Üzleti tippek

Terroristák és az internet

Pár évvel korábban azt gondoltuk, az internet egy olyan zárt világ, ahova nem szivároghat be a külvilág. Mára azonban a virtuális világ semmivel sem védettebb a terror ellen, mint a bombamerényleteket elszenvedő nagyvárosok.

A világ terroristái ismerik és használják is az internetet: egyre fejlettebb technológiát alkalmazva sokrétűen használják céljaik elérésére. A világ vezető országai ezért mind nagyobb figyelmet fordítanak a világhálón megjelenő információk titkos, vagy nyílt ellenőrzésére. Számos terrorelhárító szakember, ügynök dolgozik azokban a szervezetekben, amelyek a terroristák terveit igyekeznek kifürkészni.

Csapás, ellencsapás

Titkos csaták, taktikai támadások, és elhárító hadműveletek folynak nap, mint nap az internetes oldalak, fontos webhelyek, interneten működő adatrendszerek tucatjainak megvédése érdekében. Az amerikai biztonsági szakemberek szerint egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a terroristák a jövőben az internet segítségével közlekedési, katasztrófavédelmi vagy banki rendszerek ellen intéznek majd támadásokat.

A terroristák korábban a világhálót leginkább kapcsolattartásra használták, mostanra azonban ezek a szervezetek behálózták az egész internetet is. Nemcsak hogy saját weboldalt működtetnek, de egyre inkább médiaként használják a net lehetőségeit. Az internet alapműködéséből fakadóan ennek korlátozása elképzelhetetlen.

Mégis mit tehetünk?

A madridi, a londoni és a hétvégi egyiptomi merényletek kapcsán felmerülhet a gondolat, hogy lehetne-e tenni valamit a potenciális veszélyt jelentő weboldalak ellen?

A biztonsági szakemberek folyamatosan figyelik az al-Kaida és a vonzáskörzetébe tartozó oldalak tartalmát. Innen igyekeznek minél több információhoz jutni a szervezetek működésével kapcsolatban. Hackerek, crackerek, számítógépes és biztonsági szakemberek vívják láthatatlan harcukat az információért, mindkét oldalon.

A másik oldal viszont egyre aktívabban használja a hálót további „harcosok” toborzására, erőfitogtatásra és propaganda tevékenységre. Ezeken az oldalakon hozzák nyilvánosságra közleményeiket, üzeneteiket a világ számára. Az al-Kaida hálózatok láthatatlan hálót szőnek az internet világában. A weboldalak gyakran költöznek, vándorolnak, így legtöbbször még a szerkesztők sem ismerik egymást. Ebbe a világba azonban beszivárogni szinte lehetetlen.

Korlátozni ugyan nem lehet, de megfigyelni, igen. Erre a figyelemre alapoznak azok a szervezetek, amelyek szívesen üzennek a megfigyelőiknek. A terrorcselekményeket magukra vállaló sejtek legtöbbször ilyen módon informálják a világot tetteikről.

A CIA sokszor nyelvi nehézségekbe ütközik, állításuk szerint nincs elég emberük az ilyen hálózatok fegyelemmel kísérésére. A legmegdöbbentőbb, hogy a szerverek legtöbbször az USA internet szolgáltatóinak szerverei között lapulnak, ami akár arra is lehetőséget adhatna, hogy az elhárítás könnyebben jusson adatokhoz. Ezeket azonban gyakran hamis információkkal és adatokkal, mintegy csaliként használják a terroristák.

Újszerű alkalmazás

A napokban lefülelt drogkereskedők hívták fel a figyelmet arra, hogy a világot teljesen behálózó, jól működő szociális hálók szintén lehetőséget adnak a különböző csoportok egymás közötti kommunikációjához.

A cyberterrorizmus által okozott kár pontosan mérhető, és egyre inkább egyenértékűvé válik a nehezebben kivitelezhető fegyveres támadásokkal. A nemzetközi szervezetek szerint növekszik a cyber-terrortámadások által elérhető célpontok száma is, mivel az internethasználat egyre szélesebb körű a világon. Elmúlt az az idő, amikor a terroristák még lebecsülték az interneten okozható károk nagyságát.

A világháló által elérhető gyors kommunikáció segíti az al-Kaida, a Hamász, vagy a csecsenföldi harcosok akcióit. Az internet olcsó és gyors lehetőséget nyújt az általuk képviselt ideológiák olcsó és széleskörű terjesztésére is.

Profik mindkét oldalon

A terroristák által fizetett computeres bűnözők igyekeznek feltérképezni a lehetséges célpontokat. Az ilyen adatgyűjtés egy része nyílt adatbázisok elemzésével, más részük titkos adatbázisok feltörésével történik. A legtitkosabb műveletek a banki és a stratégiai rendszerek gyenge pontjait tapogatják le. Sokan feltételezik, hogy a terroristák anyagi forrásainak egy része is „legális” árfolyamnyereségként jelenik meg a világ tőzsdéin.

Sajnos a neten szinte minden megtalálható ahhoz, hogy bárki otthon bombát barkácsolhasson, vagy néhány program letöltésével megpróbáljon adatbázisokba bejutni. Számtalan oldalon találhatunk olyan információkat, amelyek a terror eszköztárának a titkaiba enged betekintést.

Az utóbbi években többször okoztak kellemetlen meglepetést, vagy anyagi károkat olyan fiatalok, akik csupán kíváncsiságból szabadítottak vírusokat az internetes közösségre. Egyre nagyobb az esélye annak, hogy egy napon átfogó támadás indul virtuális világunk rendjének felforgatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik