Belföld

Merényletre készültek Göncz Kinga ellen

Merényletet próbáltak meg elkövetni egy út szélén elhelyezett robbanószerkezettel Göncz Kinga külügyminiszter ellen Afganisztánban - tudta meg az MTI Odze György külügyi szóvivőtől a delegáció hazatérése után pénteken. A célzott merényletkísérletet titkosszolgálati eszközökkel sikerült megakadályozni. A robbanószerkezetet megtalálták.

A külügyi szóvivő az MTI kérdésére elmondta, hogy Göncz Kingát július 11-én, Afganisztánba érkezésének napján értesítették az ISAF, az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő hírszerzői, hogy merényletet készültek elkövetni ellene.

Odze György elmondta, hogy semmilyen részletet nem közöltek velük azon kívül, hogy a merénylet tényére figyelmeztették őket. Így nem tudni, hogy kik, pontosan milyen robbanó szerkezettel és miért akarták a merényletet Göncz Kinga ellen elkövetni.

Megtalálták a robbanószert

Odze, aki maga is elkísérte a minisztert Afganisztánba kifejtette, hogy miután Göncz Kinga megbeszélést folytatott Hamid Karzai Afgán elnökkel csütörtökön repülővel továbbutazott Mazar-i-Sharifba, ahonnan a tervek szerint a delegáció egyik része gépkocsikonvojjal ment volna a Baglán tartományban lévő Pul-i-Kumriba, ahol a magyar vezetéssel működő Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) állomásozik.

A robbanószerkezetet a két települést összekötő úton találták meg és hatástalanították az ISAF erői.

A meghiúsított merénylet hírére egy helyi döntés alapján törölték a gépkocsival való utazást, így a miniszter helikopterrel érte el a magyar katonai bázist – tette hozzá.

A látogatás után tovább bonyolította a helyzetet, hogy a helikopter, amivel Göncz Kinga a magyar táborba érkezett meghibásodott, így a miniszternek autókonvojjal kellett megtennie a mintegy három és fél, négy órás utat vissza Mazar-i-Sharifba.

Találkozott az elnökkel

“Mi a veszélynek tudatában voltunk, tudtuk mindvégig, hogy ez egy veszélyes misszió, de sokkal fontosabb volt számunkra az, hogy megerősítsük azt a magyar segítséget, amelyet Afganisztánnak nyújtunk” – mondta a szóvivő, majd hozzátette: “a magyar katonák nagyon népszerűek Afganisztánban, nagyon jó a kapcsolatuk a lakossággal, barátoknak tekintik őket a helyiek, nem megszállóknak.”


Merényletre készültek Göncz Kinga ellen 1

Göncz Kinga külügyminiszter és Szabó László ezredes, az elsõ betonút egy szakaszát adja át (MTI)



Göncz Kinga kétnapos afganisztáni látogatása során Hamid Karzai Afgán elnökkel, Rangin Dadfar Szpanta külügyminiszterrel, Zarar Ahmed Mokbal belügyminiszterrel, valamint az afgán parlament alelnökével és a képviselőház több tagjával áttekintette a közép-ázsiai térség gondjait és Magyarország szerepét az afganisztáni újjáépítésben. Göncz Kinga tárgyalópartnerei – korábbi tájékoztatás szerint – valamennyien méltatták az Afganisztánban kezdeményezett magyar civil programokat és a magyar részvételt a Baglán tartománybeli újjáépítésben.

A magyar diplomácia vezetője csütörtökön – afganisztáni útja második, zárónapján – felkereste a Baglán tartományban magyar vezetéssel működő Tartományi Újjáépítési Csoportot (PRT), és megbeszélést folytatott Mahamad Alam Iszakzaj tartományi kormányzóval is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik