Belföld

Népszavazás: a legfontosabb tudnivalók

Összefoglalónkban áttekintjük a december 5-ei kettős népszavazás legfontosabb tudnivalóit és az ezekhez kapcsolódó határidőket.

A népszavazáson az ország egyetlen választókerületet alkot, az eredmény megállapítására az Országos Választási Bizottság (OVB) jogosult. A szavazás december 5-én, vasárnap reggel 6 órától este 7 óráig tart az ország 11 ezer szavazókörében és 74 nagykövetségen. A népszavazáson a többi közt ugyanúgy érvényes lesz a kampánycsend, mint más választások idején.
A népszavazás akkor lesz eredményes, ha az érvényesen szavazók több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ ad.

A választópolgároknak november 6-ig meg kellett kapniuk a névjegyzékbe való felvételükről szóló értesítést. Akihez a levél nem érkezett meg, vagy nem találja a nevét a polgármesteri hivatalokban november 13-ig kifüggesztett névjegyzéken, az a helyi jegyzőtől kérhette ezek pótlását.

December 3-ig kérhető, hogy ne lakóhelyünkön szavazzunk
A szavazás napján a lakóhelyétől távol, de Magyarországon tartózkodó választópolgárnak lehetősége van egy másik településen is voksolni, ha az erről szóló igazolást december 3-ig személyesen vagy meghatalmazottja útján kéri. Ha ajánlott levélben igényli, úgy annak november 30-ig kell megérkeznie a hivatalhoz. Igazolást legkésőbb 2004. december 3-án 16 óráig lehet kiadni. A módosított névjegyzék 2004. december 3-án 16 óráig tekinthető meg a polgármesteri hivatalban. 

Kampánycsend és a szavazás napja

A választási kampány 2004. december 3-án 24 óráig tart. Választási kampányt folytatni 2004. december 4-én 0 órától december 5-én 19 óráig tilos. A népszavazással kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét 2004. november 27-től december 5-én 19 óráig nem szabad nyilvánosságra hozni. Szavazni a Magyar Köztársaság területén 2004. december 5-én 6 órától 19 óráig lehet.

A külképviseleten a magyarországi szavazás napján, helyi idő szerint 6 és 19 óra között lehet szavazni. Azokon a külképviseleteken, ahol az időeltolódás a közép-európai időhöz képest -1 vagy -2 óra, a helyi idő szerinti 6 óra és a közép-európai idő szerinti 19 óra között lehet szavazni. Az amerikai kontinensen létesített külképviseleteken a magyarországi szavazást megelőző napon, helyi idő szerint 6 és 19 óra között lehet szavazni. Nem hivatalos végeredmény 22 óra után, hivatalos legkésőbb december 11-én várható, miután az összes nagykövetségről hazahozott szavazatot összeszámolták. 

Egy válasszal is érvényes a szavazólap
 
A választási eljárási törvény értelmében a két kérdés egy lapon szerepel, ami megnehezíti a szavazatösszesítők munkáját. Az egyes kérdésekre adott voksokat – ugyanazt a szavazólapot – a két kérdésnél külön-külön számolják össze, és az eredményt is külön állapítják meg.

A törvény rendelkezik arról is, hogy a kérdéseknek a kitűzés sorrendjében kell egymást követniük, így a választók a lapon elsőként az egészségügyi intézmények privatizációjáról, alatta pedig a kedvezményes honosításról voksolhatnak. Az érvényes szavazathoz a kívánt választ két egymást metsző vonallal kell megjelölni. A szavazólap érvényességéhez nem kötelező mindkét kérdésre választ adni.

2,9 milliárd forint a népszavazás lebonyolítására

Az Országgyűlés mintegy 2,9 milliárd forintot szavazott meg a népszavazások lebonyolítására. Az OVI a www.valasztas.hu internetes oldalon, valamint munkaidőben a 06-40-200-628-as, helyi tarifával hívható “kék” számon a választópolgárok már választ kaphatnak a voksolással kapcsolatos kérdéseikre.


Részletek a külföldön történő szavazásról >>>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik