Amikor valakinek a nevedet említem, az első kérdés, hogy „és Kepes most mit csinál?”
Televíziós műsort jelenleg nem készítek. Nyáron fejeződött be a Különös Történetek című sorozatom a Magyar Televízióban. Most főként oktatással foglalkozom, és nagyon élvezem. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, a Kommunikációs és Művészeti Karon elindult a művészeti képzés, ennek a karnak vagyok a dékánja és a Művészeti Intézet vezetője. A következő tanévben négy szakkal indulunk: a médiadizájnnal, a fotográfiával, a tervező grafikával és a mozgóképpel.
3 éve szembesültünk azzal, hogy az érettségizők közül a legtöbben kommunikációs szakra jelentkeznek. És hogy majdnem mindenki televízióban akar műsort vezetni. Te is ezt tapasztalod?
Szerencsére a többi szakunk iránt is nagy az érdeklődés, de a kommunikáció valóban annyira népszerű, hogy majdnem minden egyetemnek, főiskolának van kommunikációs képzése. A legtöbben eddig is a BKF-re jelentkeztek és sokan akarnak tévések lenni, mert úgy gondolják, ez egy könnyű műfaj. Ebben nem a jelentkezők a hibásak. Ha nézik a magyar csatornákat, főként a kereskedelmi televíziókat, azt látják hogy elég, ha az ember egy valóságshow-ban néhányszor letolja a gatyáját, és a következő héten már televíziós műsorvezető lesz belőle. Joggal gondolhatják, hogy ezt a színvonalat ők is teljesíteni tudják. De a kommunikáció eddig sem erről szólt. Most pedig eddig soha nem látott technikai és szakmai átalakuláson megy keresztül. Ezt a folyamatot a képzésnek is tükröznie kell. Amit most mi itt ketten csinálunk az FN-online stúdiójában, az is ezt példázza: találkozik az online újságírás a képpel, a dizájnnal, a grafikával, a mozgóképpel. A kommunikáció kiemelkedően fontos szerepet játszik a hétköznapi – és az üzleti életben. Számtalan olyan ága van, amiről az emberek többsége nem tud, mert nincs annyira a köztudatban.
Milyen irányba vinnéd azt, amit oktatsz?
A BKF-nek megvan az a nagy előnye, hogy egy intézményen belül oktatják az üzleti ismereteket, a kommunikációt és azokat a művészeti területeket, amit másutt általában két-három különböző felsőoktatási intézményben tanítanak. Olyan korszerű alapot szeretnénk adni a hallgatóinknak, aminek alapján később saját maguk el tudják dönteni, milyen irányt kívánnak követni a szakmában.
Bereményi és Gárdos is oktatja a leendő mozgókép szakosokat
A mozgókép szakon például olyan tanáraink vannak, mint Bereményi Géza, Gárdos Péter, akik a játékfilmes képzés alapjait tanítják, Szabó Gábor, Babos Tamás az operatőri ismereteket, hogy csak néhány nevet említsek. Három év alatt természetesen senki nem lesz Federico Fellini, általában máshol se, de nem is ez a cél. A művészeti oktatásban és a kommunikációs képzésben a legfontosabbnak azt tartom, hogy valakinek korszerű látásmódja és megbízható értékrendje legyen. Hogy a fejében és a szívében rend legyen, pontosabban: kreatív rendetlenség. Ha ez megvan, csak akkor lehet ráépíteni megbízható szakmai ismereteket és tudást. De természetesen olyan felkészültséget kell nyújtanunk, hogy a végzettek versenyképesek legyenek a piacon. Valamennyi művészeti szakunkon élvonalbeli tanáraink vannak. A médiadesign szakot Pásztor Erika, a fotó szakot Göbölyös Luca, a tervezőgrafika szakot Oláh György és Július Gyula irányítja.
Minőségi képzést képzelsz el?
Kepes előad
Ezeken a szakokon mindenképpen. De úgy gondolom, általában ez az irány. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, akár 5-10 éven belül is. A jelenlegi televíziózás és a média többi területe is mindenképpen gyökeresen átalakul. Ennek megfelelően kell felkészülni ezekre a pályákra. Valószínűleg a televíziózás jelentős része az interneten zajlik majd. Más lesz a technika, más a környezet. Az online-nak megnő a szerepe a nyomtatott sajtóval szemben. Új műfajok születnek az új médiumok határterületein. Már most is keveredik a dizájn, a fotó, a grafika és a mozgókép, ezért nagyszerű, hogy nálunk ezeket a kommunikációs formákat egy helyen tanítják, mert a hallgatóknak meglesz a lehetőségük, hogy a többi szakkal is megismerkedhessenek. Az újságírásban is a határterületeké a jövő. Valószínűleg mindenki egy személyben lesz operatőr, riporter, rendező, kell tudnia műholdon sugározni, neten küldeni írott anyagot, közben leadni egy rádiótudósítást. Ebbe az irányba szeretnénk haladni a képzéssel is.
Ma már nem kunszt diplomát szerezni
A képzések egy része az intézmény finanszírozhatósága és a jelentkezők nagy száma miatt tömegképzés kell legyen. De lesz jó néhány olyan szakunk, amit elitképzésnek tervezünk. Meg kell teremteni a legtehetségesebb és legszorgalmasabb diákok számára a kiemelkedés lehetőségét. És ezek azok az oktatási formák, amelyek presztízst adhatnak egy felsőfokú intézménynek. Az egyetemek többsége világszerte erre törekszik. Diplomát szerezni már ma sem kunszt. De jó diplomát szerezni nem könnyű! Pedig csak ez adhat esélyt arra, hogy valaki megállja a helyét az egyre élesedő versenyben. Előbb-utóbb nemcsak azt fogják megkérdezni, hogy valaki melyik egyetemen vagy főiskolán szerezte a diplomáját, hanem azt is, hogy melyik szakon. A magyar főiskolásoknak, egyetemistáknak már ma sem a többi hazai egyetemista a versenytársa. Nemzetközivé vált a művészet, a média, az üzlet: nemzetközi szinten is versenyképes oktatást kell nyújtanunk.
—-Tények és hamisítások Eduardo Rózsa-Flores ügyében—-
Az Eduardo Rózsa-Flores-ügynek vége van már?
Egyelőre azt sem lehet pontosan tudni, mi az ügy. Én biztosan csak azt tudom, amit az interjúban Eduardo Rózsa-Flores elmondott, mielőtt elutazott. Ebből bizonyos dolgok kiderültek. Például az, hogy nem azzal a szándékkal ment, hogy terrorista legyen, és nem is azzal a céllal, hogy megdöntse a rendszert. Ellentétben azokkal a hamisításokkal, amit a bolíviai kormánynyilatkozatokból ismerhetünk, és amelyet a magyar sajtó egy része is rendszeresen félreért, hogy Ő az egyik tartomány függetlenségéért akart volna harcolni, hogy a szakadárok hívására ment, az interjú ennek épp az ellenkezőjét bizonyítja. Eduardo nyilván ezért tartotta fontosnak, hogy indulása előtt mindezt leszögezze.
Áttekinthetetlenül mocskos ügy
Hogy valójában mi az igazság, azt persze senki nem tudja, én sem, de az interjúban arról beszélt, hogy egy polgárháborús helyzet elkerülése volt a cél. Ennek érdekében akartak erőt felmutatni a helyi autonómia által kezdeményezett rendvédelmi milícia megszervezésével. Arról beszélt, hogy a Santa Cruz-i területi autonómia legális felhatalmazása alapján képzelte el a tevékenységét. Aki mást állít, nem ismeri az interjút vagy hazudik! Még egyszer hangsúlyozom, nem tudjuk, Eduardo Bolíviába érkezése után mi történt, én arról beszélek, amit Rózsa-Flores az interjúban nekem elmondott. És ez az interjúval egyértelműen bizonyítható. Más kérdés, hogy a területi autonómia kiterjesztését, amire Rózsa-Flores hivatkozott, amit a keleti tartományokban 2008-ban egy népszavazáson a lakosság 85 százaléka elfogadott, a központi kormány nem ismerte el. A keleti tartományok szerint ők csupán nagyobb politikai, pénzügyi és adminisztratív jogokat követeltek és nagyobb beleszólást a terület természeti kincseinek felhasználásába, mindezt La Paz szeparatista törekvéseknek minősítette. Hogy azóta mi történt, azt a Bolíviából érkező és egymásnak ellentmondó információkból próbáljuk kihámozni. Ezekből a hírekből az derül ki, hogy az ügy áttekinthetetlenül mocskos, már azt sem lehet tudni, ki hívta, miért ment, valóban azok hívták-e, akikre ő gondolt, esetleg csapdába csalták?
Mindenki mindenhova beépült
Azt se tudjuk, hogy az eseményeket az ellenzék mozgatta és mozgatja-e, vagy a bolíviai kormány. Az biztos, hogy mindenki mindenhova be volt épülve. A titkosrendőrség a csoportba, az ellenzék a titkosrendőrségbe. De még azt sem tudjuk, hogy ők egyáltalán egy csoport voltak-e? Mindenestre különös, hogy abból, amit Rózsa-Flores az interjúban elmondott, gyakorlatilag semmi nem valósult meg. Sem az autonómia támogatása, sem a legális háttér. Hogy ő ezt mikor vette észre, ha észrevette, miért maradt ott, milyen szándékai voltak, mire számított, az teljesen átláthatatlan. Mint ahogy az is érthetetlen, milyen érdek fűződött ahhoz, hogy meggyilkolják őket. Erre csak egy nemzetközi vizsgálat deríthetne fényt. Úgy látszik, hogy a bolíviai kormánynak nem érdeke egy tisztességes nemzetközi vizsgálat, máskülönben már léptek volna ebbe az irányba.
Eduardo Rózsa-Flores
Kampánycélokra használták a Rózsa-Flores interjút
Információim szerint novemberben a bolíviai parlament azt javasolta, hallgassanak meg Téged is az ügyben. Ha jól tudom, a bolíviai elnökválasztás előtt pár nappal, december elején érkezett hozzád két ellenzéki képviselő Bolíviából. Ez igaz?
Különböző hírekből van ez is összegyúrva. Az ellenzéki képviselők nem hozzám érkeztek. Írországban és Magyarországon olyan emberekkel találkoztak, akik reményeik szerint segíthettek megvilágítani a hátteret. Többek között engem is megkerestek, és találkoztam velük. A másik hírnek ehhez semmi köze sincs. Az arról szólt, hogy a bolíviai parlament kormánypárti képviselői, az ellenzéki képviselők távollétében hoztak egy határozatot, amelynek értelmében a bolíviai külügyminisztérium közbenjárását kérték, hogy kérjenek meg engem, tegyek feltáró vallomást az üggyel kapcsolatban. Hogy ennek a bolíviai választásokat megelőző napokban hozott határozatnak milyen súlya volt, és hogy nyilvánvalóan kizárólag propaganda célokat szolgált, az is mutatja, hogy a kérés el sem jutott hozzám. A színjáték arról szólt, hogy a Rózsa-Flores-interjú manipulált változatát kampánycélból hónapokon keresztül sugározták a bolíviai tévécsatornák, ezért próbálták ismét bedobni a nevemet.
Hivatalosan senki sem kereste meg Kepest
Ők pontosan tudják, hogy nekem nincs több információm, mint amit a tévéműsorban láthattak, és azt is, hogy az interjúban annak éppen az ellenkezője hangzott el, mint amit a manipulált kampányfilmjeikben sugalltak. Semmi érdekük nem fűződött hozzá, hogy én ezt elmondjam. Ezért nem kerestek meg. Mint ahogy a korábbi fenyegetőzések sem jutottak el hivatalosan soha hozzám. Tehát, miközben a magyar lapok hónapok óta arról cikkeznek, hogy engem kikérnek, bíróság elé állítanak, meg hogy fogadjak testőröket, mert elrabolnak és még ki tudja mi mindent csinálnak a bolíviaiak, a mai napig egyetlen hivatalos megkeresés nem érkezett a számomra. Se Bolíviából, se máshonnan. Ezt kizárólag a bolíviai és a hazai sajtó fújta fel. Többször kértem helyreigazítást, kevés sikerrel. A hazai sajtó, beleértve a komoly lapokat és a hírügynökséget, még azt a fáradságot sem vette, hogy megkérdezze tőlem, van-e mindennek valami alapja? Sőt, a Rózsa-Floresék és ellenem irányuló vádaskodások többsége nem is Bolíviából, hanem itthonról, a magyar sajtóból indult.
Ezért kérdeztem most.
Ismétlem: én a bolíviai hivatalos szervektől még egy képeslapot sem kaptam. Nem mintha hiányolnám. De ez persze így nem szenzáció. Még csak egy aprócska hír se.
Van különbség egy határozat és egy kérés között is.
Sem határozat, sem kérés nem érkezett. Valóban járt itt két ellenzéki parlamenti képviselő a közelmúltban. Egyikük a parlamenti vizsgálóbizottság helyettes vezetője.
Semmire sincs bizonyíték
Kepes András
A beszélgetésből az derült ki, hogy az ellenzék semmiben nem ért egyet azzal, amit a bizottság kormánypárti képviselői állítanak. Az ellenzék azt állítja, hogy az egész ügy a kormány ármánykodása, a kormány meg azt mondja, hogy az ellenzéké. És senkinek semmilyen cáfolhatatlan bizonyítéka nincs.
Se pro, se kontra?
Az egyetlen hiteles cáfolat a bolíviai kormány terrorizmussal, elnökgyilkossággal, szeparatista szervezkedéssel kapcsolatos vádjaira abban az interjúban hangzott el, amelyben Rózsa-Flores nekem a szándékairól és céljairól beszélt. Hiába próbálja bárki manipulálni, meghamisítva felhasználni, az interjú szövege magáért beszél, és cáfolja a vádakat. Az ellenzéki képviselők is – akiknek átadtam a spanyol fordítást – egyetértettek ezzel. Arra természetesen az interjú sem bizonyíték, hogy mi történt később Bolíviában. De az eredeti szándék ebből egyértelmű.
Megnyugodtál? Vagy magad sem látod az ügy végét?
Ahogy mondtam, azt sem tudjuk, mi az ügy. Ez a történet nem rólam szól. A tragédia az, ami Eduardóval, Magyarosi Árpáddal, Dwyerrel és Tóásó Előddel történt. Ez mélyen felkavart. Nem ismerjük a dolog hátterét, de az a meggyőződésem, mert minden jel arra utal, hogy Magyarosi és Tóásó nem volt tisztában azzal, hogy mibe keveredett. Illetve, még azt se tudjuk, belekeveredtek-e egyáltalán valamibe, vagy csak belekeverték őket, hiszen erről sincs információ. Ha Rózsa-Floresnek az interjúban elhangzott szándékát összevetjük az azóta kapott információkkal, akkor az is kérdéses, Ő tudta-e egyáltalán, mire vállalkozik, ismerte-e pontosan a helyzetet? Ha ott történt valami, akkor az miért nem dokumentálható? Ha dokumentálható, miért nem tudunk róla? Hihetetlen, hogy ennyi kérdést fel lehet tenni nyolc hónappal a gyilkos rajtaütés után. Pedig minderről joggal tudni szeretne Magyarország, Írország, az Európai Unió, a családtagok és a hazai közvélemény is.
A radikális személyiség érdekelt
Amikor tizenhét éve az első dokumentumfilmet forgattuk Eduardóval, nem gondoltam volna, hogy az események ilyen fordulatot vesznek. Az első filmet a délszláv háborúról és egy kis szlavóniai magyar falu, Szentlászló lakosairól forgattuk. Arról szólt, hogy mit művel az emberekkel egy gyilkos testvérháború. A másfél éve forgatott filmben, Eduardo sorsában az érdekelt, hogyan formálódik egy radikális személyiség? Az izgatott, hogy miközben radikális nézetek vesznek körül bennünket, az emberek többsége a szőnyeg alá söpri mindezt, ahelyett hogy kíváncsi lenne arra, hogyan alakulnak ki ezek a nézetek, és milyen igazságmagvak rejlenek bennük. Pedig ha a társadalom nem próbál őszinte válaszokat keresni akár a legkínosabb kérdésekre is, ha erőszakkal elfojtja azokat, akkor elmérgesednek.
Muszáj megértenünk egymást
Persze roppant nehéz tőlünk idegen nézetekkel szembenézni, legyenek azok jobboldaliak, baloldaliak vagy liberálisok. De mindannyiunk közös érdeke megpróbálni megérteni a másikat, válaszokat és konszenzusokat keresni az ellentmondásokra, mert ha a feldolgozatlan feszültségek radikalizálódnak, akkor – ahogy az már többször bebizonyosodott -, nemzeti tragédiához vezethet. Eduardo személyisége erre a vizsgálódásra nagyon alkalmas volt. Mert ő egy roppant tehetséges, érzékeny, izgalmas, szokatlan figura volt, aki a saját életében sűrítette mindazokat az ellentmondásokat és feszültségeket, amelyeket a magyar társadalom száz éve hordoz, anélkül, hogy képes lenne megemészteni.
