Tíz perc alatt vesztette el kollégám a kétnapos utánjárással szerzett különleges nászutas kedvezményt. Miután ugyanis bejelentették a jegybanki árfolyamsáv “eltolását”, azaz közvetve a forint leértékelését, már csak több mint 270 forintért kapott eurót az útra, holott az előző nap 260-ért is válthatott volna. Amit nyert a nászutas kedvezményen, elvesztette a drágábban váltott költőpénzen.
V.-t “foglalkozási ártalom” érte: épp lapját tudósította a kormányülésről ahelyett, hogy valutaváltással foglalatoskodott volna. V. ebből azt a következtetést vonja le – ha nem is ezekkel a szavakkal -, hogy néha ellentétbe kerül egymással a magánérdek és a szakmai meggyőződés. Magánemberként nem járt jól, ám magasabb szempontból kedvező fordulat történt, szakítottak az erőltetett felértékelés politikájával, megtörtént az infláció elleni küzdelem és az exportösztönzés egybehangolása.
Két kérdés a leértékelésről
1 Elérhetők-e az MNB idei és jövő évi inflációs célkitűzései, s van-e még értelme ilyenekről beszélni?
Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő Rt. befektetési vezetője DURONELLY: “Az inflációs célkitűzés értelme attól függ, mennyire marad fenn az MNB szabadsága a kamat meghatározásában, és így adott esetben a forint erősítésében. Az idén decemberre ígért 4,5 százaléknál némelyest nagyobb drágulást várok, a jövő év végi 3,5 plusz-mínusz 1 százalékpontos cél viszont teljesülhet. Ennek feltétele, hogy a forint kurzusa az euróval szemben az idén nyáron stabilizálódjék.”
Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. vezető elemzője TÖRÖK: “Az idén valószínűleg nem, jövőre viszont elérhető az inflációs cél. Őszre 250 forint körül, jövőre pedig e szint alatt stabilizálódhat az árfolyam az euróval szemben. Az Európai Központi Bank kamatcsökkentése ismét vonzóvá teheti a forintbefektetéseket. Korábban az MNB tartott a költségvetéstől és a bérkiáramlástól, de ezt ma már felülmúlja a külső defláció hatása. Az inflációs célkitűzésnek van értelme, de nem kell mereven ragaszkodni hozzá.”
BARTHA: “Az MNB beadta a derekát, de éppen jókor jött az ECB kamatcsökkentése, az árfolyam egy héten belül visszaerősödhet a 250 forint/euró körüli szintre, ami mellett az inflációs célok elérhetők.”
2 Várható-e a versenyképesség és a fizetési mérleg számottevő javulása?
DURONELLY:”A forint devalválása természetesen javítja a versenyképesség statisztikai mutatóit, de középtávon ez már kevés. Valójában a versenyképesség olyan stratégiai tényezőkön múlik, mint az iskolarendszer, a munkaerő-mobilitás, az átképzés, a szakiskolai képzés.”
TÖRÖK: “Az árfolyam nem csodaszer, számottevő javulás nem várható a sáveltolástól. De látni kell, hogy az eurónként 240 forintos árfolyam mérföldkő, amelynél erősebb kurzust az exportőrök képtelenek elviselni. Javulhat a befektetők bizalma a kormány gazdaságpolitikája iránt, hiszen a 76 milliárdos csomaggal demonstrálták, hogy mindenképp tartani kívánják a költségvetést.”
Bartha Attila, a Kopint-Datorg Rt. tudományos főmunkatársa BARTHA: “Az árfolyam csak az egyik, s nem is a legfontosabb tényező, amely befolyásolja a versenyképességet; ennél lényegesebb a termelékenység, illetve a fajlagos bérköltség alakulása. Ugyanakkor a tavalyi, 243 forint/euró átlagos árfolyamhoz képest a megcélzott, 250 forint körüli kurzus olyan elmozdulást jelent, amely – ha az idén már nem is – jövőre javíthatja az exportőrök helyzetét.”
Persze más a forint, és megint más az önálló monetáris politika. Az előbbi még egy darabig létezik, bár mind többen siettetnék, hogy adja át a helyét az eurónak. Az utóbbinak viszont már egy pár hónapja befellegzett, legalábbis abban a szűk értelemben, ahogyan egyesek Járai Zsigmond jegybankelnök hatására értik az önállóságot.
E szűk értelmezésnek a 2001 nyarán meghirdetett, úgynevezett inflációs célkitűzéses rendszer adott keretet: ebben a jegybank másfél évvel előre meghirdetett pénzromlási mértéket próbál elérni a maga eszközeivel. Ha szoros oksági összefüggés van a deklarált inflációs cél és az ennek elérése érdekében bevetett eszközök között, akkor a jegybank kikezdhetetlen, akár egy perben ítélkező bíró. Ám az árfolyamsáv elleni, január közepi roham idején összeomlott a feltételezett racionalitás. Akkor a forint az árfolyamsáv széléig erősödött, így elkerülhetetlenné vált a kamatvágás, és a kamatpolitikát nem lehetett többé az inflációfékezés jegyében működtetni.
FÜLESEK. A kamatmeghatározás helyett a sávon belüli jegybanki intervenciók stabilizálták a forint árfolyamát. Erre módot adott a január közepi roham idején, törvény adta kényszerből vásárolt 5,3 milliárd euró, amiből a jegybanknak május 23-ig sikerült 3,8 milliárdot szép apránként eladnia. Járai Zsigmond 26-án bejelentette: véget vet a fölös eurómennyiség eladásának. Három napra rá rohamos gyengülésnek indult a forint, amiben – az elterjedt magyarázat szerint – a jegybankelnök bejelentése és a rossz gazdasági mutatók (“fundamentális okok”) is szerepet játszottak. Más információk szerint egyes befektetők már előre tudtak arról, hogy a kormány és a jegybank leértékelő lépésre szánja el magát. Egyesek szóba hozták a londoni J. P. Morgan nagybankot, amely januárban alaposan megégette magát a forintvásárlással, ám most kellő időben átadott “fülessel” kárpótolták volna. Mások úgy tudják, a befektető cég berkein belül csupán feltételezésként merült fel egy esetleges kormányzati intézkedés, amely aztán, június 4-én, csakugyan igazolódott is. A hírek szerint mindenesetre a titkosszolgálatok már ellenőrzik a kormánytagok mobiltelefon-hívásait.
“A bankközi piacon eddig 252-253 forint/euró volt a figyelembe vett plafon. Az elmúlt évben ugyanis az árfolyam e szintet elérve, két alkalommal is visszaerősödött, és emiatt a befektetők bízhattak benne, hogy e határnál érdemes forintot venni. Most viszont valakik úgy gondolták, inkább nem vesznek, hanem eladnak” – magyarázza a találgatások alapját Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetője.
Az események a monetáris unió előszobáját jelentő európai árfolyam-mechanizmus (ERM II) miatt is felgyorsultak. Az EU-ban körvonalazódó újabb elképzelés szerint miután a csatlakozó országok beléptek az ERM II-be, nemzeti valutájuk csak igen szűk sávban, plusz-mínusz 2,25 százalékkal ingadozhat az euróval szemben, pedig eddig mindenki plusz-mínusz 15 százalékról tudott, és a magyar árfolyamrendszer is ennek megfelelően működik. Pedro Solbes, az EU pénzügyi biztosa e bejelentését a közép- és kelet-európai pénzügyi vezetők először magánvéleménynek nyilvánították, a múlt héten viszont már László Csaba pénzügyminiszter megkerülhetetlen feltételként emlegette a majdani szűk sávot.
Ha mielőbb be kíván lépni az ország az ERM II-be – Járai Zsigmond jegybankelnök például egy interjúban 2005 elejét jelölte meg kívánatos időpontként -, akkor már most gondolni kell arra, milyen árfolyammal csatlakozzunk. Az infláció fékezése az erősebb forint mellett szól, a növekedés, az exportösztönzés és persze a nagyobb költségvetési mozgástér gyengébb csatlakozási árfolyamot kíván. Ebben hozott kompromisszumot a kormány és a jegybank múlt heti – meglepetésszerű – “csomagja”, amelynek részeként 2,26 százalékkal leértékelték az árfolyamsáv közepét, miközben változatlanul hagyták a lehetséges ingadozás plusz-mínusz 15 százalékos mértékét. Az árfolyamsáv eltolása nem közvetlenül okozott devalválást (hiszen a valóságos kurzus messze belül volt a régi és az új sávban egyaránt), hanem a piaci szereplők felé adott jelzéssel: azzal, hogy a gazdaságpolitika a korábbi 245 forint/eurónál gyengébb árfolyamot tart kívánatosnak. Egyelőre nehéz megítélni, nem lőttek-e túl a célon, nem csökken-e túlságosan a forint kurzusa. Mindenesetre Járai 250 forint/eurót mond, László Csabának pedig megfelelne a 250 és 260 között ingadozó forint is. 
A CSOMAG MÁSIK FELE. A kormány múlt heti ülése után Járai sietett közölni: a kabinet kérésére fogadta el a forint középárfolyamának 2,26 százalékos leértékelését. Ezért mintegy “cserébe” a kormány költségvetési megtakarítási csomaggal rukkolt ki.
A 76 milliárd forintos megszorításban is a jelzés a lényeg. Egy hónapja Medgyessy Péter miniszterelnök még úgy nyilatkozott: az euró bevezetése során nem hajlandó belemenni olyan “erőltetett menetbe”, amely megszorításokkal jár együtt (Figyelő, 2003/20. szám). Most azonban, a GDP 0,4 százalékának megfelelő lefaragással demonstrálták, fontos a költségvetési cél, a 4,5 százalékos idei hiány elérése. Aligha érthető ez másként: a kormány visszatért ahhoz a – tavaly nyáron elhatározott – menetrendhez, amely szerint már 2005-ben teljesíteni kívánják az euró bevezetésének egyik legkényesebb feltételét, a 3 százalék alá szorított költségvetési hiányt.
TRÓJAI FALÓ. Más kérdés, hogy a csomagból csak a költségvetési intézmények kiadásainak “fűnyírószerű”, 40-45 milliárdos lefaragása számít igazi újdonságnak. A lakástámogatások 6-16 milliárdos megnyirbálását már korábban bejelentették, a tárcák költségvetési maradványainak 20-25 milliárdos elvonása pedig nem a törvényben jóváhagyott büdzsét, hanem az ezen felüli pénzforrásokat apasztja.
A közkeletű értékelés szerint az árfolyamsáv eltolásával az exportőr lobbinak igyekeztek kedvezni, és a vállalkozói érdekképviseletek csakugyan üdvözölték is a június 4-i csomagot. Az elemzők szerint a 250 körül stabilizálódó árfolyam biztosíthatja az összhangot az inflációs célok és az export-versenyképesség között. Most persze égetően szükségesnek látszik az exportösztönzés, amely már a választások idején is a vaskos szocialista követelések között szerepelt. Az első negyedévben ijesztő mértékű, 1 milliárd eurós rekord deficit keletkezett a folyó fizetési mérlegben. Ám az exportösztönzés trójai faló, amely eleve kikezdi a féltve őrzött jegybanki önállóságot. “Az MNB alapvető feladata a nemzeti fizetőeszköz belső és külső vásárlóerejének védelme” – szól a Járai által annyiszor citált passzus. Ha azonban a monetáris politika alakítása során nemcsak a fogyasztói árindex leszorítását tartják szem előtt, ráadásul megkérdőjelezhető a közvetlen összefüggés az inflációs célok és az intézkedések között, akkor változásnak kell jönnie. Az utolsó éveit élő forint stabilitását egy távlatokban gondolkodó gazdaságpolitika alapozhatja meg. Ami elképzelhetetlen a kormány és a jegybank összhangja nélkül.
