 |
| Bécsi bevásárlóutca. Keleti invázió. |
Aranyszínű csizmát keresett egy film főszereplője számára Andó Ildikó stylist. Hosszas utánajárás után az egyik ötcsillagos budapesti hotel üzletében pillantott meg egyet 220 ezer forintért. Ekkor döntött úgy, Bécsben is szerencsét próbál, ott talán olcsóbban ússza meg a kellékvásárlást. Nem tévedett. Mint mondja, nemcsak az extra igények kielégítése tekintetében nem okoz csalódást a szomszéd főváros, de a hétköznapi, munkahelyi viseleteket is kevesebb utánjárással, jobb minőségben, ráadásul harmad áron lehet beszerezni.
A minőség- és árbeli különbségekre már évekkel ezelőtt felfigyeltek a nyugati határszélen élők, akik nemcsak élelmiszer-beszerzéseiket intézik Ausztriában. A televíziótól a márványpadlóig, az estélyi ruhától a kerti padig szinte mindent ott vesznek meg (lásd táblázatainkat). A budapestiek pedig ismét felfedezik Ausztriát. Nem csak a hivatalos, üzleti utazás mellékprogramjaként szerepel az ottani bevásárlás, hanem hétvégi fő úti célként is. Noha a forint utóbbi napokban tapasztalt esése megdrágította a hazai valutát az euróhoz képest, több termékért még mindig megéri átruccanni a “sógorokhoz”. A 4 ezer forintnak megfelelő euróért vásárolt tiszta gyapjú sál, a 20 ezer forintba kerülő kapucnis kabát, s a 25 ezerért megvehető kosztüm önmagáért beszél. Gyermekruha esetén nem is kell szerencsésnek lenni. “A gyerekholmik árát az osztrák állam mesterségesen tartja alacsonyan, így a hazai ár töredékéért lehet hozzájutni minőségi darabokhoz” – mondja Makány Márta divattervező. Külön ajándék, ha egy üzletben 75 euró fölött vásárolunk. Az osztrák áfa egy része ugyanis ebben az esetben visszaigényelhető. Elég bizonylatot kérni a vásárlás helyszínén, amit a határon be kell mutatni, s a vevő euróban kapja vissza az összeg körülbelül 10 százalékát (ez a lehetőség a magyar uniós csatlakozásig áll fenn).
GURUK UTÁN. Bécs felkészült az egyedi igények kielégítésére is. Egy mályvaszínű ruhához idehaza ritkán találni teljesen passzoló táskát, retikült és cipőt, ezzel szemben Bécsben erre jó esély van. Az osztrák ruhaipari tervezők ráadásul jó érzékkel rástartoltak a híres francia kreátorok – Jean Paul Gaultier, Karl Lagerfeld, Yves Saint Laurent – exkluzív ruhakölteményeire, s az új modelleket másolva, hasonló anyagú, vonalvezetésű és színvilágú, ám a hétköznapokban is hordható termékekkel állnak elő. Ezt “honorálja” a legnagyobb vásárlóerőt képviselő 25-49 éves korosztály. “Egy bécsi bevásárlás, kirándulásként, kikapcsolódásként is felfogható” – mondja Bartha Hedvig, a Symantec marketing és pr munkatársa, aki barátnőjével kéthavonta frissíti fel a ruhatárát Ausztriában.
Az elegáns, drágább termékeket kínáló szegmens ritka kivétellel szinte teljesen hiányzik a magyar áruházi palettáról. Különösen igaz ez a férfidivat termékekre. S ha már a magyarok elindulnak a határ felé, útba ejthetik a zömmel nyugati exportra dolgozó szombathelyi Styl Férfiruhagyár üzletét. Keserűen állapíthatják meg, hogy az ott készült márkás zakó sokkal többe kerül itthon, mint a bécsi áruházban. Nálunk ugyanis a ruhán 13 százalékponttal több az áfa, mint a szomszédban.
 |
“Kár, hogy Magyarországon az üzletek a plazákba szorultak, a körút pedig az elbutikosodás miatt szerepét vesztette” – véli Bartha, aki szerint egy bécsi bevásárlás a Mariahilfer Strassén, a sétálóutca közepén álló templommal, a piaccal, a gesztenye és krumplisütő árusokkal, különleges hangulatú élményként sem utolsó. Ugyanezt hiába keresné a népművészeti boltokkal zsúfolt Váci utcában. Ide egyelőre nem tudtak betörni azok az üzletek, amelyek miatt sokan Bécsbe járnak vásárolni. Sok nemzetközi kereskedő úgynevezett “flagship store”, azaz széles választékkal rendelkező, exkluzív, nagyméretű referenciaüzlet nyitását tartja elsődleges fontosságúnak a város fő bevásárló utcájában, és csak a hídfőállás kialakítása után terjeszkedik másfelé. “A Váci utcában a világcégek által keresett méretben, azaz 400 és 2000 négyzetméter között, nincs igazán kínálat” – mondja Jane Petrie, a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan tanácsadó marketingkommunikációs vezetője. Ezen segíthet az a 2005 novemberére várható ING fejlesztés, amely a Vörösmarty téren 6 ezer négyzetméternyi bérelhető kiskereskedelmi területen próbál újítani.
 |
OSZTRÁK MÉRLEG. Az osztrákok dörgölik a markukat, hiszen egyre jelentősebb bevétel származik a keleti szomszédok ausztriai bevásárlásaiból: három év alatt 25 százalékkal nőtt a környező országokból érkezők bécsi költése. Ha csak a 2002-es adatokat nézzük, még impozánsabb az emelkedés: az 1,25 milliárd eurónyi ott hagyott összegből a legtöbb a bécsi kereskedők kasszájába folyt be. A szomszéd országbelieknek betudható forgalom tavaly 46 százalékkal nőtt. A viszonylag új, ám tartósnak tűnő jelenséggel, amely egész Kelet-Ausztriában tapasztalható, egyre több felmérés és tanulmány foglalkozik, különös tekintettel arra, hogy ez a korábbi tendencia megfordulását jelzi: éveken át sírt-rítt a kereskedelem és a kincstár amiatt, hogy az osztrákok a határon túl költik el a pénzüket, onnan szerzik be az akkor még olcsóbb élelmiszert, ruházatot, ott veszik igénybe a szolgáltatásokat. Most a felmérésekből kiderül, hogy például Bécset és a bécsieket tekintve ma több mint tízszer annyi a kelet-európaiaktól származó bevétel, mint amenynyit a fővárosiak a határon túl elköltenek. A listán a csehek az elsők, a második legnagyobb költekezők pedig a magyarok. Érdekes jelenség, hogy míg a kereskedelmi bevétel évről évre nő, a szállásra, étkezésre fordított kiadás nagyjából változatlan. A vásárolt áruk között vezetnek a ruházati cikkek és a cipők, közvetlenül utánuk pedig az élelmiszer és az illatszer következik (lásd táblázatainkat).
FELFUTÓ FORGALOM. A bécsi helyszínek közül még mindig a Mariahilfer Strasse a legkedveltebb. Jól profitál Alsó-Ausztria és Burgenland is a szomszédokból. Az előbbi forgalomnövekedése tavaly 26 százalék volt – a keletről érkezett utasok összkiadása meghaladta a 470 millió eurót. Ebbe a tetemes növekedésbe belejátszik az oly kedvelt Shopping City Süd forgalma: Közép-Európa legnagyobb bevásárlóközpontjában 2002-ben 210 millió eurót hagytak a kelet-európaiak. A forgalom növekedését jótékonyan befolyásolja a nyitvatartási idő valamelyes liberalizálása: csütörtökönként már este kilencig, szombaton pedig hatig vannak nyitva a boltok. A kereskedelem felelősei ezt még mindig keveslik, és úgy vélik, a szomszédos országok vasárnapi nyitva tartása változatlanul nagy elszívó erő.
 |
| Bécsi árleszállítás. Odafigyelnek a keleti vevőkre. |
Az alsó-ausztriai tapasztalatok szerint a magyarok főként a nagyobb értékű fogyasztási javak iránt érdeklődnek. A burgenlandi gazdasági kamara kimutatása szerint ugyanakkor megnőtt a szolgáltatások – javíttatások – iránti kereslet is. Burgenland forgalmát szépen gyarapítja a parndorfi outlet-center, amely egyre terebélyesebb, s a népszerűsége is nő: sokan esküsznek az itteni, nagy árengedménnyel (gyakran 40 százalékkal olcsóbban) kínált márkás ruhaneműkre és cipőkre. Ezek az árak persze inkább csak a márkánál megszokotthoz képest olcsóak, aki valóban kevés kiadással szeretne divatos és viszonylag jó minőségű áruhoz jutni, az marad a nagyobb hálózatok nagyvárosi – esetleg nem központi – boltjainál.
A kisebb magán textilláncok tulajdonosai nem győznek panaszkodni a nagy hálózatok gyilkos konkurenciájára: a Mango, a H&M, a C&A, de még a kisebb Schöps vagy Maldone gyakori árengedményeivel valósággal kiüti a középkategóriás boltokat. Valójában az a vásárló jár a legjobban, akinek nincs határozott elképzelése, s a boltokban csavarogva csap le az előnyös ajánlatra. Az outlet-centerben különösen ez a vásárlói magatartás ajánlott. Parndorf egyébként – csakúgy, mint a Shopping City Süd – egyre fokozottabban támaszkodik a határon túlról érkező vásárlókra, s igyekszik igényeiknek megfelelni. Nyelvtanfolyamokra küldik az eladókat, illetve magyarul, szlovákul, csehül beszélő munkatársakat vesznek fel. Parndorf fura mézeskalácsházait megirigyelte egyébként Alsó-Ausztria is: 68 ezer négyzetméteren 40 millió euró beruházással megépül a Leoville Outlet – az A2-es déli autópályánál, közvetlenül a bécsi kijárat után, Leobersdorfnál.
Bécs a tendencia folytatását várja, de egyelőre még számítások sincsenek arra vonatkozóan, vajon az érintett országok uniós csatlakozása, és ezzel a forgalmi adó visszaigénylési lehetőségének megszűnése nem csappantja-e majd meg a beszerzési kedvet.
MAGYAR GONDOK. Ami a magyaror-szági viszonyokat illeti, a hazai ruhá-zati ipar már belerokkant abba, hogy itthon a bálásruha és a kínai import lett az uralkodó. A csak lassan emelkedő életszínvonal miatt a hazai ruházati cikkek forgalma változatlan áron számolva még mindig nem érte el a nyolcvanas évek szintjét. Kicsi a bolti kereslet, így a megtérüléssel nem kecsegetető legális ruhabizniszbe a külföldi cégek sem fektetnek be.
 |
| Budapesti bevásárlóközpont. A jó helyek már elkeltek. |
Ennek ellenére a reménykedő szakmai befektetők időről időre próbálják megvetni lábukat a magyar ruhapiacon is, nem sok sikerrel. A La Standa a kilencvenes évek derekán a Pólus Centerben próbált szerencsét, de alig egyéves kínlódás után elvonult. A Kleider Bauer még korábban, a nyolcvanas évek végén kezdte, de végül feladta magyar hídfőállását. Tavaly bejött viszont a 12 országban félezer áruházat működtető C&A. Mint Norbert W. Scheele, a Magyarországon három áruházat működtető lánc közép-kelet-európai vezérigazgatója elmondta, az árakat ugyanazon a bázison kalkulálják nálunk is, mint Ausztriában, így az árkülönbség fő oka a magas, 25 százalékos magyar áfa és a behozatali vám.
“A hazai ruházati iparnak és a korábbi kereskedelmi hálózatnak a végső kegyelemdöfést az olcsó távol-keleti gyártók adták” – véli Marosi Ilona, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnökségének tagja, aki az időközben kivonult Kleider Bauer volt magyar leányvállalatának igazgatósági elnöki tisztét is betöltötte. Ma a hazai választék 95 százaléka távol-keleti import ruha.
A kereskedők nem képesek ütőképes beszerzési társaságokat létrehozni. Tárgyalási pozíciójuk, így a beszerzési áraik is, nagyságrendekkel rosszabbak az uniós nemzeti piacokat uraló multinacionális szakáruház-láncokénál, amelyek közvetlenül a kínai cégeknél bérmunkában gyártatják az árut. A kínai gyártók nemcsak a nevetségesen alacsony bér miatt olcsóbbak, hanem azért is, mert nincs raktárkészletük, kockázatuk. Minden egyes ruhadarabot rendelésre, illetve bérmunkában gyártanak. Mivel a magyar piac fénykorában sem volt európai léptékű, most, a szűk esztendők idején keveset forgalmazó hazai ruhások együtt sem tudnának annyit rendelni, amennyiért “szóba állna” velük valamelyik ázsiai ruhagyár. Mivel beszerzési társaságuk sincs, kénytelenek a környező országok drága nagykereskedelmi piacairól vásárolni. Így a drágábban beszerzett termék, nagyobb áfa-tartalommal persze még többe kerül a magyar boltokban, mint a közvetlenül a termelővel bérmunkában, dömpingáron gyártatott cikkek.
Az uniós csatlakozás utáni életszínvonal-emelkedéssel, az egyelőre még sovány középosztály megerősödésével várható a ruhás cégek lassú, de rendíthetetlen előretörése. Marosi Ilona nem a belvárosi sétálóutcákban várja a ruhakereskedelmi láncok betelepülését, hiszen a jó helyek már elkeltek, hanem a bevásárlóközpontokban. Azt tartja valószínűnek, hogy egy-egy teljes kiskereskedelmi láncot vásárol majd a betelepülő, hiszen ezzel gyorsabb, hatásosabb lehet a piaci offenzíva. Az ámuló magyar bevásárló-turistákat vonzó “outlet falvak” születésére azonban nem számít Marosi Ilona, mert nincs jelentős hazai gyártás. A butikok ellátására szerveződött hazai háttéripar egyelőre nem akkora, hogy felesleges készlete termelődhetne.
