Belföld

Menthetetlen a Rover

Megpecsételődött az idén éppen száz éves MG Rover sorsa, miután a cég egyetlen lehetséges befektetőjelöltje, a legnagyobb kínai autóipari csoport közölte, nem foglalkozik tovább vállalat megvásárlásával.

A Rover Birmingham melletti üzemében egy hete vizsgálódó csődgondnok, a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló szakértői pénteken közölték: megkezdték az elbocsátási értesítések kiküldését az alkalmazottaknak.

A longbridge-i üzemben 6 ezren dolgoztak; a PwC közlése szerint az első menetben 5300 alkalmazottnak mondanak fel.
A könyvvizsgáló közleménye szerint az MG Rovert minden bizonnyal fel kell darabolni, mert egybeni eladására már nincs remény.

Független szakértői vélemények szerint a legtöbbet talán a Rover-modellek sportosított változatait gyártó MG részlegből lehet kihozni, erre a vállalatrészre lehet kereslet.

Egyelőre nincs hír arról, hogy az új Roverek tulajdonosai miként érvényesítheti garanciális javítási igényeiket a gyártó összeomlása után. A Roverekre három év garancia jár, ebből két évet közvetlenül a gyár vállalt, a harmadik év finanszírozása a márkakereskedői hálózat feladata volt.

A legnagyobb kínai autóipari csoportnak, a Shanghai Automotive Industry Corporationnek (SAIC) hivatalosan is bejelentette, hogy nem tekinti életképes üzleti vállalkozásnak a Rovert, és a továbbiakban nem foglalkozik megvásárlásával.

A kínai cég állítólag azt szabta a Rover megvételének feltételéül, hogy a brit kormány két évre szóló, 100 millió font garantált áthidaló hitelt nyújtson, amíg a brit céget új modellek kifejlesztésével sikerül talpra állítani.

A májusi parlamenti választásokra készülő Tony Blair kormányfő ezt meg is ígérte, a pénteki Financial Times híre szerint annak ellenére, hogy Gordon Brown pénzügyminiszter és Patricia Hewitt ipari miniszter is ellenezte ezt.

Brown és Hewitt azzal érvelt, hogy a kormánykölcsön folyósítása az EU versenyszabályaiba ütközne, és egyébként sem lenne “az adófizetők pénzének megfontolt felhasználása”.

Az autógyár pénteki értesülések szerint összesen 200 millió fonttal (70 milliárd forinttal) adósa a beszállítóknak, amelyek megpróbálnak közös álláspontra jutni veszteségeik mérséklése végett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik