Üzleti tippek

A kormány uralja a hírműsorokat

Az ORTT legfrissebb adatai szerint nyáron valamennyi hírműsorban a kormánypártok kaptak több szereplési lehetőséget véleményük kifejtésére, az ellenzék elsősorban megemlékezések alkalmával kerülhetett a képernyőre. Gyurcsány Ferenc szerepelt a legtöbbet, az ellenzékiek közül Dávid Ibolya próbálta megközelíteni őt.

Az ORTT adatai szerint júniusban nagy arányban a kormány uralta a hírműsorokat. A közszolgálati adók hírszolgáltatásában a kormányzat szereplése 64,6 százalékot, a parlamenti ellenzéké 35,3 százalékot tett ki. A kereskedelmi műsorszolgáltatóknál az arány nagyjából hasonló volt: a kabinet és a koalíció szereplései 60,5, az ellenzéké pedig 39,5 százalékot értek el. A vizsgált periódusban Gyurcsány Ferenc interjúi domináltak (4711 másodperc), a miniszterelnököt Kóka János követte a sorban. A leghosszabban nyilatkozó ellenzéki politikus Dávid Ibolya, az MDF elnöke volt.

Az egyes hírműsorok közül a Déli Krónikában szerepeltek a legmagasabb arányban a kormánykoalíció képviselői (72,4 százalékban). Az MSZP parlamenti frakcióját a 180 perc és a Krónikák juttatták a legtöbb szereplési lehetőséghez. A parlamenten kívüli pártok szereplési lehetőségei viszont jelentősen visszaestek 1,7-ről 0,2 százalékra.

A Kossuth rádió hírműsoraiban a kormánykoalíció megszólalásainak aránya 70 százalék felett alakult. A kormányzat legnagyobb előnyét a Déli Krónikában regisztrálták (80 százalék).

Négy műsorban a kormányzat 70 százalék feletti beszédidőt ért el: Déli Krónika (88 százalék), Esti Krónika (74,8 százalék), RTL Klub Híradó (73,9 százalék), Danubius Rádió (86 százalék). A megújult Kossuth rádió programjaiban az előző hónaphoz viszonyítva ugrásszerűen csökkent az ellenzék szerepeltetése, ezen belül is a Fidesz prominenseinek interjúira szánt műsoridő mérséklődése volt a legszembetűnőbb.



A kormány uralja a hírműsorokat 1


A képviselői mandátummal nem rendelkező politikusok közül Demszky Gábor jelenhetett meg a leggyakrabban a képernyőn (37 eset), aki főként a 4-es metróval és az új budapesti rendőrfőkapitány kinevezésével kapcsolatban nyilatkozott. Érdekesség, hogy a parlament egyetlen független képviselője az előfordulások 0,1 százalékát tudhatta magáénak: Gyenesei István csupán egyszer kapott szót a vizsgált időszakban, amikor a Krónika esti adásában a Somogy Megyei Közgyűlés helyzetéről nyilatkozott.

Az ellenzék a megemlékezésekkor villantott

Az ellenzék két témában (belpolitikai ügyek és megemlékezések, ünnepnapok) kapott több lehetőséget álláspontja kifejtésére, mint a kormánykoalíció. A kabinet és a kormánypártok napirendjének legfontosabb elemei: a kormányátalakítás, az egészségügyi reform legújabb lépései, illetve az ombudsmanok választása volt. Számos híradás foglalkozott a koalíciós partnerek közötti viszonnyal, hiszen több kérdésben is nézetkülönbségek alakultak ki a koalíciós pártok között.

A Fidesz képviselői a kormányzat munkáját kritizálták a legtöbbször, emellett a népszavazási kezdeményezésükkel kapcsolatban is igen gyakran nyilatkoztak. A KDNP prominensei elsősorban a Gripen-üggyel összefüggésben adtak interjút – vizsgálóbizottság felállítását követelték a kormánytól. Az MDF politikusai számos alkalommal nyilvánultak meg egy kormánytag állítólagos áfacsalásával és az olajüggyel összefüggésben.


—-Kritizáló politikusok—-

A politikusok szerepléseik több mint harmadában „nemtetszésüknek” adtak hangot, a kritikák többsége a kormányzatot illette. Az első három legtöbb negatív ítéletet megfogalmazó politikus Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (63 eset), Mikola István frakcióvezető-helyettes (59 eset) és Navracsics Tibor frakcióvezető (52 eset) volt.

A szereplések mindössze egy százaléka tartalmazott valamilyen elismerést. A legtöbb dicséretet megfogalmazó politikus egyébként szintén Gyurcsány Ferenc volt. Ő 22 esetben fejezte ki nagyrabecsülését valamilyen intézmény tevékenységével kapcsolatban, az esetek kétharmadában (14 eset), saját kormányát és pártját illette pozitív jelzőkkel.

Sokat szereplő kormánypárti politikusok

Júniusban a műsorok szereplőinek 30,8 százaléka a politikai élet személyiségei közül került ki. A kormánykoalíciót a szereplők 19,1, a parlamenti ellenzéket 11,7 százaléka képviselte. A közszolgálati műsorszolgáltatóknál a szereplők 34,5 százaléka került ki a hatalmi szféra reprezentánsai közül.

A pártkötődéssel nem rendelkezők közül azok fordultak elő a leggyakrabban, akiknek az intézményi státuszára nem derült fény. A második helyen a rendőrség és a VPOP reprezentánsait, illetve a vállalatok, vállalkozások, gazdasági szervezetek dolgozóit találjuk. A legtöbbször felbukkanó, formális politikai kötődéssel nem rendelkező közéleti személyiség Sólyom László köztársasági elnök volt, aki leggyakrabban az ombudsmanok jelölése és Horn Gyula kitüntetésének kapcsán, valamint a Rába szennyezésének ügyében nyilatkozott. A köztársasági elnök mellett Bencze József, az újonnan kinevezett országos rendőrfőkapitány munkáját kísérte kiemelt médiafigyelem.





A kormány uralja a hírműsorokat 2





















A tíz leghosszabban nyilatkozó politikus
NÉV A kormány uralja a hírműsorokat 3 BESZÉDIDŐ (%)
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Gyurcsány Ferenc A kormány uralja a hírműsorokat 3 15,8
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Kóka János A kormány uralja a hírműsorokat 3 6,0
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Dávid Ibolya 5,0
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Horn Gábor A kormány uralja a hírműsorokat 3 4,1
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Horváth Ágnes 3,3
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Pokorni Zoltán A kormány uralja a hírműsorokat 3 3,1
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Navracsics Tibor A kormány uralja a hírműsorokat 3 2,9
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Daróczi Dávid A kormány uralja a hírműsorokat 3 2,8
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Takács Albert A kormány uralja a hírműsorokat 3 2,7
A kormány uralja a hírműsorokat 4
Szili Katalin A kormány uralja a hírműsorokat 3 2,6

A kormány uralja a hírműsorokat 2
A kormány uralja a hírműsorokat 23


Sztártémák

Júniusban egyébként a kormány működése számított a „legnépszerűbb” témának az elektronikus sajtóban az ORTT legfrissebb elemzésének adatai szerint. Ezen belül is kiemelten foglalkoztak az egészségügyi reformcsomag aktuális intézkedéseivel, de nagy számban fordultak elő a kormányátalakítást, a lemondásokat, személycseréket érintő tudósítások is. (Júniusban nevezték ki az új kormányszóvivőket, ebben a hónapban alakította át Gyurcsány Ferenc a kabinetet is).

A második leggyakrabban előforduló tematikai csoportnak a balesetek, természeti katasztrófák számítottak. A júniusi viharok jelentős károkat okoztak országszerte.

A belpolitikai ügyek részesedése az előző hónaphoz képest jelentős mértékben nőtt (6,5 százalékról 10,5 százalékra). Ezen a területen főleg a Fidesz népszavazási kezdeményezése kapcsán kialakult helyzettel, valamint az Alkotmánybíróság és az Országos Választási Bizottságot közti csörtével foglalkoztak sokat a híradók, de sokáig téma volt Kármán Irén június 22-én kirobbant botránya. Nagy teret szenteltek ezenfelül az áfacsalással vádolt Kóka János ügyének és a Gripen-beszerzés kivizsgálására létrehozott bizottság felállításának is.

Az ORTT júniusban is vizsgálta az elektronikus médiumok hírszolgáltatási tevékenységét, elsősorban arra tekintettel, hogy mennyiben érvényesül a közszolgálati és kereskedelmi csatornák politikai műsoraiban a tájékoztatás kiegyensúlyozottságának és pártatlanságának törvényi követelménye. A jelentés az MTV1 déli és esti Híradójára, a Duna Televízió Hírórájára, a Kossuth rádió 180 perc című hírműsorára, a Déli és Esti Krónikára, a TV2 Tények című hírműsorára, az RTL Klub Híradójára, valamint a Danubius és Sláger Rádió reggeli hírblokkjára, a Tények este című műsorára, az ATV Híradójára, az Echo TV Híradójára és a Hír TV Híradó 21 műsorára terjedt ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik