Belföld

Megtámadták a szlovák nagykövetséget

Molotov-koktélokat dobtak ismeretlenek szerda hajnalban a szlovák nagykövetség budapesti, Stefánia úti épületére - közölte a rendőrség. Senki nem sérült meg, anyagi kár sem keletkezett. A szlovák külügyi tárca nyugtalanságát fejezte ki, de közölte: egyedi bűncselekménynek tartja a támadást. Sólyom László elítélte az akciót.

A palackok nem gyulladtak meg, anyagi kár nem keletkezett – mondta a Budapest Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, hozzátéve: rongálás miatt indítottak eljárást.

Őrzik a követséget

A rendőrség őrzi a nagykövetség épületét, és nagy erőkkel megkezdte a gyanúsítottak felderítését.

A Stefánia úti épület előtt fémkordonokat állított fel a rendőrség, és négy rendőrautó áll a külképviselet előtt. Bűnügyi technikusok nyomokat rögzítettek a kerítésen belül, és 8-10 civil ruhás nyomozó is a helyszínen van – tudósított a helyszínről a távirati iroda munkatársa.

A szlovák külügy nyugtalan

“A Szlovák Köztársaság külügyminisztériuma nagy nyugtalansággal tekint erre az incidensre, amelyet egyedi bűncselekménynek tart” – jelentette ki szerdán Peter Stano, külügyminisztériumi szóvivő.

A minisztérium szerint ez az elítélendő támadás is jelzi, hogy fokozott érzékenységgel kell kezelni a szlovák-magyar kapcsolatokat. Pozsony ugyanakkor ismételten hangsúlyozza, hogy “szükség van a szlovák és a magyar politikusok közti normális kétoldalú párbeszédre minden szinten”.

A Rendőrség helyszínel  Szlovákia Köztársaságának Nagykövetsége előtt (fotó: MTI)

A Rendőrség helyszínel Szlovákia Köztársaságának Nagykövetsége előtt (fotó: MTI)

Rontja a megítélésünket

Súlyosan árt Magyarország megítélésének és tovább nehezíti a két ország közötti vitás ügyek rendezését a budapesti szlovák nagykövetséget ért szerda hajnali Molotov-koktélos támadás. A Külügyminisztérium messzemenően elítéli a támadást, amelynek nem lehet semmilyen elfogadható indoka – írta közleményében Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő.

Sólyom elítéli a támadást

Sólyom László köztársasági elnök a leghatározottabban elítéli a budapesti szlovák nagykövetséget ért szerda hajnali Molotov-koktélos támadást – tudatta az államfő hivatala.

“Az államfő meggyőződése szerint az ilyen erőszakos cselekmények soha, semmilyen körülmények között nem elfogadhatók, és rendkívül károsan befolyásolják országaink kapcsolatát. Sólyom László reméli, hogy a magyar hatóságok minél hamarabb kézre kerítik az elkövetőket, akiknek az igazságszolgáltatás előtt kell felelniük tettükért” – írta az államfői hivatal.

A támadást Bajnai Gordon kormányfő, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke is elítélte.

Slota a magyar rendőrséget oktatja

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) “terrorista” bűncselekmények tartja a budapesti szlovák nagykövetség elleni Molotov-koktélos támadást, amely a magyarországi szlovákellenes kampány következménye – jelentette ki Ján Slota, pártelnök szerdán Pozsonyban.

“A Szlovák Köztársaság felségterülete elleni terrorista támadások teljes mértékben elfogadhatatlanok, mint ahogy az a tény is, hogy a magyar rendőrség ezt csak mint rendzavarást vizsgálja” – nyilatkozta a koalíciós pártelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik