Belföld

Mesic nyerte a horvát választást

Papírforma szerint, döntő fölénnyel vezet a horvát elnökválasztás első fordulóját követően a balközép jelölt, a hivatalban lévő államfő. A kormányzó kozervatívok jelöltjének nincs esélye.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően, meggyőző fölénnyel nyerte Horvátországban a hétvégi elnökválasztás első fordulóját a balközép erők jelöltje, Stipe Mesic hivatalban lévő államfő. A hivatalos adatok szerint Mesic a szavazatok körülbelül felét szerezte meg, az egy évvel ezelőtt kormányra került konzervatív jelölt, Jadranka Kosor pedig alig több, mint ötödét.







Jelöltből nem volt hiány
Soha ennyi elnökjelölt nem indult még horvát választáson, mint ezen a hétvégén: a két befutón kívül még tizenegyen küzdöttek a voksokért, köztük volt például Miroslav Blazevic is, a horvát labdarúgó-válogatottat a világbajnoki bronzéremig vezető egykori szövetségi kapitányt is. Bár, ő ezúttal nem tudott labdába rúgni.

Kiélezett küdelem a dobogós helyekért


Némi izgalmat csupán az okozott vasárnap éjszaka, hogy az esti exit poll felmérések még azt jövendölték, Mesic második fordulóbeli ellenfele a függetlenként indult horvát-amerikai üzletember, Boris Miksic lehet. Ehhez képest a hivatalos adatok szerint – minden vasárnap esti exit poll felmérést felrúgva – a voksok 20,18 százalékával a konzervatív kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HZD) jelöltje, Jadranka Kosor miniszterelnök-helyettes jött fel, így a január 16-ai második fordulóban ő mérkőzhet meg a szavazatok 49,03 százalékát megszerző Stipe Mesic államfővel.


A horvát választási bizottság az első hivatalos eredményeket a szavazatok 99,06 százalékénak összeszámlálása után jelentette be. Közölték azt is, hogy a részvétel 50,95 százalékos volt. A második fordulóra két hét múlva kerül sor.








Az EU-n nincs vita
Egy évvel ezelőtt a balközép kormány bukásakor némi aggodalom mutatkozott a horvát EU-csatlakozási törekvések jövőjével kapcsolatban, ám a HZD vezetője, az új, konzervatív kormányfő, Ivo Sanader hamar világossá tette, hogy elődjéhez hasonlóan ugyancsak fenntartás nélkül támogatja Horvátország európai uniós csatlakozását.


Mesic a favorit


Elemzők szerint kétség sem fér ahhoz, hogy a második fordulóban újraválasztják a hivatalban lévő, 70 esztendős Mesicet, aki az első forduló eredményeit kommentálva “briliáns győzelemről”, „élete legszebb napjáról” beszélt. Kijelentette, hogy második elnöksége alatt Horvátországot az európai értékek tiszteletben tartásával kívánja a XXI. századba kormányozni, ellenfelei azonban – mint fogalmazott – a múltba tekintenek.

Ezzel szemben vetélytársa, az 51 éves konzervatív Jadranka Kosor azt hangoztatta: nézete szerint Horvátország elég érett ahhoz, hogy nőt válasszon az államfői székbe. Kosor asszony a konzervatív miniszterelnök, Ivo Sanader helyettese, egyben szoros szövetségese. Horvátországban az elnöki tisztség többnyire ceremoniális, az államfőnek azonban szava van a kül- és a védelmi politika alakításában, s ő nevezi ki a miniszterelnököt.








Felpörgetik a sztrádapítést
Az óév utolsó napján ugyan kampánycsend volt Horvátországban, de 30-án még bejelentette Ivo Sanader miniszterelnök, hogy a kormány 2008-ig 32 milliárd kunát (4,18 milliárd euró) fordít út- és autópálya-építésre, ami 13,5 százalékkal több, mint amit az elmúlt négy évben fordítottak erre a célra. A következő négy évben összesen 257 kilométer új autópályát építenek, ebből jövőre várhatóan 48 kilométer készül el: a Zágráb-Split-Dubrovnik autópályán megépítik a Split és Ploce közötti szakaszt. Emellett megkezdik az V./C. közlekedési folyosó – amely a magyar határon lévő Pélmonostorról (Beli Manastir) indul Eszéken át a boszniai határra – és a Zágráb-Sisak autópálya építését.


Csatlakozási tárgyalások előtt


A 2000-ben államfővé választott Stipe Mesic megfigyelők szerint nagy érdemeket szerzett Horvátország – elődje, Franjo Tudjman idején elvesztett – nemzetközi tekintélyének helyreállításában, továbbá a Szerbiával és Boszniával való kapcsolatok normalizálásában az egykori Jugoszlávia véres háborúval kísért felbomlása után. Nyugodt, ugyanakkor határozott politizálásával nagy népszerűségre tett szert a horvátok körében.

A háborús veteránok és a nacionalisták ugyan nem lelkesednek Mesicért, aki az elmúlt időszakban elszántan ragaszkodott a horvát háborús bűnösöknek a hágai nemzetközi törvényszék számára történő kiadásához. Tény, ugyanakkor, hogy Mesic malmára hajtotta a vizet a horvát EU-cstalakozás felgyorsulása. A brüsszeli döntések nyomán Horvátország már az idén megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat, ami azt jelenti, hogy egyértelművé vált, Szlovénia csatlakozását követően Zágráb lehet a délszláv térség újabb EU-ra aspiráló „eminense”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik