Élet-Stílus

Törölték a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat

A fővárosban egy hete zajló rendbontások, erőszakos cselekmények, a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt törölték a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, a világbajnokság március 13-án esedékes nyitóversenyét.

Szalman bin Hamad al-Kalifa, az ország trónörököse telefonon értesítette Bernie Ecclestone-t, az F1 elsőszámú irányítóját arról, hogy elmarad a verseny. Ecclestone kifejezte reményét, hogy a bahreini GP, amely 2004 óta szerepel a száguldó cirkusz programjában, mielőbb visszatér és újra rendezhetnek versenyt a szahíri pályán.

Egyelőre nincs hír arról, hogy pótolják-e valamikor az év folyamán az eredetileg húsz versenyből álló vb első futamát; az idénynyitó viadal így március 27-én lesz Melbourne-ben, és a november 27-én esedékes brazil GP-vel ér véget a sorozat.

Az arab országban zajló megmozdulások miatt az utóbbi napokban a nemzetközi szövetség több vezetője és a pilóták is jelezték, hogy jobb lenne törölni a versenyt. Ecclestone vasárnap azt mondta, ő maga nem látja át a helyi viszonyokat, és a bahreini trónörökösre, Szalman bin Hamad al-Kalifára bízza a GP-viadal sorsát.

Ez az első eset, hogy politikai okokból törölni kell egy futamot a Forma-1-ben.

Az idénynyitó, március 13-ára tervezett Bahreini Nagydíj törlése miatt várhatóan 19 futamos lesz az idei Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság.

Az idei módosított versenynaptár:
március 27.: Ausztrál Nagydíj
április 10.: Malajziai Nagydíj
április 17.: Kínai Nagydíj
május 8.: Török Nagydíj
május 22.: Spanyol Nagydíj
május 29.: Monacói Nagydíj
június 12.: Kanadai Nagydíj
június 26.: Európa Nagydíj
július 10.: Brit Nagydíj
július 24.: Német Nagydíj
július 31: Magyar Nagydíj
augusztus 28.: Belga Nagydíj
szeptember 11.: Olasz Nagydíj
szeptember 25.: Szingapúri Nagydíj
október 9.: Japán Nagydíj
október 16.: Koreai Nagydíj
október 30.: Indiai Nagydíj
november 13.: Abu-Dzabi Nagydíj
november 27.: Brazil Nagydíj

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik