Belföld

Praxisprivatizáció: matt két lépésben

A háziorvosok számára meghirdetett kamattámogatás gyakorlatilag elérhetetlen. Betéti társaság nem veheti igénybe, az orvosoknak pedig magánszemélyként alig van kimutatható jövedelmük, így nem hitelképesek.

Praxisprivatizáció: matt két lépésben 1Az orvosi praxis privatizációjáról szóló törvény tavalyi elfogadása óta alig történt változás a háziorvosi rendszer működésében. A törvényalkotók még az 1992-ben megkezdett egészségügyi reform keretében határozták el, hogy a háziorvosi ellátást piaci alapokra helyezik.

Első lépésként a közalkalmazottként dolgozó körzeti orvosok háziorvosokká váltak, és lehetőségük nyílt, hogy vállalkozásban folytassák tevékenységüket. A háziorvosok közel 90 százaléka választotta ezt, a kedvező adózási és költség-elszámolási feltételek miatt legtöbbjük betéti társaság alapítása mellett döntött.

A rendszert továbbra is az állampolgárok befizetett adói és járulékai finanszírozzák, a háziorvosok minden betegkártya után 140-160 forint javadalmazást kapnak kézhez havonta, az életkortól függően. Ez az összeg az orvosi jövedelem egyharmadát kitevő hálapénzek mellet is csak a személyes megélhetésre elegendő, a nyugdíjra, a rendelők hiányzó felszereléseinek beszerzésére már kevés.

Praxisprivatizáció: matt két lépésben 2Csupa-csupa reform

A sokat emlegetett egészségügyi reform egyik célkitűzése, hogy a kórházak és a társadalombiztosítás válláról levegye az alapellátás terhét. A praxisprivatizáció keretében a háziorvosok a praxis folytatásához szükséges működési jogot mint a kormányzat által teremtett vagyont kapták kézhez. Kérdés: születhet-e vagyon a semmiből?

A gyakorlat azt mutatja, hogy a vagyon a keveset kereső és magasabb jövedelem reményében praxist vásárló orvosok zsebéből bújik elő. A praxis olyan vagyoni jognak számít, amelynek részei: az orvos által vitt rendelés, az oda bejelentkezett betegek és adataik, az orvos szaktudása, valamint a rendelés tárgyi feltételei.

A törvényalkotók szándéka szerint a korábban működő nehézkes öröklési procedúra helyett a háziorvosok a körzeteket a vagyoni jog átadásával, egyszerű adásvétel keretében hagyományozhatják más orvosra. A praxis értékét alapvetően a praxis jövedelemtermelő képessége határozza meg, de a praxist átadó orvos munkája révén létrejövő goodwill is befolyásolja.

A törvény azt súgja a háziorvosoknak: ha egy életen át keményen dolgozol a saját praxisodban, és nem csak napi hasznodat veszed figyelembe, hanem hosszú távra gondolkodsz, akkor öregkorod végén tisztes jövedelmet szerezhetsz abból, hogy praxisodat és benne eddigi munkád gyümölcsét vagyonná teszed, és eladod. A praxist öröklő orvos pedig reménykedhet, hogy a bürokratikus öröklési procedúra helyett ifjú vállalkozóként, banki hitel és állami támogatás segítségével gyorsan juthat az általa kívánt praxishoz és betegekhez.

Praxisprivatizáció: matt két lépésben 3Kényszerpályán

A törvényalkotók által kitalált ideál a gyakorlatban a visszájára fordult. Az átlagos orvos számára a háziorvosi pálya menekülőút a korházak már-már elviselhetetlen munkafeltételei elől. A praxisvásárlás azonban valós és emberi költségekkel, áldozatokkal szerezhető meg. Elő kell teremteni a praxis árát.

A praxisprivatizációs törvény megalkotásakor az Egészségügyi Minisztérium arra számított, hogy a nyugati mintának megfelelően magyar körülmények között is kialakul a praxis ötéves jövedelmének megfelelő ár. A mai árviszonyokat tekintve ez irreálisan magas, körülbelül 12,5 millió forintot jelentene.

A kialakult piaci ár ugyanúgy irreálisnak mondható, mivel az egyéves jövedelemtermelő képesség alapján számított átlagosan 2,5-3,5 millió forint kevés a praxist eladó orvos befektetett munkájához képest, nem képes annak öregkori megélhetést biztosítani. A vevő számára viszont még ez az összeg is magas, mivel egy kezdő orvos nem képes a fizetéséből előteremteni ennyi pénzt.

Az alacsony, állami szabályozáson alapuló jövedelmek és a gyenge kereslet miatt várható, hogy a jövőben sem képes megfelelő piaci ár kialakulni, pusztán a kereslet-kínálat találkozása mentén.

Praxisprivatizáció: matt két lépésben 4A csapda bezárul

A praxisvásárlás fellendítésének feladata a piac elégtelensége miatt az államra hárul. A Széchenyi-terv keretében a praxis és a működéshez szükséges eszközök vásárlására a háziorvosok által felvett hitelek után kamattámogatást nyújt az állam. A hitelfelvételnek és a kamattámogatásnak számos előfeltétele van.

Első lépésben meg kell állapodni a praxis tulajdonosával, hogy eladja vagyoni jogát. A háziorvosok közül sokan nem érezték szükségét, hogy rögtön a törvény megszületése után, bár illetékmentesen, de sok herce-hurcával hivatalossá tegyék saját praxisjogukat. A vásárló orvosnak ebben a helyzetben nemcsak befogadási nyilatkozatot kell kérnie az önkormányzattól, hanem rendeznie kell az előd jogi helyzetét is. Az önkormányzat a befogadási nyilatkozatot csak akkor adja ki, ha a Magyar Orvosi Kamara (MOK) már nyilatkozott, hogy a kérelmező orvos teljesíti a működési joghoz szükséges feltételeket.

Ördögi kört kanyarítva a folyamatnak, a MOK az igazoláshoz elkéri az önkormányzat befogadási nyilatkozatát. A működési jog megszerzéséhez szükséges feltétel, hogy az orvosnak legyen háziorvosi vagy úgynevezett licencvizsgája. A korházi ellátásból kikerülő orvosok sok év szakmai gyakorlattal sem jogosultak háziorvosi szolgálatra, ezért magukra kell vállalniuk a szakmailag nem sok újat nyújtó licencvizsga költségeit és időigényét.

HiteltelenülEddig összesen 4,4 millió forintot osztott ki az állam az orvosoknak járó kamattámogatás címén, az ebben az évben rendelkezésre álló 100 millió forintból. A legmagasabb megítélt összeg 883 ezer forint, míg a legalacsonyabb 65 ezer forint volt. A kamattámogatás mértéke évente a jegybanki alapkamat százalékában változik. Öt évre szól, az első évben a 60 százaléka, az ezt követő években pedig 10-10 százalékkal csökken. A hiteltörlesztés és a kamatfizetés azonban a kamattámogatással együtt is átlagosan havi 70-80 ezer forint többletjövedelmet igényelne az orvostól. Összesen 11 pályázó nyert eddig támogatást, köztük 4 betéti társaság, a többi pedig magánszemély.

Az állam gyógyírt kínál

Kérelmező orvosunk az első nehézségek után bemegy a bankba, ahol közlik vele, hogy a kamattámogatás csak úgy jár, ha 25 százalékot saját erőből fedez, ez rögtön 625-700 ezer forint saját tőkét feltételez. A bank ezután megfelelő díjazás ellenében foglalkozik hitelkérelmével és a kamattámogatás elnyeréséhez szükséges hitelkérelmet igazolja.

A GM félreértelmezhetően fogalmazta meg, hogy az orvosok milyen társasági formában kérelmezhetik a kamattámogatást – állítja Szemán Zsuzsa, az OTP Vállalati Ügyfélkapcsolati Osztályának ügyintézője. A hitelfelvételnél és a pályázat beadásánál tisztázatlan, hogy a kérelmező magánszemély, illetve egyéni vállalkozó lehet, vagy az orvos beadhatja saját betéti társasága nevében is.

Praxisprivatizáció: matt két lépésben 5Törvényi akadály?

A bt. előnyösebb az orvos számára, hiszen a hiteltörlesztést leírhatja adójából. A gazdasági és az egészségügyi tárca azonban – a bankokkal ellentétben – azon az állásponton van, hogy a praxisjog magánszemélyhez kötődik, ezért a kamattámogatás sem adható betéti társaságoknak.

Több törvényt kellene megváltoztatni ahhoz, hogy egy bt.-nek is adhassunk támogatást – nyilatkozta a FigyelőNetnek Vadász Márton, a GM Kis- és Középvállakozás Fejlesztési Főosztályának főtanácsosa. Magunk is tapasztaltuk, hogy a törvényi előírás érzékeny pontja ez a kérdés, ezért folyamatos egyeztetést folytatunk az Egészségügyi Minisztériummal. Reméljük jövőre megszületnek a szükséges törvényi módosítások.

A hitelek elbírálását végző minisztériumi bizottság több esetben, nem törvényesen, de elfogadta betéti társaságok kérelmeit is. Ivády Vilmos, az Egészségügyi Minisztérium helyettes gazdasági államtitkára viszont felszólította a bankokat, hogy csak magánszemélyek hitelkérelmét fogadják el.

A kérelmező orvos – ha képes egyedül felmérni a helyzetet, eldöntheti, hogy kockáztatja betéti társaságának kérelmét, és benyújtja, vagy újrakezdi a körülbelül 200 ezer forint összköltséggel járó kérelmi procedúrát. Harmadik lehetőségként pedig feladhatja, mert belátja, hogy magánszemélyként alig van kimutatható jövedelme, hiszen azt betéti társasága kapja, és emiatt a hitelintézetek nem tudnak szóba állni vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik