Gazdaság

Síbalesetek – biztosítási meglepetések

Egyre több a súlyos síbaleset, érvényes szerződés esetén ezeket általában külön sportbiztosítás nélkül térítik meg a biztosítók. A hódeszkázás viszont már könnyen minősülhet extrém sportnak, ez pedig kizáró ok.

“Nyolcéves praxisomban nem volt arra a példa, amire idén sajnos már kétszer is – mesélte Vértesi Judit, az Európai Utazási Biztosítási Rt. osztályvezetője –, a mostani szezonban ugyanis eddig két olyan síbalesettel is találkoztunk a szerződőink körében, amely halálos kimenetelű volt.” Egy ideje érezhetően több a súlyos síbaleset – teszi még hozzá a piac egyik
Síbalesetek – biztosítási meglepetések 1

legnagyobb szereplőjének a szakértője -, de az idei két haláleset valóban intő jel lehet. Állítólag már síoktatók is panaszkodva fordulnak a biztosítókhoz: tegyenek valamit, hogy félelem nélkül kivihessék például a gyerekcsoportokat a sípályákra.

Természetesen a súlyos, netán halálos esetek következményeinek enyhítésére aligha jó egy biztosítás. De ha külföldön kényszerülünk sürgős orvosi kezelésre, akkor sokat jelenthet a jól működő asszisztenciaszolgálat, illetve a nem egyszer több száz vagy ezer euróra rúgó kórházi számla megtérítése.







Mire jó az E111?
2004. május 1. óta elvileg minden, külföldre utazó magyar állampolgár jogosult sürgősségi egészségügyi ellátásra az unió tagállamain belül. A legfeljebb három hónapig az EU-ban tartózkodó turisták részére a baleset vagy megbetegedés miatti kezelést az a tagállam nyújtja, amelynek területén éppen tartózkodnak, mégpedig a saját állampolgáraival azonos feltételek mellett. Ehhez csupán egy E111-es nyomtatvány szükséges. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, az országonként fizetendő önrészek mértékét olvassal el korábbi összeállításunkban!

Alapból fedezik?

De vajon minden biztosító megtéríti-e a sípályán elszenvedett baleseteket és egyéb károkat vagy kell-e ehhez kiegészítő biztosítást kötnünk? A FigyelőNet frissen elkészített körképe azt mutatja, hogy a síbalesetek kapcsán felmerülő károkat elvileg minden ezzel foglalkozó társaságnak alapból ki kell fizetnie, a gyakorlatot ugyanakkor jellemezhetnénk úgy, hogy „ügyintézője válogatja”. Tudunk legalábbis olyan, egészen friss esetről, amelynek során csak többszöri nekifutásra sikerült a balesetet szenvedőnek kiderítenie, hogy több száz euróra rúgó ausztriai kórházi kezelését utólag megtéríti-e a társaság (az ügy most már talán jó úton halad, de a pénz még nem érkezett meg).

Szerencsére az efféle ügyfélpanaszok nem tipikusak. (A pénzügyi felügyelet berkein belül működő fogyasztóvédelmi főosztályhoz idén például még csak egy-két kifogás érkezett – ellentétben mondjuk a kötelező biztosításokkal kapcsolatos többszáz észrevétellel.) De hogy a síbalesetek gyakoribbá válásával se váljanak tömegessé az ilyesfajta problémák, nem árt még utazás előtt megbizonyosodni a baleset-, betegség- és poggyászbiztosítások (bbp) pontos kondícióiról.



Síbalesetek – biztosítási meglepetések 10


Táblázatunkból látszik, hogy a sífedezet minden társaságnál alapszolgáltatás, de a hódeszkázás már nem feltétlenül esik ebbe a körbe. A snowboard ugyanis helyenként veszélyes sportnak minősül, s mint ilyen, vagy csak kiegészítő sportbiztosítással, vagy egyáltalán nem biztosíttatható. Ez sokszor egyébként magából a kötvényből is alig derül ki (különösen, ha az ember a szerződéskötéskor éppenhogy csak átfutja a feltételeket), mert azt, hogy milyen eseményekre terjed ki a biztosítás, sohasem tüntetik fel tételesen a társaságok, legfeljebb a kizárásokat. Érdemes tehát minden esetben a kifejezetten minket érdeklő paramétereket tisztázni (kell-e például pótdíj az úticél vagy a tevékenység miatt), illetve azt is, hogy speciális felszerelésünk esetleges kárát mennyiben állja a biztosító.

A poggyászkárt illetően is érhetik ugyanis meglepetések az embert, különösen, ha nagy értékű sílécről, snowboardról, kerékpárról, fényképezőgépről vagy videokameráról van szó. Jellemzően (10-30 ezer forintos) tárgyankénti limittel élnek a társaságok, amelyből aligha lehet pótolni bármit is, de előfordul olyan kikötés is, mely szerint az adott felszerelés megrongálódása csak a személyi sérüléssel együtt számít biztosítási eseménynek.







Kártyához kapcsolva
Aki valamely hazai kereskedelmi bank által kibocsátott kártyával rendelkezik, annak jó esélye van rá, hogy akár automatikusan rendelkezzen egy átlagos színvonalú utazási (baleset-, betegség- és poggyász-) biztosítással, amely – ha az utazónak nincsenek extra igényei – akár teljes mértékben helyettesítheti a biztosítóknál köthető szerződéseket. Ezek részletes kondícióit egy következő összeállításunkban mutatjuk majd be, elöljáróban csak annyit, hogy mindenkinek érdemes egyénenként utánanéznie, hogy saját bankkártyája mire és mekkora fedezetet nyújt. Egynémely banknál ez a szolgáltatás ugyanis nem jár automatikusan, de évi pár ezer forintért a kártya érvényességéig megköthető, ez esetben kiutazásonként 30 vagy 60 napra biztosítva érezhetjük magunkat. A bankkártyához kapcsolt szolgáltatások szintje egyébként némileg eltér a külön biztosítási szerződésben meghatározottakétól, a baleseti halál és rokkantsági összeg nagyjából egy közepes csomagénak, az orvosi költségek és a poggyászkárok térítése inkább egy minimálcsomagénak felelnek meg. Fontos alapinformáció még, hogy hiába van ugyanannál a banknál több kártyánk, azok egyikét játszhatjuk csak ki egy biztosítási esemény bekövetkezésekor, viszont ez esetben a magasabb szolgáltatású szerződés alapján fizet majd a biztosító.

Online



A feltételek összevetését, a számunkra megfelelő ár-érték arány kiválasztását egyébként nagyban elősegítik az internetes biztosításközvetítő portálok, amelyek az utóbbi időben (a kötelező biztosítások dömpingje után és az online fizetési módok terjedése révén) e téren is komolyabb élénkülést tapasztalnak. Síszezonban és nyáron havonta néhány száz bbp-biztosítást ad el például a netrisk.hu, mondja Haraszti Zsolt, ügyvezető, hozzátéve, hogy ezt a szolgáltatást tulajdonképpen csak a teljesség igénye miatt kínálják (hasznuk nemigen van rajta).

Mindazonáltal ma már egyre többen nem csak informálódni járnak az online alkuszokhoz, hanem tényleges szerződéskötésre is igénybe veszik ezt a csatornát – hangsúlyozza Rácz István, a biztositas.hu ügyvezetője, aki síszezonban havi 500-ra teszi a náluk kezdeményezett szerződések számát (miközben tavaly ilyenkor legfeljebb száz esetet regisztráltak egy-egy hónapban).

Síbérlet

A rendszeres sielőknek érdemes megfontolniuk a több társaság által is kínált „síbérlet-biztosítást”, amely általában egy évre szól, de azon belül többszöri (egy-egy cégnél korlátlan), de alkalmanként legfeljebb 15-60 napos kiutazás esetén nyújt fedezetet minden olyan káresetre (kifejezetten a felszerelésekre is), amely a téli sportok kedvelőit érheti. Ilyet például a közel 30 százalékos részesedéssel bíró EUB és az ebben a szegmensben kisebbnek számító OTP-Garancia kínál, de általános célú éves utazási biztosítási bérlettel más társaságok (többek között a pár százalékos előnnyel piacvezető Atlasz és az Allianz) is előrukkoltak már.

Az efféle éves bérletek díja – a szolgáltatásoktól függően – rendszerint 10 és 50 ezer forint között mozog, ennek megfelelően azoknak éri meg kiváltaniuk, akik valóban legalább hatszor-tízszer mennek rövidebb téli vakációkra.


Síbalesetek – biztosítási meglepetések 19

Ajánlott videó

Olvasói sztorik