Kiss Réka és M. Kiss Sándor történészek évekig tartó kutatásaik eredményét A csalogány elszállt – Tóth Ilona tragikuma című könyvben összegezték a forradalom 50. évfordulóján. Miért Tóth Ilona? Mert az ő és társai ellen indított per a magyar és a nyugati sajtó előtt zajlott, Kádár János és kormánya hatalmát volt hivatott legitimizálni, szemükben ő annak az értelmiségnek a megtestesítője, aki állati brutalitással tört a népköztársaság ellen, akinek emberei szabadon engedték a terrort az utcákon.
A vádiratban szereplő Tóth Ilona az, akitől az „ellenforradalom” nevében az MSZMP megmentette az országot. Igazolás volt ez a per a magyar nép, a nyugati kommunista pártok és kormányok felé. Kiss Rékával három részben emlékezünk meg Tóth Ilonáról. 1956. november 19-20. éjjelén letartóztatták: Mit követett el? Hogyan szedték össze a bizonyítékokat? 1957. február 18-án elkezdődött a per: Miért vallotta be a képtelen vádakat? Ellentmondások, elszólások, az ügy még itt is tovább bonyolódik. Június 28-án kivégezték: a diktatúra győzelmi tort ült a forradalom felett.
A forradalom „szürke egere”
Tóth Ilona 1956-ban ötödéves „szigorló” orvostanhallgató volt. Visszahúzódó, filigrán lány, fiús alkatával igazi „szürke verébnek” tűnt. Kispolgári értelmiségi családból származott, különlegesen erős kapcsolat fűzte az édesanyjához. Egyáltalán nem nevezhető lázadó alkatnak, jól tanult, a gimnáziumban egy ideig DISZ-titkár (Dolgozók Ifjúsági Szövetsége) volt. Október 23-án édesanyjával járta a várost, de csak „kíváncsiskodtak”, sehova nem csatlakoztak. Október 25-én a rádióból értesült, hogy orvosokat keresnek: jelentkezett, ezután mentőautóval járta a várost, vidékre is elment gyógyítani. A legkomolyabb forradalmi tevékenysége a röplapozás volt – mutatja be röviden a lányt Kiss Réka.
Tóth Ilona a bíróság előtt (fotó:MTI)
A kórházak a sebesültek ápolásán túl forradalmi gócpontként is „működtek”, kiváltképp a szovjet bevonulás után: itt cseréltek gazdát a hírek, itt próbálnak információt szerezni a besúgók, és innen irányították a már fegyvertelen ellenállást. Tóth Ilona a Péterfy Sándor utcai kórház „leányintézménye”, az inkább fedőintézményként szolgáló Domonkos utcai szükségkórház vezetője lett. November 4-e után az új hatalom a KGB segítségével hamar beépült az ehhez hasonló központokba, és felszámolta a működésüket. Az ügy súlyát jelzi, hogy ezekben a napokban Budapesten tartózkodott Ivan Alexandrovics Szerov, a KGB vezetője is – emeli ki a történész.
November 16-án több száz embert hurcoltak el a Péterfy Sándor utcai kórházból, vezetőjét, Angyal Istvánt letartóztatták. Ezzel a Domonkos utcai intézmény vált az ellenállás központjává. Ezekben a napokban Tóth Ilona – saját elmondása szerint – napi 24 órát dolgozott: reggel nyolctól este nyolcig gyógyított, majd 20 órától reggel nyolcig röplapokat gyártott az alagsorban. Máig nem látjuk tisztán, hogy milyen szerepe volt az orvostanhallgatónak a forradalom leverése utáni napokban. A bíróságon tett vallomásában valószínűleg többet vállalt magára, egyrészt zsarolás hatására, másrészt, hogy mentse társait.
A vád: gyilkosság
A Domonkos utcai szükségkórházból november 20-ra virradó éjjel hurcolták el a lányt, aki hamarosan egy gyilkossági ügy elsőrendű vádlottja lett: hivatásával visszaélve, „vadállati kegyetlenséggel” meggyilkolt egy bizonyos Kollár Istvánt. Kiss Réka itt átadja a szót a vád korabeli képviselőjének: a felkelők elfogtak egy Kollár István nevű embert, akiről azt gyanították, hogy a forradalmárok közé beépült kommunista besúgó. Bizonyítékként egy fotót találtak a zsebében, amelyen ő maga látható államvédelmis egyenruhában. Ennél többet nem tudtak, de nem is érdekelte őket.
A hivatalos verzió szerint egyébként az ÁVO-nál eltöltött sorkatonai szolgálata után Kollár 1955-ben leszerelt, rakodómunkásként dolgozott, a vesztét okozó fotón aktív ÁVO-tisztként szolgáló sógora egyenruhájában pózolt. A forradalmárok foglyukat a Domonkos utcai központba vitték, ahol november 18-án Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc másod és harmadrendű vádlott pusztán a gyanú alapján félholtra verte, Gönczi a torkára is rátaposott.
Ekkor Tóth Ilona – orvosi hivatásával durván visszaélve – egy sikertelen túlaltatási kísérlet után morfium- és benzininjekcióval akarta megölni az áldozatot, de se a karjába, se a nyakába nem sikerült beadnia, sőt, a tűt is beletörte a testbe. A medika ezután levegőt akart fecskendezni Kollár szívébe – mint Gyöngyösinek mondta: úgy hallotta, ez biztos halált okoz. Azonban ez sem vezetett eredményre, Kollár még mindig élt. Bevonszolták hát a WC-be, ahol Tóth Ilona már biztosra ment: egy bicskával szíven szúrta az összevert, elkábított, magatehetetlen embert.
—-Készül a kirakatper—-
A levéltári adatok alapján azonban a vád több sebből vérzik – veszi át a szót a történész. Időrendi sorrendben: a letartóztatás, a gyilkosság tényének „felfedezése”, a hulla, a benzin és a morfium, a bicska mind-mind kérdéseket vet fel. Tóth Ilonát letartóztatásakor még nem gyilkossággal, hanem röplapok szerkesztésével és terjesztésével vádolták. Mikor a Domonkos utcai épületen a politikai rendőrség rajtaütött – november 19-én, éjszaka -, az alagsorban egy sokszorosítógépben „felejtve” feküdt az Élünk című illegális lap első kiadásának címlapja.
A teremben csikkekkel teli hamutartót és „másfél napos kenyeret” is találtak – állítják a december 5-én keltezett nyomozati anyagok. Az újságot Obersovszky Gyula és Gáli József szerkesztette, és valóban november 18-án adták ki, de Tóth Ilonáék letartóztatásakor már a második számot készítették. Obersovszkyék valójában a Péterfi Sándor utcai kórházban működtek, annak „felszámolása”, azaz november 16. után költöztek át a Domonkos utcába. Fontos, hogy a rendőrség mindezt csak december 5-e után tartotta érdemesnek megemlíteni.
Tóth Ilona és Obersovszky Gyula szembesítése (forrás: MTI)
Hol a hulla?
A hivatalos változat szerint egy kihallgatás során Tóth Ilonának elmondták, hogy társai a forradalom alatt megerőszakolták egy államvédelmis tiszt feleségét. A „gyönge lány” ettől megtört, és december 4-én „bevallotta” az állítólagos Kollár-gyilkosságot. Ma már tudjuk, hogy a nemi erőszak vádja hamis volt és ezt Tóth Ilona is tudta. Kiderült, hogy még november 20-án Polgár Erzsébet, Kollár barátnője bejelentette az áldozat eltűnését, és megnevezte Gyöngyösit és egy társát: ők hurcolták el a 28 éves férfit és valószínűleg megölték. Tóth Ilona neve azonban fel sem merül.
Sőt, november 24-én Polgár Erzsébet – aki a periratokban ekkor már Jérc Vilmosnéként, ugyanakkor Kollár menyasszonyaként szerepelt – az ÁVO-s sógor kíséretében még egyszer visszatért a rendőrségre. Tudomása van arról – mondta -, hogy a Domonkos utcai kórház udvarában több kommunistát megöltek és elástak. Az állítólagos Kollár Istvánt a hatóságok mégis csak december 15-én exhumálták, majdnem három héttel azután, hogy elvileg már tudtak eltűnéséről, meggyilkolásáról és a holttest hollétéről.
Miért nem keresték két hétig, Tóth Ilona „vallomásáig” egy ÁVO-s tiszt rokonát? Miért nem foglalkoztak tíz napig a Domonkos utcai „tömegsírral”? Miért sétálgatott a forradalom napjaiban Kollár István karhatalmista fotóval a zsebében? Miért vártak három hétig Kollár exhumálásával? Mi történt Tóth Ilonával a börtönben? Hol vannak és mit tartalmazhatnak az eredeti szovjetek által készített kihallgatási jegyzőkönyvek?– teszi fel a kérdéseket a történész.
Ez a halott nem Kollár
A holttest vizsgálata még tovább gyengíti a vádat. A Domonkos utcai épület udvarából kiásott embert halála előtt brutálisan megverték, fojtogatták – ezért kellett kiemelni, hogy Gönczi Kollár torkára taposott? -, de az igazságügyi orvosszakértők szerint halálát késszúrás okozta. A halál beálltát azonban a forradalom első napjaira tették, a szervezetben nyomát sem találták sem altatószernek, sem morfiumnak, benzinnek, de még tűszúrásoknak sem: sem a nyakon, sem a karban, sem a szívben. Ennek ellenére Kelemen Endre és Földes Vilmos orvosszakértők aláírták, hogy az ismeretlen embert a Tóth Ilona vádiratában szereplő módon gyilkolták meg.
A halottat a családból senki nem látta. Csupán a felismerhetetlenségig összevert holttestről készített fotó és ruhák alapján azonosította Kollár húga és az ÁVO-s sógor Kollár Istvánként a tetemet. A december 5-én elfogott Gyöngyösi elmondta: Tóth Ilona morfiuminjekcióval ölte meg a férfit. Az exhumálás után viszont Gyöngyösi már úgy emlékezett, hogy a medika a tőle kapott bicskával szíven szúrta az illetőt – emeli ki Kiss Réka. A vád megszilárdításához szükség volt ugyanakkor a gyilkos fegyverre is, amit Tóth Ilona a gyilkosság után a WC-be dobott.
—-Vádol a tetem?—-
Több mint érdekes, hogy a nyomozók csak néhány nappal a nyilvános tárgyalás megkezdése előtt, január 29-én indultak a bicska felkutatására, és azonnal meg is találták a megadott helyen. Az ütött-kopott késen azonban nem találtak vérnyomot. Az igazságügyben dolgozó szakértők szerint csupán a legkiválóbb acélról lehet ezt nyomtalanul eltüntetni. A perben bemutatott bicska pedig nem ilyenből készült – mondta a történész. Tovább bonyolítja az ügyet, hogy a környéken előkerült még két elásott holttest, egyikük Légrádi Gyula, karhatalmista tiszt, akit a forradalmárok lincseltek meg. A tetem azonban eltűnt, a vele kapcsolatos nyomozást meglepő módon, mégis hamarosan lezárták. Csupán feltételezés, de vajon ő a Domonkos utcai halott?
A legmeglepőbb tényt azonban Kiss Réka a végére hagyta. Kutatásai során rábukkant egy későbbi ügy dokumentumaira, ahol egy titkos irat alján az aláírás: Kollár István, 28 éves rakodómunkás. Az illető olyan beépített ember lehetett, aki vádlóként, tanúként becenéven jelent meg a perben, valódi kilétét azonban csak munkaadója, a politikai rendőrség ismerte. Létezik ekkora véletlen? – kérdezi a történész, de ennél többet bizonyítékok híján nem mond.
Kollár István tehát valószínűleg az ÁVO „titkosügynöke” volt, aki elvegyült a forradalmárok között. Tóth Ilona perében az áldozat szerepét játszotta, máshol tanúként hallgatták meg, megint más ügyben pedig az általa szolgáltatott információk alapján hozhattak ítéletet – ez azonban csak újságírói feltételezés, a történészek nem tudják adatokkal alátámasztani. Mint ahogy azt sem, mi történt pontosan a Domonkos utcai szükségkórházban november 18-án.
Zsukov marsall, szovjet hadügyminiszter és Kádár János 1957-ben, mikor a szovjet csapatok ittartózkodásának jogi alapjáról tárgyaltak (forrás: MTI)
„Tankönyvbe illő” koncepciós per
A Tóth Ilona ellen emelt vádban Kiss Réka szerint egyetlen elemet lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani: a hatalom egy nagy kirakatpert akart. Az egymástól eltérő valós és kitalált eseményeket, a meghamisított tanúvallomásokat, a besúgók információit december első napjaiban tudták egyetlen, logikusnak látszó szálra felfűzni. Februárban pedig már elég erős háttér állt a diktatúra rendelkezésre, hogy kilépjen a nyilvánosság elé.
Kádáréknak ugyanis külföldön és itthon is be kellett mutatniuk az „ellenforradalmárok” brutalitását, a forradalom során meglincselt ÁVO-sokat össze kellett kötnie az „ellenforradalmi” ideológiával. Tóth Ilona pere az egyik első ilyen kirakatper, amely nemcsak a magyar, hanem a nyugati sajtó nyilvánossága előtt zajlott. A bírósági jegyzőkönyvekben azonban ismét olyan vallomások, elszólások maradtak meg, amelyek tovább gyengítik a medika és társai ellen felhozott vádakat.
Tóth Ilona tragédiája februárban folytatódik a FigyelőNeten: 1957-ben ekkor kezdődött az orvotanhallgató és társai pere.
