Belföld

Gyurcsány: Orbán a falusi Elvis

Interjút adott a magyar miniszterelnök a londoni The Timesnak. A beszélgetés során a reformokról, a Fidesz elnökéről, a kordonügyről, illetve az eurózónához való csatlakozásunkról is szó esett.

Gyurcsány Ferenc szerint a szocialista párt elnöki tiszte több lehetőséget ad a számára a sikeres kormányzásra, viszont nagyobb felelősséggel is jár. „A szocialista párton belül van támogatása a modernizációnak” – nyilatkozta a brit The Timesnak adott interjúban. Elmondása szerint a politika Európa-szerte személyeskedővé vált, és a személye sok szempontból a jobboldal ősellenségét testesíti meg.

Az interjúban magánéletéről és a róla kialakult imázsról is beszélt, hangsúlyozva, nincsen öltözködési tanácsadója, s nem szokott a megjelenéséről gondolkozni. „Orbán Viktor a frizuráját és az öltözködését is teljesen megváltoztatta, hogy minél hétköznapibbnak mutatkozzon” – mutatott rá Gyurcsány, hozzátéve: a magyarok szerint a Fidesz elnöke olyan volt, mint egy falusi Elvis”.

A reformokról beszélve elmondta, nagyon hisz a sikerességükben. „Legvégén a magyarok azt fogják nekem mondani, hogy sokat vitáztunk és gyakran nagyon kritikusak voltunk azzal szemben, amit tettél, de megtetted, és jó, hogy nem adtad fel. Ha nem ezt gondolják majd a következő választáskor, akkor majd ajtót mutatnak nekünk” – nyilatkozta Gyurcsány.


A Parlament körül több hónapja található kordonról kérdezve a miniszterelnök azt mondta a Timesnak, hogy a német Bundestagot, az osztrák és a brit parlamentet is körülveszik, ha valaki tüntetni akar. „A parlament biztonsága veszély idején nem politikai kérdés. A politikai kérdés az, hogy ezek a korlátozások arányban állnak-e a fenyegetéssel, és milyen jogi alapjuk van” – mondta el, hozzátéve: a titkosszolgálatoktól kapott – potenciális fenyegetésekről szóló – adatok valósak voltak.

A március 15-i esetleges zavargásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, a rendőröket már utasították az azonosító számuk viselésére, sőt már jelenleg is letéphetetlen, felvarrt jelvényt viselnek.


Az árpádsávos lobogó körüli vitára vonatkozó kérdésre Gyurcsány Ferenc azt mondta: az ország demokratikus többsége számára ez a zászló a magyar nemzetiszocialisták jelképe, amely alatt több százezer zsidót hurcoltak Auschwitzba. Az emberek többsége számára ez a zászló azt jelenti, hogy “a Fidesz érdekközösséget vállal a szélsőjobboldali antiszemita erőkkel … nem akarnak tőlük elhatárolódni”. – Azt mondják, hogy nem szélsőjobboldaliak és nem antiszemiták, de nem is akarják megkülönböztetni magukat, és nagyon tudatosan mossák el az elválasztó vonalakat – fogalmazott az interjúban a miniszterelnök.


Arra a kérdésre, hogy erősödött-e az antiszemitizmus a tavaly őszi események óta a kormányfő kijelentette: soha nem volt annyi antiszemita megnyilvánulás, mint mostanában.


A The Times kérdésére, miszerint csak a szocialista párt képes-e megvédeni Magyarországot a radikális antiszemitizmustól, a kormányfő kijelentette, hogy legalább három ilyen párt van: a szocialisták, az SZDSZ és az MDF.

A Malév megvásárlásáról elmondta, hogy azért esett az oroszokra a választás, mivel mások nem akarták. „Teljes mértékben támogattam volna a British Airwayst, de ők nem akarták megvenni. Ez nem orosz–magyar kérdés” – nyilatkozta.

Az eurózónához való csatlakozásról kérdezve elmondta a lapnak, hogy az új jegybankelnökkel, Simor Andrással együtt fogják meghatározni az euróhoz vezető utat, s a konvergenciakritériumhoz történő alkalmazkodást is, hozzátéve: hazánk 2010–15 között csatlakozik az eurózónához, de erről közösen kell döntenünk.


Tony Blair visszavonulásával kapcsolatban elmondta, ez minden demokratikus politikus sorsa. „Soha nincs happy end. Felemelkedsz és lehullasz. A legvégén minden csillag lehullik. Rám is ez vár, az egyetlen kérdés az, hogy mikor” – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a brit lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik