Belföld

Megszavazták az iraki missziót

Az Országgyűlés hétfői ülésén hozzájárult ahhoz, hogy szállítási és humanitárius feladatok ellátására egy 300 - váltási időszakban 600 - fős magyar katonai kontingens utazzon Irakba a szükséges technikai eszközökkel, felszerelésekkel és fegyverzettel.

Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló, a jelen levő képviselők kétharmadának igen szavazatát igénylő határozati javaslatot egyhangúlag fogadta el a parlament.

Juhász Ferenc expozéjában elmondta: a műveleteket irányító parancsnokság által elrendelt katonai szállítási feladatok teljesítése, valamint az iraki nép megsegítéséhez szükséges humanitárius segélyek szállítása és biztonságos célba juttatása, valamint a kontingens saját biztonságának megteremtése, védelme lesz a magyar katonák feladata, hiszen a műveleti területen az elmúlt héten is több terrorcselekmény történt.

Varga László (MSZP), a költségvetési bizottság előadója a pénzügyi vonzatokról szólva jelezte: ha a szállítóeszközök és a teljes kinntartózkodás egészében Magyarországot terheli, várhatóan 6,5 milliárd forintba kerül a misszió. Amennyiben a szállítóeszközöket nemzetközi együttműködés keretében biztosítják, 4,7 milliárd forint lesz a magyar költségvetést terhelő rész, ha pedig a szállítóeszközöket és a kiszállítás költségeit is nemzetközi együttműködés keretében teremtik elő, akkor 3,8 milliárd forint.

A szállító kontingens feladatát 2004. december 31-ig terjedő időszakban, de legfeljebb hathónapos időtartamban láthatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik