Belföld

Gyurcsány nemmel szavaz

Gyurcsány Ferenc szerint a népszavazás kapcsán az a felelős döntés, ha az emberek nemmel szavaznak mindkét kérdésre. A miniszterelnök sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta: elmegy szavazni és két nemmel voksol.

Az elmúlt hetekben nem a bizonyosság, hanem a bizonytalanság növekedett a december ötödikei népszavazás kérdései, vagyis az azokra adható válaszok miatt – közölte a miniszterelnök. Rendkívül sok a nem pontos, félrevezető, helyenként hamis állítás – folytatta Gyurcsány Ferenc, majd elmondta, ezért is döntött úgy, hogy nyilvánosság elé tárja, ő miként szavaz, és mit javasol az állampolgároknak.

Az első kérdés szerinte nem az egészségügy privatizációjáról, hanem a visszaállamosításról szól. A kormányfő szerint nagyon sok pénz kell az egészségügybe, súlyos százmilliárdokra van szükség. Az ellenzék pedig nem állt elő olyan javaslattal, ami segítene a gondok megoldásában.

A miniszterelnök a kettős állampolgárság kérdésében is állást foglalt. Úgy véli: azért kell elutasító döntést hozni, mert megbecsülni sem lehet az igen következményeit. A kormányfő elmondta: a kormánynak kötelessége van a magyar állampolgárokkal szemben és felelőssége a határon túliak iránt. Az egyetlen út mindkettőt illetően a növekvő felelősségvállalás – közölte Gyurcsány Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik