Élet-Stílus

Oroszország vb-t rendez

Délután fél ötkor Sepp Blatter FIFA-elnök Zürichben bejelentette, hogy Oroszország rendezi a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot. Az angol, valamint a portugál-spanyol és a holland-belga pályázat megbukott.

2022-ben Katar láthatja majd vendégül a világ legjobb futballistáit.

Arsavin elégedetten ugrálhatott a pódiumon, miközben David Beckham és Gary Lineker lemondóan nézhetett maga elé – a bukmékerek két favoritja közül az angol pályázat maradt alul, sőt, a „folyosói pletykák” szerint mindez már Sepp Blatter kijelentése előtt kiderült.

Nyolc év múlva, 2018-ban Oroszország, négy esztendővel később, 2022-ben pedig Katar lesz a labdarúgó-világbajnokság házigazdája. A szervezet végrehajtó bizottsága egyszerre döntött a két torna helyszínéről.

A nyolc év múlva sorra kerülő vb-re az oroszok mellett Belgium és Hollandia, valamint Spanyolország és Portugália közösen, illetve Anglia pályázott, míg a négy esztendővel később rendezendő viadalnak Kataron kívül Ausztrália, a Koreai Köztársaság, az Egyesült Államok és Japán szeretett volna otthont adni.

Sepp Blatter bejelenti a 2018-as győztest (MTI/EPA)

Sepp Blatter bejelenti a 2018-as győztest (MTI/EPA)

Az európai harcot mindvégig beárnyékolta a spanyolok és oroszok közötti – vélt vagy valós – paktum, az ügyben kirobbant botrányba a hűhót kirobbantó angol FA-elnök, egyben az angol pályázat vezetője, Lord Triesman bele is bukott.

Bár minden adu az angol siker mellett szólt – stadionok, infrastruktúra, pedigré – az orosz diadal azt is jelenti, hogy a FIFA, az UEFA csapásnyomán haladva, nem díjazza igazán a közös rendezést (ennek esett áldozatul a spanyol-portugál, valamint a holland-belga kandidálás is), viszont erőlteti, hogy a lehető legtöbb alkalommal új helyszín láthassa vendégül a vb-résztvevőket. Hasonló elgondolás vezethetett a katari katarzishoz is (annak ellenére, hogy korábban a FIFA inspekciós csapata “magas veszélyfokozatra” hívta fel a figyelmet). A jelentkezők közül az Egyesült Államok és – egyetlen társrendezőként – Dél-Korea is volt már házigazda.

A voksolásra jogosultak létszáma eredetileg 24 volt, azonban a tahiti Reynald Temariit és a nigériai Amos Adamut az etikai bizottság november 18-án egy évre eltiltotta, mert a Sunday Times által megrendezett “lebuktató akció” során bebizonyosodott róluk, pénzt fogadtak volna el azért, hogy a vb-helyszínek kiválasztásakor az adott országokra szavazzanak.

A végrehajtó bizottság a szerdai és csütörtöki prezentációk megtekintése után zártkörű tanácskozást tartott, majd megkezdődött a szavazás. A menetrend szerint a tagok először a 2018-as, majd azután a 2022-es helyszínről döntöttek. A kétnapos eseményről közel 70 televíziós társaság és ezer újságíró ad, illetve adott helyszíni tudósítást.

az eddigi vb-k helyszínei és dobogósai

1930, Uruguay: 1. Uruguay, 2. Argentína nem játszottak a harmadik helyért
1934, Olaszország: 1. Olaszország, 2. Csehszlovákia, 3. Németország
1938, Franciaország: 1. Olaszország, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Brazília
1950, Brazília: 1. Uruguay, 2. Brazília, 3. Svédország
1954, Svájc: 1. NSZK, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Ausztria
1958, Svédország: 1. Brazília, 2. Svédország, 3. Franciaország
1962, Chile: 1. Brazília, 2. Csehszlovákia, Chile
1966, Anglia: 1. Anglia, 2. NSZK, 3. Portugália
1970, Mexikó: 1. Brazília, 2. Olaszország, 3. NSZK
1974, NSZK: 1. NSZK, 2. Hollandia, 3. Lengyelország
1978, Argentína: 1. Argentína, 2. Hollandia, 3. Brazília
1982, Spanyolország: 1. Olaszország, 2. NSZK, 3. Lengyelország
1986, Mexikó: 1. Argentína, 2. NSZK, 3. Franciaország
1990, Olaszország: 1. NSZK, 2. Argentína, 3. Olaszország
1994, Egyesült Államok: 1. Brazília, 2. Olaszország, 3. Svédország
1998, Franciaország: 1. Franciaország, 2. Brazília, 3. Horvátország
2002, Japán és Dél-Korea: 1. Brazília, 2. Németország, 3. Törökország
2006, Németország: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Németország
2010, Dél-Afrika: 1. Spanyolország, 2. Hollandia, 3. Németország
2014, Brazília
2018, Oroszország
2022, Katar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik