Élet-Stílus

Sétálós győzelem Azerbajdzsán ellen

Győzelemmel kezdte a 2011-es esztendőt a labdarúgó-válogatott: Egervári Sándor együttese szerdán Dubajban felkészülési mérkőzésen 2-0-ra nyert az azeri csapat ellen.

A magyar válogatott legutóbbi öt mérkőzését megnyerte, ezt megelőzően erre 1984-85-ben volt példa, akkor hat egymást követő sikerig jutott a csapat. A válogatott legközelebb március 25-én a hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban.

A magyar válogatott az első pillanattól kezdve irányította a találkozót, ennek ellenére gólhelyzetet nem sikerült kialakítania. Az azeriek egy-egy távoli próbálkozást leszámítva nem jutottak el Király Gábor kapujáig. A magyarok az első komoly támadásukból gólt szereztek, Gera Zoltán pazar labdáját Rudolf Gergely értékesítette.

A szünetben pályára lépett Tököli Attila, aki hét év után húzta magára ismét a címeres mezt. A fordulást követően már több helyzete volt a világranglistán 99. azerieknek, de a második félidőre becserélt Fülöp Mártonnak köszönhetően nem tudtak egyenlíteni. A végeredményt Hajnal Tamás állította be egy szép lövéssel.

Gólok
37. perc: Gera remek indítását a védők között kilépő Rudolf úgy vette át, hogy azzal becsapta az azeriek kapusát, így már csak az üres kapuba kellett gurítania (1-0).
81. perc: Hajnal egy szép csellel játszotta magát tisztára a középpályán, majd egy igazítás után 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (2-0).

“Amikor elkezdtük járatni a labdát, akkor sikerült az azeriek mögé kerülnünk. Láthattuk, hogy van még mit javítanunk, de reméljük, ezt sikerül márciusig megtenni. Reményteljes vagyok abban, hogy jó formában várjuk majd a hollandokat és így meglepetést tudunk majd okozni” – nyilatkozta a mérkőzés után Egervári Sándor szövetségi kapitány.

Barátságos mérkőzés:
Magyarország-Azerbajdzsán 2-0 (1-0)
Dubaj, 2000 néző. Vezette: Abdalkarim (E.A.É.)
Gól: Rudolf (37.), Hajnal (81.)
Sárga lap: Priskin (23.), Juhász (66.), Gera (79.), illetve Iszajev (80.)
Magyarország: Király (Fülöp, 46.) – Lázár (Vermes, 70.), Vanczák, Juhász, Laczkó – Gera, Koman (Hajnal, 46.), Elek (Varga, 84.), Dzsudzsák – Rudolf (Vadócz, 46.), Priskin (Tököli, 46.)
Azerbajdzsán: Agajev – Szadigov, V.Hüszejnov, Allahverdijev, Melikov (J. Hüszejnov, 83.) – Abasov, Sükürov, Amirgulijev, Mammadov (Iszajev, 70.) – Javadov, M.Hüszejnov (Alijev, 46.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik