Élet-Stílus

Bevetésen a Szupercsapat

Jó mágusok viaskodnak a mozikban a világuralomra törő rosszakkal (A varázslótanonc), beszélő kutya- és macskaügynökök pedig egy kopasz, gonosz cirmossal (Kutyák és macskák – A rusnya macska bosszúja). Láthatjuk még, hogyan érnek célba félszázados irományok és érzelmek (Levelek Júliának), és megnézhetünk egy üdítően jól sikeredett tévésorozat-adaptációt (A szupercsapat).

Levelek Júliának

Gary Winick rendező eddigi pályája kétpólusú és Magyarországról is jól szemmel követhető, eleinte főként inkább drámai filmeket készített (Édes kis semmiség, Jelbeszéd), majd a romantikus – érzelmes – komédiákra váltott (Mostohám a zsánerem, Hirtelen 30, A csajok háborúja), egy kis családi-állatos vígjátéki kitérővel (Malac a pácban). Ergo mondhatjuk, hogy kellőképpen otthonos a szerelmi alapú alkotások legyártásában. A producerként is szorgoskodó filmdirektor most egy egynyári szerelmetes könnyedséget biggyesztett a vászonra, ami megviselni nem fog, nyilván nem is állt szándékában, de amorózó kisebb és nagyobb hölgyeknek megteszi a szombati diszkó előtt.

Winick arról mesél, hogy az amerikai Sophie, aki ifjú titán egy magazinnál, munkamániás vőlegényével a festői olaszországi Veronába érkezik, hogy ígéretes előmenetelüket félretéve végre átadják magukat egy romantikus kirándulásnak. A sors – pontosabban az, hogy unja már a kulináris látni- és ízlelnivalókat, a pármai sonkánál tartalmasabb lelki-táplálékra vágyik – a lányt a „reménytelen szerelem udvarába” sodorja, ahol a legenda szerint hajdanán Rómeó és Júlia vallottak örök szerelmet egymásnak. Az udvar mostanra azoknak az összetört szívű hajadonoknak és asszonyoknak a zarándokhelye, akik itt hagyják néhány sorban leírt szív-bánatukat és Júliának szóló kérdéseiket. Egy mozgó, porló tégla rejteke mögött véletlenül egy lány ötven éve írott levelére bukkan, aki ifjúkori olasz udvarlója után kutat.

Bevetésen a Szupercsapat 1

Sophie gondol egyet és válaszol a levélre, ám igencsak meglepődik, amikor levele Veronába hozza a nagymama korú Claire-t, aki szkeptikus unokája társaságában folytatni akarja a keresést régen elvesztett kedvese után. A lány a jó sztori reményében bekapcsolódik a kutatásba. Kalandos utazás veszi kezdetét a napsütötte Olaszország zegzugos vidékein, ahol mindhármuknak a szív – „az egyetlen igaz iránytű” – mutatja az utat.

Az eredetiknél (Bor, mámor, Provence és Napsütötte Toszkána) jelentősen könnyedebb, mindenki mosolyog legalább egyszer. A fordulatok váratlansága nem mindig érthető (valószínűleg kellett valami, ami életben tartja a filmet), és bár a cél a Seyfried-korú magányos leányok-asszonyok elbájolása volt, Redgrave azt bizonyítja, hogy szív az idősebb hölgyekben is dobog, és rutinosan lejátssza a vászonról ifjú kollegináját.

Levelek Júliának

színes, feliratos, amerikai romantikus dráma, 105 perc, 2010, rendező: Gary Winick, szereplők: Amanda Seyfried, Vanessa Redgrave, Gael García Bernal, Christopher Egan, Franco Nero, Lidia Biondi, Marcia DeBonis, Ivana Lotito, Daniel Baldock, forgalmazó: Palace Pictures,
honlap

A szupercsapat

Az előzetesek gyakorta csalóak. A szupercsapat nagyvásznas változatának beharangozójakor például azt sejthettük, hogy na, tessék, megint egy ötlettelen tévésorozat-remake agyatlan akciófilmesítése. Pedig A szupercsapat minden, csak nem agyatlan, pláne, nem unalmas. A szimpatikus előéletű (Narkó, Füstölgő Ászok, A zsaruk becsülete) Joe Carnahan rendező-forgatókönyvíró gyermekkorunk (a negyvenes nemzedék) kedvelt képernyős szériáját úgy ültette át mozira, és lehelt bele életet, hogy a korábbi tévésorozat-átdolgozások erényeit (a Starsky és Hutchban sikerrel adaptált korhangulatot, a Charlie angyalai cinkos kikacsintásait és a Mission: Impossible furmányos akciójeleneteit) meg tudta tartani, és a folyamatos és látványos mozgalmakat jó fajta humorral fűszerezte. (Kedvencünk az egyik legemlékezetesebb, a tankos-repülős menekülés kapcsán az, amikor a németországi hegyi tóba csapódó monstrummal kikászálódnak a vízből, és az usankás Murdock a lövegtoronyból azt kérdezi a megszeppent őslakostól, hogy merre van Berlin).

Anno a nyolcvanas években úgy kezdődött a sorozat, hogy „tíz évvel ezelőtt egy különleges kommandó tagjait elítélték egy általuk el nem követett bűntény miatt…” – most ebben a kvázi eredetfilmben megtudhatjuk, pontosan mit és kik is akartak rájuk kenni – egy az irakiaktól csórt pénznyomó géppel üzletelne a rovásukra egy nyápic CIA-ügynök és egy áruló amerikai tábornok –, s hogy egyáltalán hogyan jött össze a nevezetes brigád. A változás annyi, hogy most Vietnám helyett Irak van, és a csapat női segítőjéből, Amyből üldöző FBI-ügynöknő válik, és a sorozati főkopó. Lynch ezredes is egészen más (meglepő) funkcióban bukkan fel, ám tulajdonképpen minden, ami jó volt, marad a régiben.

John „Hannibal” Smith ezredes bőszen szivarozik és szállóigéket mond („Imádom, amikor egy terv jól sikerül.”), Bosco „Rosszfiú” Baracus hordja a „klasszikus” indiántaraját és irtózik a repüléstől (most megtudjuk, miért), a repülős „Dühöngő” Murdock továbbra is a pszichiátriára való, konkrétan: ön- és életveszélyesen hülye, s Templeton „Szépfiú” Peck hadnagy itt is keresi és megtalálja a nők kegyeit. S persze, a fiúk végül nyilvánvalóan helyrehozzák a megtépázott renoméjukat, igaz, az illegalitást nem adhatják fel.

Bevetésen a Szupercsapat 1

Carnahan érdeme, hogy A szupercsapat tetőpontja csavarosságában a játékelméleti mélységeket súrolja. Ráadásul az akciók nem csupán ötletesek és humorosak, hanem néha kíméletlenek, s ami a legfontosabb: minden esetben szabad szemmel nyomon követhetők. Itt nincs trükk. Ugyan Neeson ezredes egy árnyalatnyival kevésbé karizmatikus, mint ahogy a sorozatban játszotta George Pepparde, és Wilson főrossz-figurája is talán lehetett volna sötétebb és erőszakosabb (markánsabb), ám mindezek dacára a film örvendetes meglepetés, remek szórakozás a gyönge mozik özönében.

A szupercsapat

színes, szinkronizált, amerikai akciófilm, 121 perc, 2010, rendező: Joe Carnahan, szereplők: Liam Neeson, Bradley Cooper, Quinton „Rampage” Jackson, Sharlto Copley, Jessica Biel, Patrick Wilson, Gerald McRaney, Brian Bloom, forgalmazó: InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt., honlap

Kutyák és macskák – A rusnya macska bosszúja

Folytatódik a kutya- és a macskaügynökök kalandja: 2001-ben még egymás ellen fenekedtek, most összefognak egy világuralomra törő gonosz cica megfékezésére. A 3D-s technika jól működik – csak éppen a filmmel nem tudunk mit kezdeni.

A beszélő állatok filmjeinek igen bőséges kínálatát gazdagítja a kanadai (tévéfilm-) rendező és producer, Brad Peyton Kutyák és macskák – A rusnya macska bosszúja című opusa, ami a kilenc évvel ezelőtti Kutyák és macskák (rendező: Lawrence Guterman) második felvonása. A – Bolondos dallamok című rajzfilmsorozat (utóbb: mozifilm) kapcsán állati rajzoltfilm-szakértőnek számító – Warner Brosnál anno valaki kitalálta, hogy a gyerekek titkos vágya, hogy a négylábú barátaikat titkos ügynökként láthassák viszont, vagy: a kutya–macska-meséket ezzel a színezettel lehet/kell modernizálni és felfrissíteni. S lett.

Pedig hát nem. A második ügynökös kutya-macskafilm még jobban bizonyítja, hogy nincs komoly keresnivalója a piacon, legalábbis sem a marketingesek, sem a filmkészítők nem tudják pozícionálni. Mert amíg az első film eltéblábolt „az oké, van ilyen, de milyen édesek ezek a kis nyavalyások” vékonyka mezsgyéjén, addig a mostani film egyértelműen bizonyítja, hogy nem képes mit kezdeni magával. Hibáztak a forgatókönyvírók, Ron J. Friedman és Steve Bencich, hibázott a rendező.

Az egyértelműen a (Roger Moore-os) James Bond-filmekre hajazó történetben a Kopasz Kitty nevű – nagyon rusnya – macska (fajtája szerint: szfinx, azaz kanadai szőrtelen cirmos), aki valaha jóravaló cicaügynök volt, csak egy akciója során szőrtelenítő tartályba esett, mire a gazdáját elkergette a háztól, lopott szupertechnikákból összeállítja a „Vadon Szava” fantázianevű űrkütyüjét. E masina a hangjával habzó fenevadakká vadítja a világ összes házi kedvencét – a kutyákat is, a macskákat is –, ami világuralomhoz segíti a megvetetett cirmit. Gonosz terve ellen összefognak a kutya- – Diggs, Butch – és macska-ügynökök – élükön: Catherine-nel –, és csatlakozik egy galamb is, Seamus. A világ megmenekül, kialakul a jó barátság, és a főhős kutyus rendőri gazdája szintúgy örvend, hogy megkerül a film elején szertelen önfejűsége után végleg lefokozott, kennelbe zárt és onnan megszökött kutyája.

Bevetésen a Szupercsapat 1

Ha nem volna kisgyermekbarát a film, valószínűleg a főhős cicus és kutyus végül a barátságnál mélyebb kapcsolatban forrna össze, de ez komoly fajtalansági kérdés, és az itt nem működne. Ám a legnagyobb baj az, hogy mint írtuk: a film nem tudja, kinek szóljon. Szokás ugyan, hogy központi mese és a gyerekes puki-kaki viccek mellé az alkotók a szülőknek szóló felnőttesebb poénokat, filmes utalásokat tesznek (mint, mondjuk, a Shrek-filmekben), de itt Kopasz Kitty erőmacskájaként a Roger Moore-os Bond-filmek Jaws karaktere lett cicásítva idemásolva, és ami még furcsább: meg lett idézve A bárányok hallgatnak Hannibal Lecterje, ami kemény thriller a maga nemében (tehát anno még a nagyok közül sem látta mindenki), és ami a még nagyobb gond: mindez túlságosan hosszan történik, ami bágyasztja a kicsiket. Eleve a kémes-ügynökös specializáció nem a kicsiknek való, s nem azért, mert félnek tőle, hanem mert nem tudnak mit kezdeni vele, nekik – bárhogy változnak is a dolgok körülöttünk – olyasmi szükséges egy ilyen filmtől, amit Csingiling és a nagy tündérmentés nyújtani tud. Vagy ha már kedveskednek a korosabb generációknak is, csinálják úgy, mint a Shrekekben, nem feledve, hogy alapvetően mégiscsak egy mesét forgatnak.

Kutyák és macskák – A rusnya macska bosszúja

színes, szinkronizált, amerikai vígjáték, 82 perc, 2010, rendező: Brad Peyton, eredeti hangok: Bette Midler, Christina Applegate, Nick Nolte, Michael Clarke Duncan, Neil Patrick Harris, Sean Hayes, James Marsden, Katt Williams, Wallace Shawn, Roger Moore, Joe Pantoliano, szereplők: Fred Armisen, Chris O’Donnell, forgalmazó: InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt.,
honlap

A varázslótanonc

Az erőszaktól nem egészen mentes (akció/kaland-) filmek amerikai producer-guruja, Jerry Bruckheimer felfedezte magának (jó érzékkel üzletet szimatolt abban), hogy a bennünk lakó gyermeki lélek delejező rosszakra és mágikus jókra, summázva: igazi kalandokra vágyik. Mert nem tűnt el a virtuális modernség foszfor-zöld süllyesztőiben a kis csibész, csak épp szunnyadt. Felbuzdulva a Harry Potter-filmek, illetve az urbánus környezetben mágiát megjelenítő mozik (Éjszakai őrség, Nappali őrség, Alkonyati őrség stb.) sikerén, valamint az Alkonyat-filmeken (is) nevelődött tizenéves korosztályt célozva meg, elkészítette a maga fantasy filmjét. Ehhez kalandos-akciózó (és esetleg: érzelmes) filmekben és vígjátéki mókákban egyaránt jártas rendezőt keresett, akit Jon Turteltaub személyében meg is talált. Az utóbbi időkben ugyan minden varázslós film, ami nem Harry Potter, megbukott, ám a százötven millió dollárból gazdálkodó A varázslótanonc eséllyel indul, hogy a kiadásait visszatermelje, mert a New Yorki és a tini-környezet vonzó a célközönségnek.

Ebben nagy szereppel bír Jay Baruchel (akit imádtunk a Trópusi viharban és szerettünk a Túl jó nő a csajomban), aki harminc éves létére fizimiskájának köszönhetően könnyen el tud játszani tinédzsereket, különösen a béna jellegűeket. Itt is ez történik, Dave (Baruchel) fizikaszakos főiskolai hallgatóként újítja fel kapcsolatát (kénytelen felújítani) egy Balthazar Blake (Nicolas Cage) nevű mágussal, akivel már gyermekkorában egy osztálykiránduláson kapcsolatba lépett, és jól leégett imádottja és a társai előtt. Apropó imádott: a lánnyal (Teresa Palmer) immáron fiatal felnőttként újra találkozik, és miközben a hallgatja a kishölgy rádióműsorát, Tesla-villámos gépét a slágerhangokra hangszereli. Na, ja, a szerelem.

Az időszámítás szerinti 740-i Britanniából induló filmben a hangsúly azon van, hogy Merlin egykori tanítványai – Blake, Maxim Horvath és Veronica – közül Horvath árulóvá válik, mert Veronicába szerelemes, és Merlin ősellenségének, Morgana le Faynek segít a nagy varázslót likvidálni. De hogy ne szabaduljon el a világban a gonosz erő, Veronica áldozatával a gonosz boszorkányt matrjoska-babába zárják, s hasonló börtönbe űzi egykori, gyilkossá lett jó barátját Blake. Azonban kiszabadulnak, és csakis a Merlin-leszármazott bénasrác, Dave segíthet.

Bevetésen a Szupercsapat 1

Bruckheimer-Turteltaub fantasy-tinivígjáték keveréke működik is, látványvilága nem hagyja ernyedni a nézőt, és ugyan nem mondanánk a történet kibontását túlcizelláltnak, de tagadhatatlanul leköt. Ami a legjobban sikerült a filmben: a humor, az itt-ott elcsepegtetett viccmorzsák mellett az alkotók külön figurát is szenteltek ennek: a Toby Kebbell által megformált Horvath-segítő „morganiánus” Drake Stone üdítő celebpojáca, akinek minden egyes megjelenése és megmozdulása gyomormozgató – nevetősen. Miatta mindenképpen ajánljuk megtekintésre a filmet.

A varázslótanonc

színes, szinkronizált, amerikai fantasy film, 103 perc, 2010, rendező: Jon Turteltaub, szereplők: Nicolas Cage, Jay Baruchel, Alfred Molina, Teresa Palmer, Monica Bellucci, Toby Kebbel, Omar Benson Miller, James A. Stephens, Alice Krige, Ethan Peck, forgalmazó: Fórum Hungary Filmforgalmazó Kft.,
honlap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik