Üzleti tippek

Önerőből nem tud fizetni a köztévé

Saját anyagi erejéből nem tudja visszafizetni két éve felvett, augusztusban lejáró, kamatok nélkül négymilliárd forintos hitelét a Magyar Televízió (MTV) - erősítette meg az MTI értesülését Rudi Zoltán tévéelnök.

Kizárt, hogy a hitelt önerőből visszafizessék, az idei költségvetésbe ezt a kiadást nem tervezték be – mondta az elnök. Egy, a Bojtár utcai televíziós bázis melletti, az MTV korábbi vezetése által eladott telek visszaadásával teremtette meg a kormányzat a hitelfelvétel fedezetét, a tulajdonba adás azonban „még várat magára” – tette hozzá. Három megoldás lehetséges: kormánygaranciával meghosszabbítják a hitelt egy-két évvel, vagy az Országgyűlés, mint tulajdonos, a korábbi évek hiányos garanciáját most megoldja, vagy a telep lesz a fedezet” – sorolta lehetséges megoldásokat Rudi Zoltán.

„A kormánynak mindenképpen lépnie kell” az MTV-székház ügyében. Nagyon drága lesz a költségvetésnek jövő júliustól a privatizációs szervezet által még a kilencvenes években megvásárolt, majd nemrégiben egy kanadai cégnek értékesített ingatlan bérlete, mivel ennek díja progresszíven tovább emelkedik – mondta. Az elnök nem kívánta kommentálni az MTI azon értesülését, miszerint a 4,5 milliárd forintért eladott épületért évente mintegy egymilliárdos bérleti díjat kell akkortól fizetnie a közszolgálati médiumnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik