Gazdaság

A Stadler nyert a MÁV-tenderen

Újra eredményt hirdetett a MÁV a motorvonat tender ügyében: ismét a Stadler nyert. A harmadik fordulóban egyik érintett cég sem változtatott ajánlatán. A Bombardier jogszerűtlennek tartja a MÁV által meghirdetett eredményt és ismét a Közbeszerzési Dönbőbizottsághoz (KDB) fordul – adta hírül az MTI. Az eddigi vesztes Bombardier, információink szerint arra játszik, hogy érvénytelenítsék a pályázatot, és új eljárást írjanak ki – ez azonban sokba kerülhet az adófizetőknek.

Az ajánlat

Korábbi közlés szerint a Stadler ajánlata alapján a 30 jármű beszerzése 144,6 millió euróba, 30 évre szóló üzemeltetési költsége 120,2 millió euróba kerül, ami összesen 264,8 millió eurós beszerzési összeget jelent. Az opció lehetőségével élve további 30 vonat beszerzése esetén, azaz 60 vonatra vetítve 406,4 millió euró lenne az összköltség.

A Bombardier ajánlata ezzel szemben 131 millió euró a vonatért, illetve 186 millió az üzemeltetésért. Összességében így a Stadler 53 millió euróval kevesebbe kerül. A végső ár az első ajánlathoz képest 170 millió euróval, vagyis mintegy 43 milliárd forinttal olcsóbb.


A Stadler nyert a MÁV-tenderen 1

A Stadler nyert a MÁV-tenderen 2

A MÁV Rt. ismét a svájci Stadler céget hirdette ki nyertesnek csütörtökön a 30+30 elővárosi motorvonat beszerzési és karbantartási tenderén, a Bombardier ajánlatát érvénytelenítette. A Bombardier jogszerűtlennek tartja a döntést, és ezért újra a Közbeszerzési Dönbőbizottsághoz (KDB) fordul – közölte Dian József, MÁV-Bombardier Kft. ügyvezető igazgatója.


A vasúttársaság igazgatósága augusztus 3-án döntött arról, hogy a Bombardier ajánlata érvénytelen, s ennek megfelelően nyilvánította Stadlert a pályázat nyertesének. Ugyanis nem fedezi a szükséges költségeket a Bombardier korábban is megadott, majd ismét benyújtott 2,5 forint/férőhely/év áreleme. Az összköltségét tekintve a Bombardier ajánlata 13 milliárd forinttal drágább, mint a Stadleré.


Az indoklás


Az érvénytelenítés indokaként a MÁV Rt. azt jelölte meg, hogy a Bombardier a vasúttársaság felhívásának, illetve a KDB határozatában foglalt kötelezettségének nem tett eleget. A MÁV utal arra, hogy a pályázati felhívás és a KDB határozata kötelezővé tette, hogy ajánlati árának kötöttsége mellett kell megadni a karbantartási költségre, a járműtisztítás költségére és az egyéb költségekre vonatkozó rész valós árelemeit.


A MÁV szerint a nem valós árelemek változatlan megadásával a Bombardier – a KDB határozatában foglaltak szerint – jogsértő helyzetet idéz elő, mely ajánlat értékelése jogszerűen nem valósítható meg.


A Stadler nem élt a MÁV Rt. által felajánlott lehetőséggel, megismételte 2005. május 23-án benyújtott ajánlatában foglaltakat, és egyben rögzítette, hogy mostani ajánlata azért nem tekinthető ajánlatnak, mivel álláspontja szerint a korábban benyújtott az egyetlen érvényes ajánlat.


A MÁV szerint a Bombardier a kísérőlevelében elismerte, hogy várható költségei meghaladják az általa ajánlott karbantartási árat, ezért igénybe kell vennie anyavállalatának támogatását. Ezzel a cég elismerte, hogy a megadott összkarbantartási díj nem nyújt fedezetet a karbantartási költségekre. Így bebizonyosodott, hogy a Bombardier ajánlata nem csupán részelemeiben, de összkarbantartási díj tekintetében sem nyújt fedezetet a műszaki tartalom megvalósítására és költségeire – állítja a vasúttársaaság.


A Bombardier kitart amellett, hogy ajánlatuk volt a jobb, és az általuk kínált Talent jármű kiválóan teljesíti a MÁV tenderén megfogalmazott igényeket.


Hogy is volt ez?


A tender kiírásakor szakértők mintegy 130 milliárd forintra becsülték az ügylet értékét, amelyben a MÁV 30 plusz 30 darab motorvonatot kíván beszerezni az elővárosi közlekedés korszerűsítésére. A pályázaton a svájci Stadler és a kanadai Bombardier indult. A vasúttársaság kétszer a Stadlert hirdette ki győztesnek, ám a Bombardier mindkétszer megtámadta az eredményt (sőt, a kanadaiak korábban azt is jelezték: amennyiben nem számukra kedvező döntés születik, a legvégsőkig, akár Brüsszelig is elmennek igazukért). A vesztes a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, és az ismételten érvénytelenítette az eredményt. Másodjára a MÁV azért zárta ki a Bombardier-t, mert az férőhelyenként és évenként mindössze egy eurocentért, azaz két forint ötven fillérért vállalta a motorvonatok takarítását és karbantartását, amit irreálisan alacsony, már-már nevetséges árnak minősítettek.

A Közbeszerzési Döntőbizottság nem fogadta el a MÁV döntését (szerintük a régi közbeszerzési törvényt kell alkalmazni, az pedig nem szabályozza a kirívóan alacsony ár kérdését), és július 4-ei határozatában arra kötelezte a MÁV-ot, hogy a Bombardier számára tegye lehetővé újabb ajánlat beadását. A bizottság ugyanakkor azt is jelezte: a Bombardier alacsony ára miatt nem biztosítható az ajánlatok jogszerű, esélyegyenlőséget biztosító értékelése, és azt kérte a cégtől, hogy értelmezhető költséget adjon meg új ajánlatában.

A MÁV ezt követően úgy döntött, hogy az esélyegyenlőség biztosítása érdekében nemcsak a kanadaiaknak, hanem mindkét pályázónak lehetővé teszi az ajánlattételt, s a cégek be is nyújtották az új ajánlatokat.

Maradt az egycentes ajánlat

A Bombardier most nem kis meglepetésre megismételte egy eurocentes, úgymond blöffnek szánt ajánlatát, ami a valós költségeket semmiképp nem fedezi. Ez a szituáció azonban azt jelentené, hogy a MÁV – ha nem akar ellentmondani korábbi döntésének -, újból kénytelen elutasítani a Bombardier-t, és a Stadlert nyilvánítani győztesnek.

Megbízható forrásból származó értesüléseink szerint a Bombardier látszólag értelmetlen lépése mögött nagyon is megfontolt szándék áll. A kétszer is vesztesnek nyilvánított cég az időhúzásra játszik, arra, hogy patthelyzet alakuljon ki. Ebben az esetben a Közbeszerzési Döntőbizottság végül kénytelen lehet a pályázatot érvénytelennek minősíteni, s új eljárást kezdeményezni.

Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy a MÁV is mindent kezdhet elölről, és a fordított licit jóvoltából az eddigi fordulók során lealkudott negyvenmilliárd forintját is elveszíti. Az ismét az elejéről kezdődő tender lehetőséget biztosíthat a Bombardier-nak arra, hogy teljesen új árstratégiát alkalmazzon a tárgyalások során. Tekintettel arra, hogy a MÁV állami tulajdonban van, a huzavona árát így végső soron az adófizetők fizethetik meg. További szomorú következmény lehet, hogy a motorvonatok nem futnak be jövő tavasszal, ahogy azt eredetileg ígérték.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik