirdetésekre beadott jelentkezéseknek csupán kis hányada vezet sikerre, ezért érdemes kampányszerűen több álláshirdetésre is pályázni. Gyakori, hogy a hirdető cégek – akár maguk a vállalatok, akár ügynökségek – magasabb követelményeket támasztanak a jelentkezőkkel szemben, mint amit a munkakör megkövetel, ezért akkor is érdemes jelentkezni a váltani szándékozónak, vagy a pályakezdőnek, ha nem felel meg az állás valamennyi követelményének.

Rejtett utakon

A munkaerő-piaci trendek azt mutatják, hogy a legtöbb lehetőség az úgynevezett rejtett álláspiacon, azaz a meg sem hirdetett állások piacán van. Az egyik leghatékonyabban működő módszer a networking – azaz az ismerősökre és azok ismerőseire épített kapcsolati rendszer.

Minél nagyobb kapcsolati hálót épít ki valaki, annál nagyobb esélye van az elhelyezkedésre. Mindez nem meglepő, elég csak az előbb említett számokra és arra gondolni, hogy a megüresedett állások nagy részét meg sem hirdetik, hanem ismerőssel töltik be.

Egy ilyen hálózat kiépítése meglehetősen időigényes és tudatos folyamat, amelynek talán első lépése a legnehezebb – ha már van néhány jó “emberünk”, bővül a háló magától is. Az első láncszem lehet családtag, csoport vagy munkatárs, egy konferencia másik résztvevője vagy szakmai szervezetek általunk ismert tagja – a lényeg, hogy a karrierépítést fontolgatók elkezdjék a háló szövését. Ha ismerős révén szerez tudomást a pályakezdő egy álláslehetőségről, máris nagyobb eséllyel indul, hiszen rengeteg információt tudhat meg – magáról a cégről, a személyzeti vezetőről, a cég kultúrájáról vagy akár az “ellenfelekről”.

Néhány dologra azonban figyelni kell: az állás után érdeklődő soha ne erőszakoskodjon ismerőseinél közvetlen segítségért. Elég, ha csak tanácsot kér tőle és ennek során elmondja, hogy milyen állást szeretne, milyen tapasztalata van. Így ismerősei tovább ajánlják saját ismerőseiknek, akiktől ismét csak információt szabad kérni, állást viszont nem. Előbb-utóbb megtalálja azt, akinek épp rá van szüksége. Az igazán jól működő rendszer a dominóelv alapján működik – elég egyet “meglökni”, és mozgásba jön az összes kapcsolat.

Tanácsadón keresztül

Egy másik lehetséges – és divatos – módszer személyzeti tanácsadó és fejvadász cégnél pályázni, vagy adatbázisukba jelentkezni. Az általuk nyújtott szolgáltatások ingyenesek a munkát keresők számára, hiszen a fejvadász cégek díjukat általában a megbízó cégtől kapják, a közvetített személy jövedelmének függvényében.

A hozzájuk jelentkező először egy adatbázisba kerül, és amennyiben olyan megbízás érkezik a céghez, amelyet végzettsége és tapasztalata alapján meg tud pályázni, az ügynökség tanácsadója megkeresi és tájékoztatja a pozícióval kapcsolatos tudnivalókról. Ha a jelöltet érdekli az állás, a tanácsadó továbbítja életrajzát a cégnek. Ezeknek a cégeknek jelentős adatbázisuk és sok állandó megbízásuk van ugyan, mégis ritkán akad olyan megkeresés, amelyet épp egy konkrét pályázóra szabtak – ráadásul itt is számolni kell a konkurens jelentkezők magas számával.

Állásbörzék kezdőknek

Pályakezdők esetén kiváló lehetőséget jelentenek a diákszervezetek által szervezett állásbörzék, ahol a friss diplomások személyesen – és minden tét nélkül – ismerkedhetnek a cégek álláskínálatával, HR szakembereivel. Érdemes beszerezni a helyszíneken megjelenő Állásbörze Kalauzokat is, amelyek minden adatot tartalmaznak a kiállítókról és a hirdetőkről, valamint azok ajánlatairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik