Gazdaság

Megszüntették a felszámolást a Ganz-Röcknél

Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla a Ganz-Röck Kazán- és Erőművi Berendezések Zrt. felszámolását elrendelő végzést – mondta az MTI-nek Kasza Ferenc, a táblabíróság elnökhelyettese kedden.

A Transelektro Csoporthoz tartozó, kiskunfélegyházi székhelyű társasággal szemben indult eljárásban a hitelező bejelentette, hogy az adós kifizette tartozását, ezért elállt a kérelmétől – közölte az elnökhelyettes.

Erre tekintettel a Szegedi Ítélőtábla a felszámolást elrendelő végzést jogerősen hatályon kívül helyezte, és a felszámolást megszüntette – tudatta Kasza Ferenc, s hozzátette: a Ganz-Röck Zrt.-vel szemben így nincs folyamatban felszámolás.

Mintegy 20 hitelező cég kezdeményezte a Ganz-Röck Kazán- és Erőművi Berendezések Zrt. felszámolását, amit a Szegedi Ítélőtábla másodfokon is jóváhagyott – mondta az MTI-nek Molnár István, a felszámolással megbízott ÁFI Zrt. vezérigazgatója június 22-én.

A Transelektro Csoporthoz tartozó társaság felszámolásával kapcsolatban a vezérigazgató arra számított, hogy a másodfokú ítélet következtében a többi hitelező követelése is jogerőssé válik, így a következő hetekben sok cég jelenti majd be igényét.

Az ÁFI a múlt hét pénteken meg is kezdte a tárgyalásokat a cég dolgozóival és menedzsmentjével.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik