Élet-Stílus

Szindbád Óbudán kísért

Az egykori óbudai vendéglátás aranykorát, a régi kisvendéglők hangulatát idézi meg az Óbudai Múzeum új kiállítása, amely Krúdy Gyulát, Szindbádot és a Vendelineket idézi meg, de snapszerozhatunk is a kártyaasztalnál. Videó.

Egészen Huszárik Zoltán legendás Szindbád-jelenetében érezhetjük magunkat ha kilátogatunk az Óbudai Múzeumba, ahol szinte épp olyan kisvendéglői asztalt és konyhát találunk, mint a filmben. Bár a húsleves zsírcseppjei itt nem járnak táncot, és a széles csonból sem suttyan a tányérunkra a velő, amely csak pirított kenyéren az igazi, “mert a zsemlye ilyesmihez nem nagyon alkalmas”, ahogyan azt Latinovitstól megtanulhattuk. Viszont megismerkedhetünk a kor tárgyaival, és belehelyezkedhetünk abba világba, amikor még az alázatos Vendelinek mindenben a vendég kívánságát lesték. A végén pedig akár snapszlizhatunk vagy ultizhatunk is egyet, ha csak le nem “fejeznek” egy bugylibicskával. (ennek magyarázata a videóból kiderül).

Az Isten veletek, ti boldog Vendelinek című kiállítás a századfordulótól a második világháborúig mutatja be az óbudai vendéglátás hagyományait, jellegzetességeit régi bútorokkal, tárgyakkal berendezett enteriőrök segítségével. Az Óbudai Múzeum saját tárgyai mellett a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Vendéglátóipari Múzeum darabjai színesítik a kiállítást.
A tárlat megidézi Krúdy Gyulát, akinek a Kéhli vendéglő volt a törzshelye, de emellett például a Sipos, a Bürgermeister, a Gigler, a Fahn, a Weber, a Nedeczky vendéglőket is, ahol mindig házias ételeket, jó borokat szolgáltak fel miközben szólt a sramli zene.
Kiállítanak egy kártyaasztalt, amelyen a játékos kedvűek snapszlizhatnak.

Az október 31-ig látogatható kiállításhoz számos gasztronómiai program is kapcsolódik. Minden hónap utolsó csütörtökén rendezik meg a Macskaköves esték elnevezésű programot, ezeken a cukrászdákról és kávéházakról, Krúdyról beszélgetnek a szakértők, pincepörköltet főznek a versenyzők, vagy éppen egy sétán végiglátogatják Óbuda kiskocsmáit.

A kiállításhoz ÓbudaGasztró – Egy falat múzeum címmel gasztroblogot indítottak, amely többek közt az Óbudán élt magyarok, zsidók, svábok és tótok jellegzetes ételeiből válogat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik