A német–szovjet megnemtámadási szerzõdés, közismert nevén a Molotov–Ribbentrop-paktum Moszkvában, az 1939. augusztus 23-án Vjacseszlav Mihajlovics Molotov szovjet, és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter által aláírt megállapodás. A felek a szerzõdéshez csatolt titkos záradékban megállapodtak Európa keleti térségeinek érdekszférákra történõ felosztásáról, ám az iratok titkosítása miatt erre hivatalosan csak 1989. május 23-án derült fény. Bár Lengyelország és a Baltikum német-szovjet megszállása annyira látványosan tervszerûen zajlott, hogy a történészek addig is feltételezték egy ilyen záradék meglétét, azt a szovjetek természetesen tagadták.
Majd húsz évvel késõbb, némi fáziskéséssel reagált az európai politikai élet is: az Európai Parlamentben felvetõdött, hogy a paktum az egyik világháborús bizonyíték, amely arra mutat, a náci és a kommunista totális diktatúra egyaránt menthetetlen és mentegethetetlen etikailag, a „gyakorlati” különbségek ellenére is.
Megállapodás titkos záradékkal
1939. augusztus 23-án Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerzõdést kötött, és kölcsönösen garanciát vállalt, hogy nem vesz részt egymás elleni szövetségekben. Egy titkos záradék rögzítette Lengyelország kettéosztását, valamint Sztálin szabad kezet kapott Finnországban, Észtországban és Lettországban, míg Hitler Litvániával tehetett bármit, szovjet jóváhagyással.
Miután Hitler 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot, amivel kezdetét vette a II. világháború, e titkos megállapodás értelmében 1939. szeptember 17-én szovjet csapatok támadtak Lengyelországra és felvonultak az egyezségben megállapított határvonalig. A szovjet megszállási övezetben azonnal megkezdõdtek a letartóztatások, politikai gyilkosságok, és megtörtént a katyni mészárlás. Sztálin kiadta Hitlernek a Szovjetunióban menedéket kérõ német kommunistákat is.
A szovjet történészi értékelés 1989 elõtt…
1989-ig a kommunista történetírás természetesen kialakította a szovjet „imidzset”, amelyben a „jó” Sztálin állt szemben a „rossz” Hitlerrel. Természetesen a Molotov-Ribbentrop-paktumról vagy záradékáról jó ideig szó sem esett. Ez azonban 1989 után gyökeresen megváltozott. Néhány epizód az értékelés történetébõl: az orosz szerzõk által 1966-ban írt Világtörténet 10. kötete szerint „A második világháború a kapitalista rendszer szülötte volt. […] Abban, hogy a háború kirobbanhatott, komoly része volt annak a politikának, amelyet Anglia és Franciaország kormányai folytattak az Egyesült Államok uralkodó köreinek támogatásával. Ez a politika szovjetellenes céllal sorozatos engedményeket tett az agresszoroknak, és megegyezésre törekedett velük.”
Ribbentrop Moszkvába utazik:
A Molotov-Ribbentrop-paktumnak itt nyoma sincs. Másrészt nem véletlen a nyugattal szembeni ellenséges hangnem, tekintve, hogy 1965-66-ban igen kiélezett volt az ûrverseny az oroszok és az amerikaiak között: az elsõ orosz ûrséta vagy például az elsõ amerikai távközlési mûhold fellövésének éve 1965!
A hét évvel késõbb idehaza megjelent Világtörténelmi kisenciklopédia érdekessége, hogy ez egy NDK-ban készült munka magyarra fordítása, és legalább említi a paktumot, amelybe a nyugatiak kényszerítették bele Sztálint: „[…] elfogadta a német kormány által elõterjesztett javaslatot, hogy a két állam megnemtámadási szerzõdést írjon alá egymással (1939. aug.). A szovjet kormány ezzel keresztülhúzta azt a szándékot, hogy a Szovjetuniót a legnagyobb imperialista államokból alakult katonai blokk támadásának és ezzel kétfrontos háborúnak tegyék ki.”
…1989 után
Az idehaza megjelent modern orosz értékelések közül csak két ismert példa álljon itt. Mihail Heller és Alekszandr Nyekrics történészek szerint „[…] a Szovjetunió a Németországgal kötött paktum aláírásával megnyitotta az utat a háború felé.[…] A Lengyelország elleni [német és szovjet] offenzívának immár nem volt semmi akadálya. A „Pravda” idézett [korabeli] cikkében a „béke eszközének”, „békepaktumnak” nevezte a szovjet-német megnemtámadási szerzõdést, amely kétségtelenül hozzá fog járulni „a nemzetközi feszültség enyhítéséhez”.”
Míg az egyik legismertebb Sztálin-kutató orosz történész, Edvard Radzinszkij egyszerû adásvételként értelmezte a titkos záradékot: „[…]rögzítették az árat, amit Hitler fizet neki a paktumért. […] Az aláírás után a Gazda [Sztálin] küldött egy kis ajándékot Hitlernek: a régi Komintern maradványaiból a lágereiben ülõ német és osztrák kommunistákat átszállították Németországba, a Gestapo karmaiba.”
Az elszabadult paktumvita
2009. október 14-én – 20 évvel a paktum “hirtelen” elõkerülése után – az Európai Parlamentben heves vita alakult ki: „A konferencia megnyitóján felszólalt az Európai Parlament lengyel származású néppárti elnöke, Jerzy Buzek, aki felelevenítette az 1939. augusztusi Time Magazine sorait, amely „Kommunáci Megállapodásnak” nevezte a Molotov-Ribbentrop-paktumot. Ez talán „jobb elnevezés annak a megállapodásnak, melyben két totalitárius rezsim felosztotta maga között Közép- és Kelet-Európát” – mondta Buzek.” Az orosz kormány és a szocialista képviselõk tiltakoztak ez ellen.
Molotov Moszkvában aláírja a megállapodást. Mögötte áll Ribbentrop, a balján Sztálin. Forrás: wikipedia.com
A magyar közvélekedés: a jó, a rossz és a csúf
Az internetes fórumok kommentjei ékesen szólnak a közvélekedésrõl. 2009-ben a paktum nyilvánosságra kerülésének 20., megkötésének 70. évfordulóján is rengeteget írtak különbözõ magyar fórumokon. Az EU parlamenti, „nagypolitikai” felvetéshez hasonlóan sokan mutattak rá arra, hogy a kialakult második világháborús kommunista-náci diktatúra szembenállásának jó és a rossz morális oppozíciójaként való értelmezését széles körben fel kellene váltania a „mindkettõ egyformán hódító hatalmi célú totalitárius rendszer” koncepciójának. Csak egy példa a kommentekbõl: „[…]ha nem támadnak a németek ’41 júliusában akkor megteszik helyettük ezt az oroszok […]”.
A paktum aláírói
Ribbentropot a nürnbergi bíróság bûnösnek ítélte béke elleni,- háborús- és emberiség ellenes bûnök elkövetésében. Ennek értelmében, 1946-ban felakasztották. Tárgyalópartnerérõl, Molotovról „koktélt” neveztek el. A szovjet külügyminiszter egyébként 1986-ban, természetes úton halt meg. A Szovjetunió felbomlásával a világ hatalmi viszonyai átrendezõdtek: ez lehetõvé tette a kommunista eszme és a kommunista rendszerek hatásainak, illetve következményeinek felmérését is.
