Belföld

Spontán tüntetés a Parlamentnél

Több ezren követelték a kormányfő lemondását a Parlament előtt vasárnap késő este. A rendőrség nem avatkozott közbe, sőt elkísérte az elégedetlenek egy-egy csoportját a kormányfő háza illetve a Sándor-palota elé. Néhány rövid szónoklat és egy felrobbant petárda borzolta csak a kedélyeket.

Szemtanúja volt a tüntetéseknek?

Küldje be fotóit, videófelvételeit:
fn@sanomabp.hu


Tüntetések vidéken

Mintegy 35-40-en gyűltek össze Zalaegerszegen, sürgetve, hogy mondjon le Gyurcsány Ferenc kormányfő – közölte a rendőrség hétfőn hajnalban az MTI-vel. A zalaegerszegi Dísz téren egybegyűlt mintegy 35-40 ember vasárnap éjjel két órán keresztül “beszélgetett félhangosan” arról, hogy a kormányfőnek távoznia kell – mondta el Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A HírTv beszámolója szerint Szegeden is tüntettek a kormányfő ellen.

Több ezren tüntettek vasáranap késő este a Parlament előtt Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondását követelve. A legtöbben éjfél körül voltak a téren, különböző sajtóorgánumok három- és hétezer között taksálták a tüntetők számát. A kormányfő lemondását követelő spontán tüntetés este 22.30-kor kezdődött a Kossuth téren, néhány órával azután, hogy nyilvánosságra került egy májusi hangfelvétel, mely a szocialisták balatonöszödi frakcióülésén készült. Ezen Gyurcsány Ferenc kormányfő egyebek mellett azt mondja: “Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk.(…)Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”

Az eső ellenére folyamatosan érkeztek az emberek, elkeseredett, dühös rigmusok váltották egymást: “Elkúrtad!”, “Áruló!” , “Mondjon le!”, “Készítjük neked a kötelet”, “Vesszen a kormány!”, ” ’56,’56” – skandálta a tömeg. A tüntetők közül többen a távirati irodának arra kérdésére, hogy mit keresnek a Kossuth téren, a rendezvény kezdetén azt mondták, “Most aztán leváltjuk ezt a kormányt”, “Takarodjanak a vörösök!”.

Rendőri támogatás


A Rákóczi-szobor melletti füves területet teljesen megtöltötték a gyertyákkal, nemzeti színű és Árpád-sávos zászlókkal összegyűlt emberek, később a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium előtt is álltak. A tüntetők egy része folyamatosan telefonált, mindenki hívta ismerőseit. A tér Kossuth-szobor felőli részén is voltak emberek, ők inkább érdeklődők, akik fel-alá sétáltak, beszélgettek – számolt be az MTI. Este 11 óra után elhangzott a Székely Himnusz és a Kossuth-nóta, később pedig a Himnuszt is elénekelte a tömeg” – jelentette a FigyelőNet helyszíni tudósítója.

A rendőrség lezárta a Kossuth teret, a korábban a Parlament körül kordont alkotó hagyományos egyenruhások helyét pajzsos rohamrendőrök vették át. Összesen 250 rendőr volt a helyszínen. Már a demonstráció kezdetén a helyszínre érkezett Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, aki kifejtette, hogy a tüntetés nem illegális, mivel kampányidőszak van, a kivezényelt rendőrök pedig csak a Parlamentet védik. Ezt erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője is. Schőn Péter az MTI kérdésére azt mondta: ez egy választási, politikai rendezvény, amelyet választási időszakban nem kell bejelenteni, így a rendőrség nem oszlatja fel, hanem “biztosítja a helyszínt”.

Csurka: minden más lesz


Csurka István este tizenegyre ért ki a Kossuth térre, de a HírTv beszámolója szerint több neves jobboldali újságíró, író is megjelent. A MIÉP elnöke hangsúlyozta: a tömeg előrehozta az általuk is tervezett tüntetést. “A kormány eltakarodik, az a kérdés, hogy utána mi lesz” – nyilatkozta újságíróknak Csurka István. A FigyelőNet kérdésére a politikus elmondta: hivatalos reakció nem várható a kormány részéről a tüntetésre, de holnaptól minden más lesz”.

Miközben a helyszínen hangfalakat és egyéb hangosító berendezéseket szereltek fel, a tömeg egy része elindult a kormányfő Szemlőhegy utcai otthona felé. A miniszterelnök háza előtt rendőrök várták az oda érkező néhány tucat tűntetőt. A távirati iroda tudósítója mintegy 20 embert látott a miniszterelnök villájának közelében; a Szemlőhegy utca végéről már nem engedték őket tovább a rendőrök.


A demonstrálók egy másik csoportja a Kossuth térről a Várba, a Sándor-palotához ment, amelyet kordonnal fogtak körbe a rendőrök. A mintegy 200-300 ember elénekelte a székely himnuszt és új választásokat követelt. Kerényi Imre rendező azt mondta az egybegyűlteknek, hogy 12 pontot dolgoz ki, majd felszólította őket, hogy menjenek vissza a Kossuth térre.

Kevesen maradtak


Mire ők visszaértek a Parlement elé, a Kossuth térről sokan hazaindultak. Megafonon arra kérték őket, hogy “tartsanak ki”, ne távozzanak. A tömeg éjjel kettőre mintegy harmadára csökkent, valaki petárdát robbantott. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái erősítőket, hangfalakat hoztak, s a szervezet egyik képviselője arra biztatta a jelenlévőket, hogy csatlakozzanak majd a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának jövő hétre tervezett tandíjellenes tüntetéséhez. Az erősítő adta lehetőséggel élve többen beszédet intéztek az emberekhez, élesen bírálva a megszorító intézkedéseket, és sürgetve a kormány távozását.


Az Index beszámolója többek között Rozgics Mária, a Napi Magyarország egykori újságírója szólt a tűntetőkhöz és arra bíztatta a tömeget, hogy mindenképpen maradjon a téren, hogy holnap a politikusok lássák a népakaratot. Őt egy idősebb úr követte, aki a következő napokra útlezárásokat is jósolt, majd elszavalta a Nemzeti dalt.


Kettő körül a tömeg oszlani kezdett ám néhány száz tüntető elhatározta, hogy kitart akár reggelig vagy még tovább is – számolt be a HírTv. Miközben a több órás álldogálás után többen már a fűre heveredtek, lejátszották a kormányfőnek az MSZP-frakció májusi balatonőszödi frakcióülésen elmondott beszédét.A demonstrálók arra kértek mindenkit, hogy hétfőtől minden este hét órakkor gyűljenek össze a Várban a Sándor-palota előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik