Gazdaság

Kóka: 250-350 milliárdos takarékossági csomag kell

A privatizációs bevételeket az államadósság csökkentésére kell fordítani, a 2006-os büdzsé szigorítása pedig jóval kevesebb lesz 800 milliárd forintnál – többek között ezekről nyilatkozott Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Figyelőnek adott interjújában.

“A privatizációs bevételeket – így a Budapest Airport Rt. értékesítéséből származót is – az államadósság csökkentésére kell fordítanunk. Nem volna jó ugyanis, ha a magánosításból befolyó jelentős bevételeket a költségvetési problémák megoldására fordítanánk.” – mondta Kóka a Figyelő hetilap legújabb számában megjelenő interjúban.

Kóka a 2006-os költségvetéssel kapcsolatosan közölte: „Nem gondolom ugyanakkor, hogy – mint egyes elemzések sugallják – jövőre 800 milliárd forintos ésszerűsítésre lenne szükség és lehetőség.” Szerinte amennyiben az adócsökkentésből származó évi 150-200 milliárdos bevételkiesést, és a konvergencia-programban vállalt 0,6 százalékpontnyi deficitcsökkentési kötelezettséget összeadjuk, ez 250-350 milliárdos többlettakarékossági megoldást igényel jövőre. „De még ha számvitelileg megoldható is lenne – amint hogy nem az -, akkor sem gondolnám, hogy a kieső összeget privatizációs bevételekből szabadna fedezni. A megoldást az állam hatékonyságának növelésében látom” – áll az interjúban.

Tudathasadásos állapotban a Fidesz

Kóka a hetilapnak adott interjúban kifejtette, hogy először nem is akart reagálni Orbán Viktornak a privatizáció esetleges felülvizsgálatára vonatkozó hétvégi szavaira, mivel erősen próbál koncentrálni a nemzeti konszenzusra. „Ám Orbán kőszegi beszéde pontosan szembemegy azzal, amit én szeretnék; hogy megbízható gazdasági környezetet teremtsünk, amelyben a befektető, a tulajdonos – az, aki munkahelyeket teremt – kiszámítható viszonyokat lát, mind gazdasági, mind jogi, mind pedig politikai szempontból. Ami ezzel szembe megy és elbizonytalanít, az akkor is veszélyes, ha a tőkeellenességre épülő demagóg fordulatok nyilvánvalóan hozhatnak szavazatokat.” Kóka álláspontja szerint nagyon komoly tudathasadásos állapot jellemzi a Fideszt. Egyszerre van jelen Matolcsy Györgynek és Stumpf Istvánnak a konszenzuskereső politikája, továbbá az agresszív, bezárkózó mindent tagadás Áder János részéről, valamint Orbán Viktornak az a fajta szélkakas politikája, amiről a miniszter azt gondolja, hogy kizárólag a populista demagógia vezérli. „Nem gondolhatja komolyan, hogy ha az állam kéri, akkor a tulajdonos majd visszaadja a privatizált javakat, mert ez a narratíva a XX. század Magyarországának sötét évtizedeit idézi. A Fidesznek ki kellene találnia, hogy valójában merre akar haladni. Mert szét lehet verni azt, amit én javasolok, vagy amit akár Matolcsy György is javasol, de akkor kell helyette valami más. Egy alternatív gazdaságpolitika, aminek viszont a nyomát sem látom.” – nyilatkozta a Figyelőnek.

Tovább folyik a magánosítás

A miniszter arra a kérdésre, hogy a Malév esetében például az elmúlt napokban az SZDSZ is visszavett a korábbi, mielőbbi privatizációt sürgető álláspontjából, azt felelte, hogy szerinte a kisebbik kormányzó párt továbbra is a privatizáció élharcosa. „Én személy szerint is hiszek abban, hogy Magyarországon sok cég van, amelyeket lényegesen hatékonyabbá lehetne tenni, ha magántulajdonba kerülnének – ott vannak például a Volán-társaságok. A Malév kapcsán pedig mindig is azt mondtam, hogy három szempontot tartok szem előtt. Egyrészt olyan légitársaságunk legyen, amely nem az adófizetők tízmilliárdjait emészti fel. Másrészt olyan tulajdonosra van szükség, amely Magyarországot turisztikai és logisztikai téren a fejlesztés irányába viszi, és nem abban érdekelt, hogy szűkítse a magyar légi közlekedés mozgásterét. A harmadik szempont pedig az, hogy mintegy 30 milliárdos államilag garantált hitelt ne engedjük bedőlni, és az ajánlattevők érdemi garanciával rendelkezzenek arra vonatkozóan, hogy ezeket a hiteleket vissza is fogják fizetni.”

Kóka a Malév privatizációval kapcsolatban megjegyezte: elképzelhető, hogy érdemes a Malév magánosítását a Budapest Airportéval összekötni. Ez utóbbival kapcsolatban a miniszter úgy vélekedett, hogy „nagyon jelentős privatizációs bevételekre számíthatunk, de ennél is fontosabb a versenyképesség. Ha sikerül olyan jelentős befektetőt találnunk, amelyik turisztikai és logisztikai szempontból fejleszt, akkor Magyarország ebből az ügyből sokkal többet profitálhat, mint amennyi önmagában a privatizációs bevétel lesz.”


A Kóka Jánossal készített interjú teljes szövege a Figyelő szeptember 1-én megjelenő lapszámában olvasható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik