Belföld

Orbán Viktor: “érzelmileg a tűzzel játszik, aki nemmel szavaz”

Orbán Viktor szerint Magyarország életében új gazdasági korszakot nyithat, ha határon túliakkal bővül az állampolgársággal rendelkezők köre.

 A Fidesz elnöke a Krónika Háttér című műsorában úgy vélte, hogy 14-15 millió magyar óriási gazdasági erőt jelent. Hozzátette: a kettős állampolgárság megadása az ország gazdasági határainak kitolását jelentheti, és az ebből fakadó fellendüléssel mindenki jól jár majd.

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke november elején a Hír Tv-nek adott interjújában közölte: aki a kettős állampolgárság ügyében nemmel szavaz, nem lehet 15 millió magyar miniszterelnöke.


A kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazásról a volt miniszterelnök kijelentett: az valójában arról szól, hogy adunk-e “európai útlevelet” az Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján, Szlovéniában élő határon túli magyaroknak. Közölte, hogy december 5-én minden becsületes magyarnak igennel kell szavaznia. “A kettős állampolgárság megadása egyetlen árva petákkal, forinttal sem terheli a magyar költségvetést” – hangoztatta. Szerinte ilyesmivel azok riogatnak, akik korábban 23 millió román beözönléséről beszéltek. “Aki nemmel szavaz, az nem lehet 15 millió magyar miniszterelnöke. Érzelmileg a tűzzel játszik, aki nemmel szavaz.”

Orbán Viktor még a nyár végén kijelentette: ő személy szerint támogatja annak intézményét. Elismerte viszont, hogy saját pártján belül is megoszlanak az ezzel kapcsolatos vélemények. Ő maga, mint mondta, a kettős állampolgárságot nem az autonómia alternatívájaként értékeli, hiszen a kettős állampolgárság a határon túli magyaroknak a magyar államhoz fűződő viszonyát érinti, míg az autonómia a romániai magyarság és a román állam kapcsolatát rendezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik