Belföld

LMP: furcsán csengenek Orbán szavai

Az LMP szerint a kormány megszorító intézkedésekből fogja finanszírozni irracionális és igazságtalan gazdaságpolitikáját. Scheiring Gábor, az ellenzéki párt képviselője a miniszterelnöknek a Dow Jones hírügynökség által csütörtökön közölt nyilatkozatát kommentálta.

Az Orbán Viktor szavait idéző Dow Jones arról írt, hogy a miniszterelnök szerint meg van kötve a magyar politikai döntéshozók keze, amikor a forint megfelelő árfolyamáról van szó, mivel ellentétes a háztartások, illetve a gazdasági növekedést tápláló exportőrök érdeke. A magyar kormányfő azt mondta a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak adott exkluzív nyilatkozatában, hogy a kormány elkötelezett a államadósság csökkentése és a gazdasági növekedés gyorsítása mellett, a versenyképesség növelése révén.

“A pénzügyi fegyelem fontos. Amikor helyre akarjuk állítani a pénzügyi fegyelmet, fontos csökkenteni a költségvetési bevételek újraelosztásának szintjét. És idén, amint majd bebizonyosodik, csökkenteni is fogjuk. Ezért úgy vélem, a költségvetés szerkezetileg jó irányba tart” – idézte a kormányfőt a Dow Jones, amely azt írta, Orbán Viktor közölte: a kormány a nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíjrendszert, a munkanélküli segély csökkentését, a gyógyszertámogatásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját.

Scheiring Gábor a kijelentésekre reagálva azt mondta, hogy számukra furcsán csengenek Orbán Viktor szavai az árfolyam-stabilitással kapcsolatban, mert “nem volt még egy olyan kormány, amelyiknek sikerült fél év alatt elérnie azt, hogy a hitelminősítők az országát gyakorlatilag a szemét kategóriába nyomták”. Hozzátette, hogy a kormány intézkedései nagyon komoly kockázatot jelentenek, ami megnyilvánul az árfolyam-ingadozásokban is.

Az LMP gazdasági szakpolitikusa emlékeztetett arra, hogy habár a miniszterelnök a nyilatkozatban növekedésről beszél, az LMP szerint erre alkalmatlan a kormányzat adópolitikája. A politikus úgy fogalmazott, hogy a “vagyonosoknak juttatott adókedvezményekből nem lesznek munkahelyek”. Kijelentette, a nyilatkozat alapján csak az biztos, hogy “az irracionális és igazságtalan gazdaságpolitikát a kormány megszorító intézkedésekből fogja finanszírozni”.

Scheiring Gábor véleménye szerint amikor a kormányfő azt mondja, hogy az újraelosztás mértékét csökkenteni fogják az elkövetkezendő években, az azt jelenti, hogy kevesebb jut majd oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásokra és a közszféra alkalmazottainak fizetésére, amit “egyszerűen megszorításoknak nevezünk”. Kijelentette, hogy a kormány nem erre kapott felhatalmazást, mert a Fidesz és a KDNP szavazói nem ezekre az intézkedésekre voksoltak tavaly tavasszal.

A képviselő egyúttal emlékeztetett arra, hogy frakciójuk már a költségvetési folyamat kezdetén előállt egy alternatív költségvetési javaslattal. Az LMP továbbra is azt tartja a legfontosabb feladatnak, hogy egy zöld gazdaság kiépítésével teremtsenek munkahelyeket, amelynek érdekében például ökológiai adóreformot, járulékcsökkentést és gazdaságélénkítő programokat javasolnak – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik